hirdetés

A psoriasis növeli a cukorbetegség kockázatát

A pennsylvaniai egyetem kutatóinak most megjelent közleménye a psoriasist is a 2-es típusú diabetes kockázati tényezői közé sorolja. A szerzők kiemelik, hogy súlyos psoriasisban a legnagyobb a cukorbetegség kialakulásának esélye.

hirdetés

Az Archives of Dermatology című lapban nemrégiben nyilvánosságra hozott becslésük szerint évente 115 ezer 500 esetben tulajdonítható a diabetes kialakulása annak, hogy a szokásos kockázati tényezőkön túl a beteg egyidejűleg pikkelysömörben is szenved.

„Adataink azt jelzik, hogy a psoriasishoz akkor is fokozott diabeteses kockázat társul, ha az adott betegnél nem mutatható ki a cukorbetegség egyéb rizikófaktora, például elhízás − emeli ki Joel M. Gelfand, a Perelman School of Medicine bőrgyógyász docense. − A psoriasisban szenvedő betegek számára a szokásosnál is nagyobb jelentősége van a rendszeres testmozgásnak, az egészséges táplálkozásnak és a rendszeres orvosi állapotfelméréseknek, melyek során sor kell keríteni a vérnyomásmérésen túl a koleszterin- és vércukorszint meghatározására is.”

A psoriasis gyakori dermatológiai megbetegedés, mely például az Egyesült Államokban 7,5 millió embert érint. A pikkelysömört korábban már kapcsolatba hozták a myocardialis infarktus, stroke, metabolikus szindróma és a kardiovaszkuláris halálozás gyakoribb előfordulásával.

A mostani vizsgálat annak a korábban megkezdett munkának a része, melynek során a psoriasishoz társuló fokozott egészségi kockázatokat igyekszünk felmérni – mondja Rahat S. Azfar, a Perelman School of Medicine bőrgyógyász adjunktusa. − A diabetes gyakoribb előfordulásán kívül a psoriasisban szenvedőknek azzal is kell számolniuk, hogy náluk nagyobb az esély a metabolikus szindrómára, az emelkedett triglicerid- és vércukorszintre. Ez sajnos még akkor is igaz, ha nincs túlsúlyuk, és nem mutathatók ki náluk a metabolikus szindróma egyéb kockázati tényezői sem. A psoriasist gondozó orvosoknak különösen a súlyos esetekben kell gondot fordítaniuk a bőrbetegséget kísérő szisztémás metabolikus szövődmények észlelésére.

A pikkelysömör és a cukorbetegség egyaránt a krónikus gyulladásos kórállapotok közé tartozik. A közös jelutak – a TH-1 citokinek – inzulinrezisztencia és metabolikus szindróma kialakulására hajlamosíthatnak, illetve elősegíthetik azon gyulladásos citokinek hatását, melyek ugyancsak közrehatnak a psoriasis létrejöttében.

A mostani vizsgálatban 108132 pikkelysömörös beteget hasonlítottak össze 430716 olyan kontrollszeméllyel, akinél nem állt fenn psoriasis. Az eredmények azt jelzik, hogy enyhe psoriasis fennállásakor 11 százalékkal növekszik meg a diabetes előfordulásának esélye, míg súlyos fokú bőrbetegségben a kockázatfokozódás mértéke 46 százalék. A kutatók azt is megnézték, hogy a vizsgálatba bevont esetekben miként történt a cukorbetegség kezelése, és azt találták, hogy a psoriasisban is szenvedő cukorbetegek nagyobb arányban részesülnek gyógyszeres kezelésben cukorbetegségükre, mint a psoriasisban nem szenvedő diabetesesek.

A közlemény szerzői megjegyzik, hogy a jövőbeni vizsgálatok során azt kell majd tisztázni, hogy a psoriasis súlyossága, illetve annak kezelése miként hat közre a 2-es típusú cukorbetegség és annak szövődményeinek kialakulásában.

Dr. S. I.
a szerző cikkei

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.