Major Tibor cikkei

Fodor János 1939. január 17-én született Viszneken. 1964-ben szerzett orvosi diplomát Budapesten a Semmelweis Egyetemen, majd négy évig gyakornokként dolgozott az I. Sz. Kórbonctani és Rákkutató Intézetben. 1968-tól a mai napig az Országos Onkológiai Intézet Sugárterápiás Osztályán dolgozik. 

A közlemény célja a prosztatadaganat kombinált külső és interstitialis sugárkezelése után kialakult helyi kiújulás miatt végzett „salvage” brachyterápia esetismertetése. Hatvanegy éves betegünk 2009-ben szervre lokalizált, közepes kockázatú prosztatadaganatára nagy dózisteljesítményű sugárforrással („high dose rate”, HDR) 1×10 Gy brachyterápiát és 60 Gy összdózisú, konformális külső besugárzást kapott. 2013-ig remisszióban volt. 2014-ben az emelkedő PSA-szint miatt végzett kismedencei MRI és egésztest-acetát-PET/CT a prosztatában jobb oldalon dorsalisan helyi kiújulást igazolt, a csontscan negatív volt. A „salvage” kezelés lehetőségeiről történt átfogó felvilágosítást követően a beteg brachyterápiát választott, így kis dózisteljesítményű 125I sugárforrással („low dose rate”, LDR) transrectalis ultrahangvezérlettel „salvage” brachyterápiát végeztünk. A kezelés során transperinealisan szúrt tűkön át 21 db 125I „seed”-et ültettünk be a beteg prosztatájába. A teljes prosztatára, illetve a tumoros részre leadott dózis 100 Gy, illetve 140 Gy volt. A beteg jól tolerálta a kezelést. A CT/MRI fúzió alapján végzett ún. posztimplantációs dozimetria kielégítő eredményt adott. A „salvage” kezelés előtti 1,46 ng/ml-es PSA-érték a kezelés után 1, illetve 2 hónappal 0,42 ng/l-re, ill. 0,18 ng/ml-re csökkent. A betegnél gastrointestinalis mellékhatások nem jelentkeztek, a vizeletürítése kissé gyakoribbá vált. Prosztatatumor primer besugárzását követő egyedüli helyi kiújulás esetén válogatott betegeknél a LDR brachyterápia jó választás a „salvage” kezelésre. A multiparametrikus MRI alapvető, az acetát/kolin-PET/CT fontos kiegészítő módszer lehet a tumoros kiújulás helyének megállapításához és a „salvage” brachyterápia dózistervezéséhez. Magyar Onkológia 58:219–224, 2014

Kulcsszavak: prosztatadaganat, helyi kiújulás, „salvage”, „LDR” brachyterápia

A tanulmány célja a prosztatába ültetett sugárfogó aranymarkerek alkalmazásának bevezetése a prosztatarákos betegek képvezérelt sugárkezeléséhez és a beültetés okozta mellékhatások ismertetése. 2011. 11. hó és 2013. 11. hó között 60 prosztatatumoros beteg prosztatájába 3-3 aranymarkert ültettünk be (Best Medical International, Springfield, VA, USA, 1,0 mm×3,0 mm) transrectalis UH és tűvezető sablon segítségével a gát felől szúrt tűkön át. A betegeknél helyi érzéstelenítést alkalmaztunk az implantációhoz. A beavatkozás után egy héttel a betegek kérdőívet töltöttek ki a beültetés okozta tünetekről: fájdalom, dysuria, gyakori vizelés, nocturia, rectalis vérzés, haematuria, haematospermia és láz. A betegek a beavatkozás alatt érzett fájdalmat 1–10-es skálán osztályozták. Egyesnek az igen gyenge, tízesnek az elviselhetetlen fájdalmat jelölték. A markerbeültetést követően tíz nappal végeztük el a besugárzástervezéshez a topometriai CT vizsgálatot, és azt követően egy héten belül elkezdtük a betegek kezelését intenzitásmodulált sugárterápiával (IMRT). A besugárzások előtt két irányból röntgenfelvételt készítettünk, és a markerek pozíciója alapján a betegbeállítást ellenőriztük és a pontatlanságokat korrigáltuk. Egy betegnél sem tapasztaltunk lázat vagy infekciót. A kérdőívek alapján senkinek nem volt nehézvizelése, rectalis vérzése a beültetés után. A 60 vizsgált beteg közül ötnél (8%) jelentkezett haematospermia és kilencnél (15%) haematuria, ami átlagosan 3,4 és 1,8 napig tartott, ebben a sorrendben. A fájdalom pontszámának átlagértéke a tízes skálán 4,2 (tartomány: 0–9) volt. 18 betegnek (30%) a biopszia, 10 betegnek (17%) a markerbeültetés fájt jobban, 27 beteg (45%) azonosnak értékelte a két beavatkozás okozta fájdalmat. Öt beteg, akiknél altatásban végezték a biopsziát, erre a kérdésre nem válaszolt. A beültetést követő fájdalom miatt egyik beteg sem használt fájdalomcsillapítót. A képvezérelt sugárkezeléshez történő aranymarker-beültetést a betegek helyi érzéstelenítés mellett jól tolerálták. A szövődmények mérsékeltek voltak, perioperatív fájdalom a biopsziához hasonló mértékű és gyakoriságú volt. A beültetés után enyhe analgetikum adására sem volt szükség. A módszer a klinikai gyakorlatban biztonsággal végezhető. Magyar Onkológia 58:182–187, 2014

