A hiperlipidémiás betegekben a sztatinok csökkentik a glaukóma kockázatát

A sztatinokat szedő személyekben kisebb volt a kockázata a gyanított glaukóma OAG-gá progrediálásának és az intraokuláris nyomás csökkentésére szolgáló szerekre való rászorulásnak is.

Dr. Joshua D. Stein, az Ann Arbor-i Michigani Egyetem szemészeti osztályának tanársegédje és munkatársai az októberi Ophthalmologyban publikálták eredményeiket. Mint dr. Stein elmondta, kutatásukat egy olyan korábbi vizsgálatuk ösztönözte, amelyben azt elemezték, hogy a metabolikus szindróma komponenseit mutató betegekben nagyobb-e az OAG kockázata. „Azt találtuk, hogy míg a diabéteszesekben és a magas vérnyomásosokban nagyobb volt az OAG rizikója, a hiperlipidémia esetében csökkent volt a kockázat. Arra gondoltunk, hogy ez talán a hiperlipidémiát csökkentő gyógyszereknek (elsősorban a sztatinoknak) tudható be, nem pedig magának a hiperlipidémiának” – magyarázta dr. Stein.

A kérdés megválaszolásához egy, az egész USA-ra kiterjedő irányított betegellátási hálózat minden olyan 60 év fölötti betegének adatait tanulmányozták, akiknek 2001 és 2009 között hiperlipidémiájuk volt. Az 524 109 hiperlipidémiás beteg ­­60,3%-ának írtak fel sztatint, 4%-uknak csak nem-sztatin koleszterincsökkentőt, és 35,7%-uk semmilyen koleszterincsökkentőt nem kapott. A betegek 4,3%-ban (n=10 266) állították fel legalább egyszer az OAG diagnózisát.

A demográfiai-szociális tényezőkre és a komorbiditásokra való korrekció után azt mutatták ki, hogy a sztatinszedés minden hónapjával 0,3%-kal csökkent az OAG kialakulásának veszélye (p=0,0056). Azokban a betegekben, akik a megelőző 2 év során 1 évig sztatint szedtek, 4%-kal kisebb volt az OAG kockázata azokhoz képest, akik nem részesültek e 2 év alatt sztatinkezelésben. Ha a betegek 2 évig folyamatosan kaptak sztatint, az OAG kockázata 8%-kal volt kisebb, mint a sztatint nem szedőkben. A nem-sztatin koleszterincsökkentők és az OAG között nem találtak szignifikáns kapcsolatot.

Ha kizárták azokat a betegeket, akikben a vizsgálatba vonásukat követő első 2 évben OAG-ot állapítottak meg, akkor abból a 49 628 betegből, akikben felmerült az OAG gyanúja, 6934-ben (14%) alakult ki OAG. A zavaró tényezőkre való korrigálás után azt mutatták ki, hogy a sztatinszedés minden hónapjával 0,4%-kal csökkent annak a kockázata, hogy a gyanított glaukómából OAG alakul ki (p=0,0062).

Ez a veszély 5%-kal kisebb volt azokban, akik a megelőző 2 év során 1 évig sztatint szedtek, és 9%-kal volt kisebb, ha a 2 év alatt folyamatosan kapták a sztatint, azokhoz viszonyítva, akik nem részesültek sztatinkezelésben. A nem-sztatin koleszterincsökkentőknek nem volt kapcsolata a gyanított glaukómából OAG-gá fejlődéssel sem.

Az előzőekből következően a fentiekhez hasonló arányban csökkentette a sztatinkezelés azoknak a számát is, akiknek intraokuláris nyomást csökkentő szerre volt szükségük (havonta 0,4%-kal, 1 éves sztatinkezelés esetén 5%-kal, 2 éves esetén 10%-kal). E tekintetben azonban a nem-sztatin koleszterincsökkentőknek még kifejezettebb volt a hatása. Minden egyes hónapi szedésük 0,6%-kal csökkentette annak valószínűségét, hogy glaukóma-gyógyszert kelljen felírni (p=0,0017), és ha a megelőző 2 év során 1 évig kapták, 7%-kal, ha a teljes 2 éven át, 14%-kal kevesebb személy szorult intraokuláris nyomást csökkentő gyógyszerre. Feltételezik, hogy a nem-sztatin koleszterincsökkentők fenti hatása a koleszterin szintjének csökkentésével függ össze, amint részben a sztatinoké is.

„Bár a glaukómának számos hatásos kezelési lehetősége létezik … egy olcsó és viszonylag kevés mellékhatással rendelkező új lehetőség rendkívül hasznos lehet. Emellett azt is figyelembe kell venni, hogy a helyileg alkalmazott glaukóma-gyógyszerek alkalmazása sok betegnek nehézséggel jár – egy orális alternatíva számtalan ember számára a vakság helyett a látást jelentheti” – ecsetelte az eredmények jelentőségét dr. Stein.

Forrás: Medscape