hirdetés

Prof. dr. Nagy Zoltán cikkei

  #1
2009-01-01 00:00:00

A fejfájás, az arcfájdalom meglehetősen gyakori probléma, mégis sok beteg csak felesleges konzultációk és vizsgálatok sora után kerül szakemberhez.

  #2
2004-04-01 00:00:00

A nemzetközi összehasonlító epidemiológiai vizsgálatok az 1980-as években felhívták a figyelmet arra, hogy Magyarországon kiemelkedően nagy (Európában a második legnagyobb) a stroke-kal összefüggő halálozás. További nyugtalanító tényező volt, hogy a stroke-halálozás évi növekedése az összehasonlításban részt vevő európai országok közül nálunk volt a leggyorsabb ütemű. Ez indította arra a vaszkuláris neurológiával foglalkozó szakembereket, hogy javaslatot tegyenek az egészségügyi kormányzat számára ennek a helyzetnek a gyors és radikális megváltoztatására.

A stroke elleni küzdelem nemzeti programja (Nemzeti Stroke Program), amely Európában talán elsőként igyekezett globális elemzést és megoldási módot javasolni, abból a tényből indult ki, hogy a nagy arányú hazai stroke-halálozás részben a fel nem ismert, kezeletlen kockázati betegségek, részben a szervezetlen és nem megfelelő színvonalú akut stroke-beteg-ellátás számlájára írható. Az első kérdéskör – a vaszkuláris kockázati tényezők felismerése és kezelési stratégiák kidolgozása – túlnőtt a neurológus szakma részvételére számító cselekvési program lehetőségein. Ezért a törekvéseket a program a másik problémakör megoldására koncentrálta: az ellátás megszervezésétől a nagy korai halálozás mérséklését reméltük. Ezt stroke-részlegek, stroke-központok kialakításával, a stroke-diagnosztika feltételrendszerének megteremtésével igyekeztünk elérni. Ugyancsak megfogalmazódott a korai rehabilitáció, a gondozás szükségessége. Végezetül a program megfogalmazta, hogy a széles körű felvilágosító munka a lakosság egészségügyi ismereteinek bővítése nélkül nem lehetséges. A tünetek korai felismerése, a gyors és eredményes kórházba kerülés a lakosság közreműködését igényli, a megoldás kulcsa tehát az érintett betegek és hozzátartozóik kezében van.

  #3
2003-03-01 00:00:00

A vaszkuláris eredetű agykárosodások, azok akut és krónikus formái – gyakoriságuk és az általuk előidézett maradandó életminőség-romlás miatt – változatlanul a klinikai neurológia és a népegészségügy érdeklődésének homlokterében állnak. A hazai epidemiológiai adatok azt igazolják, hogy a stroke-kal összefüggő halálozás folyamatos és jelentős csökkenése az elmúlt években megállt, sőt a fiatalok és a középkorúak korcsoportjában a mortalitás és morbiditás várt mérséklődése nem is következett be.

A prevenció, az akut ellátás és gondozás, illetve a rehabilitáció területén kell megvizsgálnunk azokat a tényezőket, amelyek a jelenlegi, európai összehasonlításban még mindig elfogadhatatlanul nagy hazai megbetegedési és halálozási gyakoriságért felelőssé tehetők.

Prevenció

A stroke megelőzésének globális stratégiája azonos a szív- és keringési betegségek prevenciójának stratégiájával. A vaszkuláris kockázati tényezőket illetően nemzetközi és hazai epidemiológiai adatokból ismeretes, hogy a lakosság mintegy 25%-ának magas a vérnyomása. Ugyancsak közismert, hogy a hypertoniások gyógyszeres kezelésének optimális beállítása, vérnyomásuk rendszeres ellenőrzése gyakran elmarad.

A hyperlipidaemiák, a hypercholesterinaemia, a cukorbetegség korszerű kezelése ugyancsak mérsékli az atherosclerosis progresszióját. Sajnos csak kevés olyan szűrővizsgálat van, amelynek alapján időben megkezdhetnénk a tünetmentes hyperlipidaemiák kezelését. A dohányzás visszaszorítása, az időskori szívritmuszavarok felismerése és kezelése ugyancsak a stroke prevenciójának része. Újabban a különböző thrombophiliák, illetve az azok hátterében meghúzódó genetikai elváltozások jelentőségére mutattak rá a vizsgálatok.

hirdetés
hirdetés

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.