Kulcsszavak: képvezérelt sugárterápia, aranymarker, transperinealis beültetés

Az emlőmegtartó műtétet követő sugárkezelést többféle technikával végezhetjük. A hagyományos módszer a teljes emlő külső besugárzása. Megfelelően válogatott betegcsoportban azonban elfogadott kezelési alternatíva a részleges emlőbesugárzás is, akár teleterápiával, akár brachyterápiával. A jelen tanulmányban három besugárzási technikát hasonlítunk össze dozimetriai szempontból. Harminc, emlődaganat miatt műtét utáni külső konformális (KONF), részleges emlőbesugárzásban részesült nőbeteg CT-alapú dózistervét értékeltük ki dózis-térfogat hisztogramok segítségével. Ugyanezen betegekre elkészítettük a teljesemlő-besugárzási terveket (TELJES) is, és azokat összehasonlítottuk a KONF tervekkel. Védendő szervként körberajzoltuk a mindkét oldali emlőt és tüdőt, valamint bal oldali daganat esetén a szívet. Ezt követően harminc, intersticiális brachyterápiával (IBT) kezelt beteg CT-alapú dózistervét elemeztük és hasonlítottuk össze a KONF tervekkel. Eredményeink alapján a 90%-os izodózisgörbe mindhárom technikánál a céltérfogat legalább 97%-át körbevette, a KONF technikánál ez az érték 100% volt. A céltérfogaton belüli maximális dózis a KONF terveknél 106%, míg a TELJES-nél 115% volt. A TELJES, KONF és IBT terveknél az azonos oldali emlő térfogatának 66%-a, 15%-a és 13%-a kapta meg az előírt dózist. Az ellenoldali emlő sugárterhelése a KONF technikánál kisebb volt, mint a TELJES-nél. Az azonos oldali tüdőnek az előírt dózis 30%-ával besugarazott térfogata 15%, 8% és 1%, a maximális dózisok pedig rendre 105%, 94% és 47% voltak a TELJES, KONF és IBT tervekben. A bal oldali emlődaganatoknál ugyanebben a sorrendben a szív maximális dózisa 82%, 49% és 25%, a térfogat 5%-át besugarazott relatív dózis pedig 27%, 19% és 14% voltak. A KONF-nál a dóziseloszlás homogénebb volt, mint a TELJES-nél, és a céltérfogat ellátottsága tekintetében a KONF technika volt a legjobb. A védendő szervek dózisterhelése szempontjából a részleges emlőbesugárzások sokkal kedvezőbbek voltak a teljesemlő-besugárzásnál, a legkisebb dózisterhelések a brachyterápiánál voltak. Magyar Onkológia 58:108–115, 2014

Kulcsszavak: részleges és teljesemlő besugárzás, emlő-brachyterápia, besugárzástervezés, dozimetria