Tumoros cachexia

A rákbetegek kóros lesoványodása, a cachexia kiváltó oka egyelőre nem ismerjük. pedig a betegek jó része (becslések szerint mintegy egy ötöde) végül is nem is a daganat progressziója miatt, hanem a kóros lesoványodás következtében hal meg, és egyharmaduk halálában játszik szerepet a cachexia.

Nem csak a jelenség kiváltó oka ismeretlen, de elfogadott kezelése sincs, és ilyen módon nem áll rendelkezésre kezelési standard sem. A cachexia kialakulása gátolja a daganatok kezelését, a mellékhatások arányának növekedése miatt a kemo- és immunoterápiás dózisokat is mérsékelni kell, vagy akár el is kell halasztani a valóban hatásos kezeléseket és a cachexiássá váló beteg túlélése megrövidül.

A ROMANA 1 és a ROMANA 2 kettős vak, placebo kontrollált klinikai vizsgálatokban (Új lehetőség a daganatos kachexia kezelésére) kimutatták, hogy a cachexia ellenes legújabb molekula, a ghrelin-antagonista anamorelin növeli a testtömeget, és javítja a tüneteket. („A ghrelin főleg az emésztőszervek által termelt peptidhormon, melynek fő funkciója az éhségérzet kiváltása és az energia zsírszövetben és glikogénként való raktározása”/Wikipédia/).

Currow és munkatársai az Annals of Oncology-ban az előzetes vizsgálatok kiterjesztésében, a ROMANA 3 vizsgálatban összefoglalták az anamorelin hatásosságát és hosszú idejű biztonságosságát. Ismételten igazolták, hogy az anamorelin hosszú idejű, 24 hónapos adagolás során is jól tolerálható, és folyamatosan növeli a testtömeget. A vizsgálat szerint a beteg testtömege, étvágya, életminősége valóban javult, de a kéz szorítóereje nem mutatott mérhető javulást.

Változatlanul nagy erőkkel folynak gyógyszeripari kutatások a témában, de egyelőre nem sok sikerrel. Egy kettős vak fázis II vizsgálatban például a szelektív androgén receptor modulátor enobosarm is mérhetően növelte a testtömeget, de ez sem hozott különösebb előnyt a beteg funkcióira: nem javult a lépcsőjárás képessége, és a kéz szorítóereje sem. Márpedig az előrehaladott daganatos betegek cachexiájában az izomtömeg növekedése mellett alapvetően fontos lenne a funkciók és az életminőség javulása, az élettartam megnyújtása. Épp ezért az újabb javaslatok szerint a mindennapok aktivitásának (Activity of Daily Living) mérése klinikailag pontosabb következtetéseket tenne lehetővé a beteg funkcionális állapotáról, mint pl. a kéz szorítóerejének mérése.

A daganatos cachexiát vizsgáló tanulmányok eredményeinek interpretálását nagymértékben nehezíti, hogy általában nem különítik el a különféle daganatos fenotípusokat, még a szisztémás gyulladásos válaszok (SIR-k) szerint sem. Így például a ROMANA vizsgálatokban a diagnózistól a kezelés megkezdéséig eltelt idő általában 8 hónap volt. Ez azt jelenthette, hogy a végstádiumba (a III. és IV. stádiumba) került tüdőrákos betegek cachexiája már refrakterré válhatott minden cachexia-ellenes kezeléssel szemben. Ezért a daganatos cachexia-ellenes kezelést tehát a lehető legkorábban el kellene indítani, hogy megelőzhető vagy késleltethető legyen a lesoványodás.

A daganatos cachexia definíciója és osztályozása körül még most is viták folynak. 2520 különféle daganatokban szenvedő beteg adatai alapján egyértelmű összefüggés volt kimutatható előrehaladott daganatos betegségben a szisztémás gyulladásos válasz (SIR), az életminőség és a fizikai funkciók között. A szisztémás gyulladásos válasz növekedésével arányosan romlott a beteg általános állapota, életminősége. Ezért a következő cachexiával foglalkozó tanulmányokban a betegeket a SIR alapján kellene osztályozni, így ki lehetne választani azokat a betegcsoportokat, akiknél a kezelés várhatóan sikeres, vagy éppen sikertelen lesz.

A daganatos cachexia oka igen komplex, több mechanizmuson keresztül jön létre, ezért csaknem biztosan multimodális kezelésre lenne szükség, ami lassítaná a daganatos progressziót, küzdene a SIR ellen, emelné a kalóriabevitelt, javítaná a fizikális funkciókat. Úgy néz ki, hogy az új anamorelin egy optimális, többszereplős cachexia-ellenes kezelés alapvető eleme lehet.