Az új molekula nem a bevitt energia mérséklésével, hanem az energiafelhasználás növelésén keresztül csökkenti a testsúlyt.

Az automatizált rendszer alkalmazása során számos váratlan kölcsönhatást figyeltek meg egyes baktériumfajok és a rostok között.

A rosacea krónikus, relapszusokkal járó gyulladásos bőrbetegség, amely világszerte a felnőtt népesség mintegy 5,46%-át érinti. Bár a szisztémás te­rápiás módozatok fontos szerepet játszanak a súlyos esetekben, az enyhe és közepesen súlyos kórformák ellátásának alappillérei a lokálisan alkalmazott (topikális) készítmények. Jelen szisztematikus áttekintés 21 randomizált, kontrollált vizsgálat kvantitatív elemzése során hat hatóanyag (ivermektin, minociklin, azelainsav, metronidazol, brimonidin és oximetazolin) haté­konyságát értékelte. A bevont vizsgálatok alapján az ivermektin hatéko­nyabbnak bizonyult az azelainsavnál és a metronidazolnál, a minociklin pedig szintén eredményesen csökkentette a rosacea tüneteit. A brimonidin és az oximetazolin a perzisztens faciális erythema mérséklésében mutatott szignifikáns hatást. Az eredmények értelmezése során ugyanakkor figye­lembe kell venni a vizsgálatok heterogenitását és a közvetlen hatóanyag-összehasonlítások korlátozott számát.

A retatrutid egy hármas (GIP-, GLP-1-, glükagonreceptor-) agonista ható­anyag, melynek hatásossága két kulcsfontosságú fázis 3 vizsgálatban is sokkal jobbnak bizonyult az eddig elterjedten alkalmazott inkretinalapú terápiáknál. Különösen figyelemre méltó, hogy 2-es típusú diabéteszben, ahol a fogyás általában mérsékeltebb, 11–15%-os átlagos testsúlycsökke­nést értek el vele. Új biztonsági aggályként a valamivel gyakoribbá váló húgyúti fertőzések és – épp kiemelkedő hatásossága miatt – a túl gyors fogyás kockázata merült fel.

A klinikai vizsgálat célja a loratadin és a mometazon‑furoát együttes alkal­mazásának hatékonysági és biztonságossági vizsgálata volt a loratadin-monoterápiával összevetve, allergiás rhinitis esetében alkalmazva. A prospektív, 116 beteg bevonásával végzett vizsgálat eredményei sze­rint a kombinált kezelés szignifikánsan hatékonyabbnak mutatkozott a loratadin-monoterápiához képest a nazális tünetek és a szerológiai mar­kerek tekintetében egyaránt, és a biztonságossági profil sem különbözött érdemben. Emellett az általános válaszadási arány jelentősen magasabb volt, mint a monoterápiás kontrollcsoport esetében.

A leflunomid és a hidroxi-klorokin kombinációja hatékony és megfizethető kezelési lehetőséget kínál a betegség szisztémás aktivitással járó formájában.

A funkcionális diszpepszia (FD) a felső gasztrointesztinális traktus egyik leggyakoribb, ugyanakkor gyakran aluldiagnosztizált kórképe, holott a diszpepsziás tünetek populációs előfordulása elérheti a 20%-ot is. A pa­naszok korai felismerésével, a megfelelő diagnosztikai és terápiás algo­ritmusok alkalmazásával eredményesen kezelhető ez az életminőséget jelentősen befolyásoló kórkép.

Az obezitás krónikus, progresszív, visszatérő, de kezelhető komplex beteg­ség, amely a testzsír kóros mértékű felszaporodásával és diszfunkciójával jár. A diszfunkcionális zsírszövetben kialakuló enyhe, krónikus gyulladás metabolikus, kardiovaszkuláris, biomechanikai és pszichoszociális követ­kezményei jelentősek. Fontos, hogy ma már nemcsak a testtömegindex, hanem a testösszetétel, a zsigeri elhízás mértéke, a társuló betegségek, a szövődmények és a funkcionális állapot is értékelendő a terápiás stratégia megválasztásához. Jelen közlemény áttekinti az obezitás epidemiológiáját, patofiziológiáját, annak elsősorban endokrin és genetikai okait, az obezitás legfontosabb endokrinológiai következményeit, valamint a jelenleg rendel­kezésre álló kezelési lehetőségeket.

Egy új hatóanyagcsoport a fertőzésekkel szembeni védekezőképesség csökkentése nélkül képes mérsékelni a gyulladást.

A funkcionális bélbetegségek jelentős életminőség-romlással járnak. A kró­nikus hasi fájdalom, a puffadás, valamint a székelési zavarok nagymér­tékben befolyásolják a mindennapi aktivitást, a munkavégzést és a társas kapcsolatokat. A stressz és az emésztőrendszeri tünetek között gyakran kétirányú kapcsolat figyelhető meg: a stressz fokozza a gasztrointesztinális tüneteket, míg a tartós tünetek további pszichés terhelést okoznak. Ez a circulus vitiosus (ördögi kör) jelentős szerepet játszik a funkcionális táp­csatornai betegségek krónikussá válásában.