Virtuális boncolás: post mortem képalkotó vizsgálatok

A kórboncolás a természettudományos orvoslás alapja. Kopper László patológus professzor szavaival: „Az egyik, és sokáig szinte egyetlen módszer … a kórok »boncolgatására« a mai patológiának az a területe, amit autopsiának, sectiónak vagy (kór)boncolásnak nevezünk. E tevékenység egészen a mikroszkóp alkalmazásáig a betegségekkel kapcsolatos tudásunk legfontosabb forrása volt…, és jelentősége még ma is tetten érhető.” Ugyanakkor sokan idegenkednek a boncolástól mint invazív beavatkozástól, és ha lehetőségük van hozzátartozójuk kórboncolásának megakadályozására, pszichés vagy vallási okokra hivatkozva élnek is vele. Részben emiatt – az Országos Patológiai Intézet összeállítása szerint – Magyarországon 1999 és 2003 között minden évben az elhunytaknak kevesebb mint a felét (2003-ban pl. a 44%-át) boncolták fel.

A CT-t és MRI-t képalkotókkal vezérelt biopsziával, angiográfiával, speciális adatbázissal és felhasználói szoftverrel kombináló virtuális autopsziás módszerek további előnye a törvényszéki orvostani célokra szánt „VIRTOPSY” fejlesztésén dolgozó svájci radiológusok szerint, hogy a gyorsaságuk miatt akár olcsóbbak is lehetnek a hagyományos boncolásnál, és hogy könnyen tárolható, dokumentálható, archiválható, továbbküldhető háromdimenziós felvételeket szolgáltatnak. Vajon ellensúlyozhatják-e ezek az előnyök azt a hátrányt, hogy a post mortem képalkotó vizsgálatok a sokszor hasonló módszereken alapuló klinikai leletek ellenőrzésére elvben kevésbé alkalmasak?

A Lancet 2012. január 14-ei száma Ian Roberts és mtsai cikkét közölte „A post mortem képalkotás mint a boncolás alternatívája a felnőttkori halálokok diagnózisában: validációs vizsgálat” címmel. A brit munkacsoport manchesteri és oxfordi kórházakban 182 halottat vizsgált teljestest-CT-vel és -MRI-vel, valamint hagyományos boncolással. A CT- és MRI-felvételeket egymástól függetlenül értékelte két-két radiológus, akik a boncolás eredményét nem ismerhették. A négy radiológus együttesen is értékelte a CT- és MRI-felvételeket, minden esetben megjelölve azt, hogy megbízhatónak tartják-e a radiológiai diagnózist és indokoltnak tartanák-e a boncolást. A boncolástól a CT az esetek 32%-ában, az MRI az esetek 43%-ában, a végső radiológiai diagnózis az esetek 30%-ában mutatott jelentős halálokbeli eltérést. A CT alapján 62 esetben (34%), az MRI alapján 76 esetben (42%), a két képalkotó vizsgálat együttes értékelése alapján 88 esetben (48%) tartották mellőzhetőnek a boncolást. Csak az utóbbi eseteket tekintve a CT-diagnózis 16%-ban, az MRI-diagnózis 21%-ban, a kombinált radiológiai diagnózis 16%-ban tért el a halálokban a boncolás eredményétől. A legtöbb hibás radiológiai diagnózis az isémiás szívbetegséggel (n=27), a tüdőembóliával (n=11), a pneumóniával (n=13) és az intraabdominális léziókkal (n=16) kapcsolatban született. A szerzők úgy vélik, a halál okának megállapításában a CT megbízhatóbb az MRI-nél, és a radiológiai diagnózis a legtöbb orvosi és törvényszéki célra elég megbízható akkor, ha a lelet értékelésekor nem merülnek fel kétségek. A hirtelen halál okát illetően azonban túl sok a téves radiológiai lelet. Amíg ezt a hibát nem sikerül kiküszöbölni, addig a boncolás képalkotó eljárással való helyettesítése szisztematikusan torzíthatná a halálozási statisztikákat.

Dominic Wichmann és mtsai az Annals of Internal Medicine 2012. január 17-ei számában publikálták prospektív kohorszvizsgálatuk eredményeit „A virtuális autopszia mint az intenzív osztályon elhunyt betegek hagyományos boncolásának alternatívája” címmel. A boncolási eredményeket multidetektoros CT leletekkel vetették össze. A Hamburg-Eppendorfi Egyetem klinikáinak kilenc intenzív osztályán elhunyt 285 beteg közül 47 főt virtuális és hagyományos autopsziának, 115 főt csak virtuális autopsziának vetettek alá. A betegek halála előtt felállított 196 klinikai diagnózis közül a CT 173-at (88%), a boncolás 183-at (93%) azonosított. A két módszer valamelyikével 14 új major (a beteg gondozása szempontjából lényeges) diagnózist és 88 új minor (a beteg gondozása szempontjából mellékes) diagnózist állítottak fel. A CT-vel leggyakrabban elvétett diagnózisok a kardiovaszkuláris események (72-ből 9) és a rák (30-ból 12) voltak, a hagyományos boncolások során viszont 13 traumás csonttörést és 2 pneumothoraxot nem ismertek fel. A nem boncolt, csak CT-vel vizsgált 115 elhunytnál 11 új major diagnózist találtak. A cikkben ismertetett előzetes eredmények azt valószínűsítik, hogy a multidetektoros CT jól használható a hagyományosan boncolással megállapított diagnózisok azonosításában, s hogy ez a következtetés – legalábbis részben – érvényes a kórbonctan oktatási aspektusára, az ante mortem klinikai diagnózisok megerősítésére is.