hirdetés

Táplálkozás és rákkockázat

A feldolgozott táplálékok nem csak hízlalnak, de növelhetik a daganatos megbetegedések kockázatát is. 

hirdetés

Francia kutatók BMJ-ben online megjelent közleménye szerint az "ultrafeldolgozott élelmiszerek" nem csak az obezitás, a 2-es típusú cukorbetegség, és a szívbetegségek, hanem a daganatos betegségek kockázatát is növelik.

Ismert, hogy a fejlett világban kialakuló sokmillió rosszindulatú daganat kb. egyharmada elkerülhető lenne az életmód megváltoztatásával: elsősorban a dohányzás és az alkoholfogyasztás mellőzésével, illetve a kiegyensúlyozott, egészséges táplálkozással.

A franciák a web-alapú NutriNet Santé anyagából 104.980 olyan résztvevő adatait dolgozták fel, akik a vizsgálat indulásakor nem szenvedtek daganatos betegségben. A válaszadók átlagéletkora 43 év volt, 78%-uk volt a nő. A 2009-től 2017-ig tartó megfigyelés során online kérdőívek kitöltésével kellett a résztvevőknek megjelölniük az elfogyasztott ételeket.

Az eredmények szerint az ultra-feldolgozott táplálékok fogyasztásának 10 %-os növekedése esetén 11%-kal nő a daganatos betegségek kockázata (HR: 1,12, 95%CI 1,06-1,18, P<0,001), ezen belül különösen az emlőrák kockázata (HR:1,11, 95%CI 1,02-1,22, P trend=0,02). Érdekes módon viszont nincs összefüggés a feldolgozott táplálékok fogyasztása és a prosztatarák, illetve a kolorektális rák kockázata között

Az ultrafeldolgozott élelmiszerek egyes összetevőit teljes értékű táplálékokból finomítják vagy vonják ki. Ennek eredményeképpen olyan feldolgozott anyagokat tartalmaznak, mint például a hidrogénezett zsírok, olajok, keményítők, különféle cukorfajták vagy állati eredetű termékek, ezért tarthatóak el sokáig. Általában rendkívül magas a kalória-, a cukor- és a sótartalmuk, és nem biztosítják a szervezet számára a megfelelő mennyiségű élelmi rostot, vitaminokat és ásványi anyagokat sem. A a víztelenített levesek, feldolgozott húsok, kétszersültek, szószok nagymennyiségű sótartalma növeli a gyomorrák kockázatát. A hőkezelés során keletkező akrilamid (sültkrumpliban, kétszersültekben, kenyérben, kávéban) igen káros a vesékre és növeli az endometrium-rák kockázatát.

Amerikai, európai, brazil tanulmányok szerint a fejlett országokban már ma is a napi energiaszükségletünk kb. 50%-át ilyen élelmiszerekből nyerjük. A következő évtizedekben rohamosan nőni fog az ilyen táplálékok fogyasztása, ezért emelkedni fog a daganatos megbetegedések száma is.

A cikkben közölt adatok azonnal nagy feltűnést keltettek az Egyesült Királyság médiáiban. A táplálkozás-kutató Dr. Ian Johnson (Quadram Inst Bioscience in Norwich, UK) kijelentette, hogy „ez valóban egy nagy megfigyeléses vizsgálat, bár az összefüggések szignifikanciája kicsi. Problémás, hogy az „ultra-feldolgozott” kifejezés definíciójába sok minden belefér, ezért nem könnyű az ok-okozati kapcsolatok kimutatása, amennyiben vannak ilyenek”.

Dr. Tom Sanders dietetikus professzor (King’s College, London) szintén említi, hogy az „ultra-feldolgozott” kifejezés nem csak nehezen definiálható, de az is probléma, hogy kizárólag a készételekre, tartós kenyérre, pizzára, húsgolyókra, csirke nuggetekre, használják, holott a házilag készült táplálék (kenyér, vaj, hús, sajt, befőtt) is bőven tartalmaznak cukrokat és sókat. Szerinte inkább a mozgásszegény életmódban, a dohányzásban, az alkoholfogyasztásban, az elhízásban és a kevés gyümölcs- és zöldség-fogyasztásában kell keresni a daganatos betegségek számbeli növekedésének okait. A tanulmány következtetései szerinte azért is megkérdőjelezhetőek, mert a vizsgálatban résztvevők közül azok, akik az ultra-feldolgozott élelmiszereket nagyobb arányban fogyasztották (a résztvevők 33,3%-a) a kevés ilyen táplálékot fogyasztókhoz képest (a résztvevők 18,7%-a) jóval többen dohányoztak (20,2% vs 16,9%), fizikailag inkább inaktívak voltak (24,7% vs 20,9%), és közülük többen szedtek orális fogamzásgátlót (30,8% vs 22,0).

Linda Baud (Cancer Research UK) szerint az már korábban is igazolódott, hogy akik nem fogyasztanak elég gyümölcsöt, vagy zöldségeket, azoknál magasabb a daganatok kockázata.

 

Forrás: 

1. Medscape Medical News > Oncology News

2. BMJ 

Dr. N. T.
a szerző cikkei

hirdetés
Olvasói vélemény: 10,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.