Kásler Miklós cikkei

A prosztatarák a fejlett világban a leggyakrabban előforduló daganat a férfiakban. A sugárkezelés a sebészet mellett a prosztatarák egyik kuratív kezelési módszere. Az egyre fejlődő technika és az emelkedő sugárdózisok ellenére a betegek mintegy 30%-ánál kell lokális kiújulással számolni. Az arachidonsavról és metabolitjairól régóta kimutatták, hogy jelentős szerepük van a daganatok kórélettani folyamataiban. A 12 lipoxigenáz (12-LOX) enzimről korábban már bizonyították, hogy jelentősen fokozza a prosztatarák progresszióját az apoptózis szabályozásán és a sejttúlélés elősegítésén keresztül. Kísérleteink során azt vizsgáltuk, hogy a 12-LOX gátlása milyen hatással van a prosztataráksejtek sugárérzékenységére in vitro és in vivo. Humán prosztataráksejteket 12-LOX gátló molekulákkal, sugárzással, valamint a 12 LOX-gátlók és besugárzás kombinációjával kezeltük in vitro, illetve állatkísérletes modellben. A kezelések hatását in vitro az apoptózis és a klonogén túlélés, illetve in vivo a beültetett tumorok növekedésének vizsgálatával mértük. A 12-LOX enzim szelektív gátlása és a sugárzás is növelte az apoptózist és csökkentette a sejtek klonogén túlélését in vitro. A kombinált kezelések szinergisztikusnak bizonyultak. Az állatkísérletes modellben azt találtuk, hogy mind a 12-LOX gátlása, mind a sugárkezelés csökkenti a xenograft tumorok növekedését, de a két kezelési módszer kombinációja szignifikánsan nagyobb mértékben késlelteti a daganatok növekedését, mint az egyedüli kezelések. A kísérleteink során és a korábban nyert adatok meggyőzően bizonyítják, hogy a 12-LOX enzimnek jelentős szerepe van a prosztataráksejtek progressziójában és sugárérzékenységében. Az eredmények alapján kijelenthetjük, hogy a szelektív 12-LOX-gátlók ígéretes molekulák, melyeket érdemes továbbfejleszteni, mert klinikai körülmények között is hatékony sugárérzékenyítőnek bizonyulhatnak és jelentősen javíthatják a sugárkezelés eredményeit a prosztatarákos betegekben. Magyar Onkológia 58:211-218, 2014

Kulcsszavak: prosztatarák, sugárkezelés, 12-lipoxigenáz, sugárérzékenyítés

Az onkoplasztikus sebészi technikák látszanak először alkalmasnak arra, hogy évtizedes célokat megvalósítva a tumor radikális eltávolítása mellett kozmetikailag értékes emlőt őrizzenek meg. A jelen vizsgálat célja a hagyományos (BCS), illetve onkoplasztikus (OPS) emlőmegtartó műtétek klinikopatológiai összehasonlítása, kiegészítve a betegek szubjektív kozmetikai és életminőség értékelésével, magyar beteganyagon először. A vizsgálat korai emlőrákoknál egy sebész által végzett 60 emelt szintű onkoplasztikus és 60 hagyományos emlőmegtartó műtéttel kezelt eset retrospektív klinikopatológiai adatfeldolgozását, valamint az adjuváns radioterápiát követően a betegek szubjektív kozmetikai és életminőség felmérését (EORTC BR23) végezte. Az eredmények összehasonlítása statisztikai módszerekkel történt. A két csoportban az életkor, a tumorok elhelyezkedése, az emlők mérete, az axilláris műtétek típusa (őrszemnyirokcsomó-biopszia vs. axilláris lymphadenectomia), a grade, a receptorstátusz érdemben nem tért el. Az OPS csoportban szignifikánsan nagyobb volt a tumorméret (p=0,0009), több volt a kvadrantektómia (p=0,0032), gyakoribb volt a regionális nyirokcsomóáttét (p=0,0043) és az adjuváns kemoterápia (p=0,0122). Az OPS csoportban a műtéti idő hosszabb (p<0,001), a specimen tömege nagyobb (p=0,0308), a mikroszkóposan pozitív szél és emiatt a komplettáló műtétek aránya (p=0,0306) szignifikánsan kisebb volt, mint a BCS csoportban. Nem volt különbség a két csoport között a szövődmények arányában és az adjuváns kezelés megkezdéséig eltelt időben. A kozmetikai eredmény az OPS csoportban egyértelműen jobb volt (p<0,001), kevesebb volt a kar- és váll- (p=0,0399), illetve az adott oldali mellkasfali fájdalom (p=0,0304) és jobb volt az operált oldali felső végtag mozgása (p=0,006). Az OPS csoport rövid átlagos utánkövetési ideje (BCS átlag 32,2 hónap vs. OPS átlag 8,7 hónap) nem tette lehetővé az onkológiai végpontok érdemi megítélését. Az onkoplasztikus műtétek a hagyományos emlőmegtartó sebészethez képest, bár hosszabb műtéti idővel, de nagyobb tumoroknál is lehetőséget adnak a mikroszkóposan radikális daganateltávolításra, valódi kvadrantektómiákra, magasabb szövődményarány nélkül, nem késleltetve az adjuváns kezeléseket, nem fokozva ezzel az onkológiai kockázatot. Emellett az OPS műtétek jobb kozmetikai eredményt és magasabb betegelégedettséget biztosítanak, mint a hagyományos BCS műtétek. Az OPS műtétekkel elérhető helyi daganatmentesség pontos megítéléséhez nagyobb esetszám és hosszabb utánkövetési idő szükséges. Magyar Onkológia 58:116–127, 2014

