ALK-mutáció a peritoneális mesothelioma hátterében

A mesothelioma egy ritka és nagy halálozással járó, gyógyíthatatlan rosszindulatú betegség, amelyre rendszerint csak akkor derül fény, amikor a daganat már többgócú. Ez az agresszív tumor az esetek jelentős részében azbesztexpozíció következménye. Az utóbbi évtizedekben azonban más okokat is feltételeznek a betegség hátterében, többek között a nagy dózisú terápiás besugárzást vagy az örökletes genetikai mutációkat. A Brigham and Women’s Hospital (BWH) kutatói pedig most konkrét bizonyítékot találtak: peritoneális mesothelioma bizonyos eseteiben az ALK gén genetikai módosulását azonosították. Ez a most felismert faktor terápiás célpontként szolgálhat a betegek azon (sajnos, csak csekély) hányadánál, akiknél a mutáció kimutatható.

Az Egyesült Államokban évente körülbelül 3000 új mesothelioma-esetet diagnosztizálnak, melyek körülbelül egytizede peritoneális mesothelioma. A mesothelioma többnyire évtizedekkel az azbesztexpozíció vagy sugárterápia után manifesztálódik. Ritka esetekben azonban olyan fiatal embereknél kórismézik a betegséget, akiknél soha nem érvényesült egyetlen kockázati tényező sem. Ezek a ritka esetek vezették el dr. Lucian Chirieac, a BWH patológust (Harvard Egyetem) és munkacsoportját a mostani felfedezésükhöz.

„Váratlan felfedezésről van szó. Egy fiatal betegünknél nagy nehézségeket okozott a peritoneális mesothelioma felismerése. A molekuláris teszteket kiterjesztettük azokra a genetikai átrendeződésekre, melyekről limfómák és tüdőrákok kapcsán számoltak be, mesothelioma eseteiben azonban korábban még nem.

A közlemény első szerzője, dr. Yin (Rex) Hung, Chirieac és munkatársai megfigyelésük bizonyítására 88, peritoneális mesotheliomában szenvedő betegtől származó mintákat vetettek alapos vizsgálat alá 2005 és 2015 között. Immunhisztokémiai módszerrel azonosították az ALK-pozitív mesotheliomákat, illetve DNS- és RNS-szekvenálást végeztek. Három beteg mintája bizonyult ALK-pozitívnak – mindegyik peritoneális mesotheliomás beteg olyan nő volt, akinek kórelőzményében nem szerepelt azbesztexpozíció vagy radioterápia. Ezen túlmenően a betegség gyakoribb formájának számító pleurális mesotheliomából származó mintákat is vizsgáltak, azonban ezek egyike sem mutatta az ALK mutációját.

Az ALK a központi idegrendszer embionális fejlődésében fontos szerepet játszó gén, melynek azonban inaktivált állapotban kell lennie az élet későbbi szakaszában. A limfómában és tüdőrákban előforduló genetikai eltéréseket elemző korábbi vizsgálatok azt mutatták, hogy bizonyos genetikai mutációk – különösen azok, melyekben egy gén egyik darabja letörik és egy másik génhez kapcsolódik – indokolatlanul „bekapcsolhatják” az ALK gént, mely a ráksejteket növekedésre és osztódásra serkenti. Az ALK gén terápiás célpontként való alkalmazása esetén a gén ismét kikapcsolható, melynek következtében – legalábbis időlegesen – gátlás alá kerül a rosszindulatú daganat progressziója anélkül, hogy eközben az ép sejtek károsodnának. Az FDA már több ALK-inhibitort engedélyezett a nem kissejtes tüdőrák terápiájában. Bár a célzott terápia még jelenleg is rendkívül drága, a genetikai eltérések diagnosztikai vizsgálata viszonylag kis költségek árán elvégezhető.

Chirieac és munkatársai azt remélik, hogy az ALK-pozitív mesotheliomákkal kapcsolatos vizsgálatuk tapasztalatait a teljes betegpopulációra kiterjeszthetik. Saját praxisában Chirieac rutin módon vizsgálja mesotheliomás betegeit ALK-mutációk irányában, mert úgy gondolja, végre van egy olyan, a betegség hátterében húzódó ok, amely potenciálisan befolyásolható a klinikai gyakorlatban.