A daganat károsítja a szívet

Jól ismert, hogy a rosszindulatú daganatok kemoterápiás kezelése - és elsősorban az igen hatásos és ezért alapvetően fontos – antraciklinek szívkárosodást okozhatnak. A hosszú, vagy ismétlődő kezelést igénylő betegeknél ezen szerek kumulatív összdózisa olyan mértéket érhet el, ami közvetlen, vagy késői kardiális károsodással jár (ez különös jelentőséggel bír daganatos betegségben szenvedő gyermekek onkológiai kezelésénél).

A Heart folyóiratban 2015. szeptember 28.-án online megjelent közleményben viszont osztrák kutatók kimutatták, hogy daganatos betegségben már az onkológiai kezelés megkezdése előtt kardiális károsodás indul meg. Az első szerző, a Bécsi Orvosegyetem kutatója, Dr. Noemi Pavo szerint „ez a szubklinikai és morfológiai miokardiális károsodás egyenes összefüggésben volt a daganatos betegség stádiumával”.

Már régebben kimutatták, hogy a rosszindulatú daganatos sejtek képesek vazoaktív peptidek (ADM, ET-1) és kardiális hormonok (ANP, BNP) termelésére. A bécsi kutatók  555 daganatos beteget (60% nőbeteg) vettek be egy vizsgálatba 2011. április és 2013. június között, és követtek a kiindulástól átlagosan 25 hónapon át. A vérvizsgálatokon mellett a daganatos betegség stádiumának alakulását is figyelték. A vérben a következő, stádiumjelzőnek tartott anyagok szintjét határozták meg rendszeresen: „high-sensitivity” troponin T (hs-TnT), a pro B-típusú natriuretikus peptid N-terminálja (NT-proBNP), a „midregionális pro-atriális natriuretikus peptid” (MR-proANP), a „midregionális pro-adrenomedulin” (MR-proADM), a pro-endothelin-1 C-terminálisa (CT-proET-1) és a copeptin. Ezek mind szignifikánsan jelezték a vizsgálat elsődleges végpontját, a 25 hónapon belüli összes halálozást.

A betegek 34%-a a követés során elhalálozott. Bár az összes halálozást előrejelző érték közül - az életkorhoz, tumor-stádiumhoz, kardiális státuszhoz, glomeruláris filtrációs arányhoz igazított egyváltozós analízissel ki mutathatóan - az NT-pro-BNP volt a legerősebb prediktor, a többi laborérték változása is szignifikáns volt.

Az összes halálozás igazított kockázati arányai (HR, 95%CI) a következők voltak: hsTnT: 1,21 (1,13-1,32, p<0,001), NT-proBNP 1,54 (1,24-1,90, p<0,001), MR-proANP 1,40 (1,10-1,79, p<0,01), MR-porADM 1,30 (1,19-1,44, p<0,001), CT-proET-1 1,21 (1,14-1,30, p<0,001) és copeptin 1,22 (1,04-1,42, p<0,01). Amennyiben a modellt a hsTnT-hez igazították, az MR-proANP kivételével mindegyik változó szignifikáns összefüggést mutatott az összes halálozással, ami „rávilágít arra a tényre, hogy rákbetegségben ezek a hormonok független befolyásoló tényezők”.   

Bár a neurohormonok – még ilyen kiterjedt igazítás után is – nagyon pontosan jelzik a betegség kimenetelét, a szerzők sem ismerik az adatok hasznát, " mert egyelőre több a kérdés, mint a válasz”.

Ráadásul az előrehaladott (IV. stádiumú) daganatos betegeknél jelentősen magasabb volt a proinflammatorikus citokin interleukin-6 értéke, a gyulladást jelző C-reaktív protein szintje, a haptoglobin-, valamint a szérum amiloid A-szintje is – az I-II-III. stádiumban lévő daganatos betegekhez képest (minden összehasonlításban p<0,05). Végül összefüggés volt az IL-6 és a CRP értékek és a következő három hormon-érték között. NT-proBNP, MR-proANP, és MR-proADM. A high sensitivity troponin-T egyedül a CRP-vel mutatott összefüggést.

A tanulmány szerzői egyelőre nem tudnak választ adni arra a kérdésre, hogy a halálozásra kifejtett hatás a tumor mikrokörnyezetében létrejövő lokális károsodás következménye-e, vagy egy szisztémás kardiovaszkuláris diszreguláció váltja-e ki. Az eredmények arra utalnak, hogy nem csak az onkológiai kezelések által okozott kardiotoxikus hatások megelőzésére kell törekedni, mint eddig, hanem a daganatos beteg szívelégtelenségét is kezelni kell. Érdekesek lehetnek az olyan kérdések, hogy emelkedik-e a neurohormonok szintje a daganat progressziója során és megfordítva: gyógyulás esetén visszatérnek-e eredeti hormonszintek.    

Írásunk az alábbi közlemények alapján készült:

1. Heartwire from Medscape

2. Heart