hirdetés

A balkezeseknél gyakoribbak egyes pszichózisok, például a szkizofrénia

A balkezességet már sokféle mentális betegséggel kapcsolatba hozták, de most Jadon Webb és munkatársai, a Yale Egyetem kutatói azt találták, hogy a szkizofrének között jóval nagyobb a balkezesek aránya, mint a kedélybetegségekben (depresszióban, bipoláris zavarban) szenvedőkben.

hirdetés

A vizsgálatot a SAGE Open 2013. október-decemberi számában publikálták (teljes szöveg).

Az Egyesült Államok népességének mintegy 10%-a balkezes. Amikor a kutatók megvizsgálták a balkezesek arányát az egyes mentális betegségekben szenvedőkben, azt mutatták ki, hogy a kedélybetegséggel (depresszióval, bipoláris zavarral) diagnosztizáltak körében 11% volt a balkezesek aránya, azaz hasonló, mint a teljes népességben. De, mint Webb, aki pszichiáter a Yale Gyermekvizsgáló Központjában, beszámolt róla, a szkizofrének és a szkizoaffektív betegek körében meglepően nagy, 40% volt a balkezesek aránya.

„Ezek azok a betegek, akik valamilyen módon elvesztették kapcsolatukat a valósággal, vagy hallucinációik, vagy téveseszméik, vagy érzékcsalódásaik miatt, és figyelemre méltó, hogy ez a tünetegyüttes korrelálni látszik a balkezességgel” – mondta Webb. „Azzal, hogy ilyen biomarkereket találunk, remélhetőleg korábban leszünk képesek felismerni és differenciálni a mentális betegségeket, és egy nap talán hatásosabban tudjuk kezelni őket.”

Webb és kollégái 107 ambuláns pszichiátriai beteget vizsgáltak, akik egy kis jövedelmű városi csoport tagjai voltak, s ugyanarra az ambulanciára jártak. A kutatók meghatározták a balkezesek gyakoriságát az egyes mentális betegségek esetében.

A vizsgálat kimutatta, hogy a fehér betegek körében nagyobb a balkezesek aránya, mint a feketékben. „De még akkor is nagy különbség maradt a kedélybetegek és a pszichotikusok között, ha ezt a tényezőt a statisztikai elemzésben kontrollálták” – mondta Webb.

A mostani vizsgálatot megkülönbözteti az egyéb kezesség vizsgálatoktól, hogy rendkívül egyszerű és könnyen elemezhető volt. Amikor a betegek a szokásos ellenőrzésre jelentkeztek az ambulancián, csak azt kérdezték meg tőlük, hogy melyik kezükkel írnak. „Ezzel nagyon egyszerű és gyakorlatias módon nagy részét megtudtuk annak, amire kíváncsiak voltunk” – mondta Webb. „Az egyszerűséggel elértük, hogy semmi akadálya nem volt a betegek vizsgálatban való részvételének, s így a részvételi arány igen nagy, 97%-os volt. A súlyos tünetekkel küszködő pszichotikusoknak problémát jelenthetett volna egy bonyolultabb kérdőív kitöltése vagy egy tesztsorozat. Azzal, hogy egy nagyon egyszerű módszert alkalmaztunk, pontos pillanatképet kaptunk a mentális betegek egy nehezen vizsgálható alcsoportjáról – azokról, akiket gyakran a szegénység is sújt, családjuk is nélkülözik, és nagyon kevés támogatást kapnak a közösségtől.”

Forrás: Science Daily

Dr. W. J.
a szerző cikkei

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.