hirdetés

Oxitocin az Alzheimer-kór kezelésében

Egy japán vizsgálat szerint az orron át adagolt oxitocin a memóriafunkciók javulását eredményezte Alzheimer-kóros egereknél.

hirdetés

Az amerikai Alzheimer’s Association 2021-es jelentése szerint tavaly 6,2 millió főre volt becsülhető az Egyesült Államokban Alzheimer-kórral élő 65 év feletti betegek száma, ám ez 2060-ra 13,8 millióra emelkedhet, ha nem sikerül megfelelő preventív vagy kuratív megoldást kifejleszteni. Mindmáig az orvostudomány egyik legnagyobb talánya a betegség etiológiája, többféle elmélet kering a tudományos körökben – az egyik legelfogadottabb sokáig az amiloid hipotézis volt, amely szerint az agyban akkumulálódó amiloid-béta peptidek játszanak fontos szerepet a kór kialakulásában. A National Institute on Aging (NIA) 2022-es állásfoglalása szerint azonban az Alzheimer-kór egy komplex rendellenesség, amelyben más elváltozások is jelentős szerepet játszanak, így például egyéb fehérjék, köztük a tau, a TDP43 felhalmozódása, valamint az alfa-szinuklein is tényező lehet, de gyulladásos állapot, genetikai faktorok, környezeti tényezők és vaszkuláris elváltozások is a lehetséges kórokok között szerepelnek. A jelenlegi kezelési opciók olyan gyógyszerekre korlátozódnak, amelyek a betegséggel asszociálható kognitív és viselkedési tüneteket próbálják kordában tartani.

Egy lehetséges új kezelési módszer bejelentése a fentiek tükrében mindig nagy szenzációnak számít. Így van ez a mostani vizsgálati eredményekkel is, amelyek szerint a köznyelvben csak „szeretethormonként” ismert oxitocin egyik származéka sikeresen fordította vissza a kognitív funkciókat memóriakárosodásban szenvedő egereknél. Bár a vizsgálatot egereken és nem embereken végezték, az eredmények azt sugallják, hogy a kezelés Alzheimer-kóros embereknél is csökkentheti, vagy akár vissza is fordíthatja a kognitív funkcióvesztést. A mostani tanulmányt közlő tokiói orvoscsapat egy korábbi, 2020-as közleményében (Oxytocin reverses Aβ-induced impairment of hippocampal synaptic plasticity in mice) már beszámolt arról, hogy az oxitocin alkalmazásával egerek hippocampusában képesek voltak visszafordítani az amiloid-béta akkumuláció okozta károsodásokat. Ezekre az eredményekre alapozva a kutatócsapat a jelenlegi vizsgálatban már memóriaproblémás egereknél értékelte a térbeli memória, tájékozódás alakulását.

Első körben a kutatók az egereket Y-labirintusban és Morris-féle vízi labirintusban (MWM; Morris water maze) tesztelték, felmérve térbeli memóriájukat és tájékozódási képességüket, illetve egy többtényezős aktivitásmérő teszt segítségével mozgásszervi funkcióikat is vizsgálták. Kezelésként eleinte intracerebroventricularis adagolású (ICV) oxitocint alkalmaztak, amelyet ezzel az adagolási módszerrel közvetlenül az agyszövetbe tudtak bejuttatni, de később ezt a módszert invazivitása és klinikai környezetben történő alkalmazhatatlansága miatt intranazális adagolásra cserélték. Ehhez azonban egy új hatóanyagot kellett használniuk, mivel az oxitocin (ahogy a peptidek általában) igen rossz vér-agy gát permeabilitással rendelkezik. Ezért a kutatók egy sejtpenetrációt megkönnyítő peptideket tartalmazó oxitocin-származékot használtak, amelyet egyrészt az orron át történő felszívódást megkönnyítő adalékokkal is kiegészítettek, másrészt fluoreszcens izotiocianáttal jelöltek meg – így képalkotó módszerekkel láthatóvá vált, hogy a hatóanyag mennyire képes felszívódni az egyes területeinek szöveteiben.

Az eredmények szerint az ICV adagolású oxitocin az Y-labirintusban és az MWM-labirintusban egyaránt javította az egerek memóriáját, míg a nazális adagolású oxitocin-származék csak az Y-labirintus teszt eredményeit javította – viszont a képalkotó vizsgálatokon látszott, hogy a javított felszívódású hatóanyag jól eloszlott az egerek agyában. A szerzők szerint ez azt jelenti, hogy az intranazálisan adagolt oxitocin-származék jó hatásfokkal éri el az agyszöveteket, és klinikai környezetben is hasznosan alkalmazható lehet a kognitív hanyatlás kezelésére. A vizsgálat egyik vezetője, Jun-Ichiro Oka professzor szerint ez az első alkalom, hogy sikerült kimutatni az oxitocin(-származék) pozitív hatását amiloid-béta lerakódás által indukált memóriavesztés kezelésében, egyelőre állati modellszervezetben.

 

 

Írásunk az alábbi közlemények alapján készült:

'Love hormone' oxytocin may improve cognitive impairment in Alzheimer's

Oxytocin reverses Aβ-induced impairment of hippocampal synaptic plasticity in mice

Intracerebroventricular administration of oxytocin and intranasal administration of the oxytocin derivative improve β-amyloid peptide (25–35)-induced memory impairment in mice

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.