Kulcsszavak: onkoplasztikus sebészet, emlőmegtartó műtét, emlőrák

Németh György professzor, a magyar sugárterápia egyik legkimagaslóbb egyénisége 79. életévében, 2014. március 11-én átköltözött a halhatatlanságba. Elemi iskolai és gimnáziumi tanulmányait Székesfehérváron végezte. 1960-ban a Budapesti Orvostudományi Egyetem Általános Karán végzett Summa cum Laude minősítéssel. 1992-ig az Uzsoki Utcai Kórházban, 1992-től halála napjáig az Országos Onkológiai Intézetben dolgozott.

A glioblastoma multiforme az egyik legrosszabb prognózisú daganat. Kezelésében érdemi fejlődést a nyolc évvel ezelőtt bevezetett temozolomid alapú posztoperatív radio kemoterápa jelentette. Jelen munkánkban két budapesti centrumban ellátott glioblastomás betegek kezelési eredményeit dolgoztuk fel és hasonlítottuk össze a temozolomid törzskönyvezésének alapjául szolgáló EORTC/NCIC fázis III randomizált vizsgálat eredményeivel. 2005 és 2013 között Stupp protokoll szerint kezelt 210 glioblastomás beteg adatait elemeztük. Vizsgálatunk végpontjai a teljes túlélés és a kezelés mellékhatásai voltak. Számos klinikai tényező túlélésre való hatását vizsgáltuk és dolgoztuk fel statisztikailag. Az eredményeket a referenciavizsgálattal és a szakirodalomban közölt egyéb adatokkal hasonlítottuk össze. A medián követés a túlélő betegekre 52 hónap volt, a betegek medián életkora 58 év. Hetvenkét nőt és 138 férfit kezeltünk. A medián teljes túlélés 17 (3–96) hónap, a progressziómentes túlélés 11 (3–96) hónap volt. A radio-kemoterápiás fázist 95,2%-ban, a monoterápiás fázist legalább 6 ciklusig 68%-ban sikerült végigvinni. Egyváltozós elemzés szerint a túlélésre a kor, az ECOG státus és az RPA-kategória szerinti beosztás volt szignifikáns hatással, multivariációs analízisben csak az RPA maradt szignifikáns (RR 1,86, 95% CI 1,14–3,05). A grade III vagy annál súlyosabb mellékhatások aránya a radio-kemoterápiás fázisban 3,8%, a monoterápiás fázisban 1,9% volt. Súlyos hematológiai mellékhatás nőkben szignifikánsan gyakrabban lépett fel. A referenciavizsgálattal összehasonlítva megállapítottuk, hogy a betegek demográfiai megoszlása hasonló volt, de a saját anyagunkban kevesebb volt a rossz prognózisú (ECOG 2, RPA V) beteg, és ez kedvezőbb medián túlélésben mutatkozott meg, mint az eredeti vizsgálatban (17 vs. 14,6 hónap). Glioblastomás betegeink adatainak feldolgozása alapján a magyar populáción is validáltuk a nemzetközi multicentrikus vizsgálatban elért eredményeket. Eredményeink bizonyítékul szolgálnak arra is, hogy a magyar komplex neuroonkológiai ellátás semmiben nem marad el, ugyanolyan minőségű, mint bármely más, fejlett európai országban. Magyar Onkológia 57:232–239, 2013

Kulcsszavak: glioblastoma, sugárkezelés, temozolomid, adjuváns