Az antidepresszánsok szívvédő hatása a visszájára fordulhat

A COPES egy randomizált, prospektív, egyszeresen vak vizsgálat volt, amelybe olyan betegeket vontak be, akiknek egy akut miokardiális infarktus után perzisztáló depresszív tüneteik voltak. A betegek egyik fele 6 hónapon át antidepresszáns terápiában részesült, másik felük csak a szokásos ellátásban. Hat hónappal a randomizáció után a kezelt csoport depressziós pontszámai szignifikánsan alacsonyabbak voltak, mint a másik csoportéi, s emellett a kezelt csoportban látványos mértékben csökkent a halálból, a szívinfarktusból és az instabil anginából álló kombinált végpont.

Ez a jó hír. A COPES eredményét, miszerint a hatékony antidepresszáns kezelés csökkenti a kardiális események ismétlődésének valószínűségét, mindenki örömmel fogadta.

És most jöjjön a rossz hír. A COPES résztvevőit összesen 2 éven át követték, s az derült ki, hogy a szívvédő hatás nem marad fenn. A 6. hónap és a 2. év között egy visszacsapás-szerű jelenség mutatkozott, aminek eredményeként a 2. év végére a kumulatív kardiális események arányát tekintve már gyakorlatilag nem volt különbség az antidepresszív terápiát kapó és a másik csoport között. Erről dr. Sigin Ye számolt be az Amerikai Kardiológiai Kollégium éves találkozóján.

„A depresszió egy relapszáló, remittáló krónikus betegség, és a szívinfarktus utáni antidepresszív terápia hatása idővel csökken. A további vizsgálatainknak arra kell irányulniuk, hogy a depresszíós, szívinfarktuson átesett betegekben miként őrizhető meg hosszú távon a rövid ideig tartó antidepresszáns kezelés hatása” – mondta dr. Ye, a New York-i Columbia Egyetem kardiológusa.

Egy interjú során elmagyarázta, hogy a fenti célt nem lesz nehéz elérni. A COPES vizsgálatban az antidepresszáns kezelés fő formája az ún. problémamegoldó terápia volt, amit telefonon át vagy az internet segítségével is lehet alkalmazni, s így a terápiás ülések hosszú távon is olcsók lehetnek.

A COPES vizsgálatba 157 olyan beteget vontak be, akiknek szívinfarktusuk, majd ez után perzisztáló depresszív tüneteik voltak. Ez utóbbit a Beck Depressziós Kérdőívvel állapították meg – a betegeket akkor tekintették tartósan depressziósnak, ha a pontszámuk mind az első kórházba kerülésükkor, mind 3 hónap múlva legalább 10 volt. Random módon választották ki azokat, akik problémamegoldó terápia és/vagy gyógyszer formájában antidepresszáns kezelést kaptak; a terápiát 8 hetenként újraértékelték és – ha szükséges volt – módosították. A szokásos ellátásban részesülő csoport családorvosainak és kardiológusainak a kutatók egy levelet írtak, amelyben tájékoztatták őket arról, hogy betegeiknek kifejezett depresszív tüneteik vannak.

A problémamegoldó terápia egy rövid, protokoll szerinti kezelés, amelynek során a beteget megtanítják arra, hogy hogyan kezelje pszichoszociális problémáit. Eredetileg az IMPACT vizsgálat (Improving Mood-Promoting Access to Collaborative Treatment) céljára dolgozták ki. A COPES vizsgálatban a betegeknek heti egy egyéni terápiás ülésük volt, amelyet egy pszichiáter vagy egy mentális egészségügyi szakember vezetett, s amely 30–45 percig tartott.

A kezelt csoport betegeinek háromnegyede a problémamegoldó terápiát választotta, 20%-uk a gyógyszerelést és a többiek mindkettőt. A 6 hónap elteltével nem volt több problémamegoldó terápiás ülés, és a beteg saját orvosára bízták, hogy folytatja-e az antidepresszáns adását.

A 6 hónapos kezelés alatt a kezelt csoportban 3, míg a kontroll csoportban 11 jelentős kardiális esemény fordult elő. A 6. hónap és a 2. év vége között viszont a kezelt csoportból 2 személy meghalt és 9-en akut szívinfarktus vagy instabil angina miatt kórházba kerültek, szemben a kontroll csoporttal, amelyben csak 1 haláleset volt és 2 kórházba kerülés. Azaz, a 2 év alatt összesen 14 esemény fordult elő mindkét csoportban.

Másképp fogalmazva, a kezelés 6 hónapja alatt a kezelt csoportban 77%-kal kisebb volt a jelentős kardiális események kockázata, mint a kontroll csoportban, de utána 3,4-szer nagyobb lett.

Forrás: Internal Medicine News