hirdetés

Az értelmi hanyatlást sem mozgásprogramok, sem táplálékkiegészítők nem gátolják

Az időskori memóriazavar és kognitív hanyatlás korábbi vizsgálatok szerint rendszeres testedzéssel mérsékelhető, de két új tanulmányban nem sikerült igazolni, hogy a testmozgás vagy táplálékkiegészítők fogyasztása megállítaná a kezdődő demenciát.

hirdetés

Mind több az idős ember, s közülük mind többen tapasztalnak memóriazavart, gondolkodási nehézséget, ami kezelést igényelne. Korábban három vizsgálat eredménye arra utalt, hogy a rendszeres testedzés segít az ilyen szellemi nehézségek leküzdésében – erről rovatunkban is részletesen beszámoltunk. Arra is voltak adatok, hogy bizonyos táplálékkiegészítők ugyancsak segítenek a korosodással kapcsolatos gondok leküzdésében, ezért most két nagy tanulmány foglalkozott ezekkel a kérdésekkel, mindkettő a JAMA legújabb számában jelent meg, érdekes szerkesztőségi közlemény kíséretében.

Az egyik vizsgálatot Dr. Kaycee M. Sink vezetésével a Wake Forest School of Medicine munkacsoportja végezte. A 2 esztendei megfigyelés során mérsékelt fizikai megterhelést jelentő mozgásprogram hatását hasonlították össze idős embereken az egészségügyi felvilágosító program eredményeivel. A randomizált vizsgálat neve LIFE volt (Lifestyle Interventions and Independence for Elders). Dr. Sink és munkatársai nyolc amerikai központban 1635 résztvevőt tanulmányoztak 2010 februárjától 2011 decemberéig. A vizsgálati alanyok olyan 70–89 éves, ülő életmódot folytató emberek voltak, akik képesek voltak 15 perc alatt 400 méteres utat megtenni.

Az idős emberek fele (n=618) véletlenszerű kiválasztással a fizikailag aktív csoportba került: ők gyalogoltak, rugalmassági és egyensúlygyakorlatokat végeztek hetenként kétszer a központban és hetenként háromszor-négyszer odahaza. A többiek (n=617) az első 26 héten heti egy alkalommal egészségügyi felvilágosítást hallgattak, majd havonta legalább egyszer ugyanezt, végtagfeszítési és -lazítási gyakorlatokkal kiegészítve. A 60–90 perces foglalkozások során utazásbiztonsági, megelőzési és táplálkozási témák kerültek szóba.

A vizsgálatba kerülés feltétele volt a Modified Mini-Mental State Examination gondolkodási zavart vagy demenciát nem jelző eredménye. A 24 hónapos időszak végén a részletes pszichológiai teszt nem igazolta, hogy a fizikai tevékenység jobb általános vagy specifikus gondolkodási teljesítményt eredményezett volna, mint az egészségügyi felvilágosítás.

„Azt vártuk, hogy a fizikai aktivitással kezelt csoport tagjai mind a memóriát illetőleg, mind gondolkodásban jobban teljesítenek, mint a betegoktatásban részesülők, de mindkét csoport szellemi teljesítménye azonos volt – összegezte az eredményt Dr. Sink. – Mivel a testmozgás jót tesz az egészségnek, így is ajánljuk, hogy az idős emberek hetenként mozogjanak átlagosan 150 percet.

A második vizsgálat, az „Age-Related Eye Disease Study” (AREDS2) lényege az volt, hogy az USA 82 egészségügyi központjának retinaspecialistái 4203, átlagosan 72,7±7,7 éves személyt kezeltek (57,5%-uk volt nő), akik késői, korfüggő macula-degeneráció veszélye miatt kerültek vizsgálatra 2006 októbere és 2012 decembere között. A szemészeti vizsgálaton kívül 3501 résztvevőnél hozzáértő személy telefonos gondolkodási tesztet végzett induláskor, majd az ötéves megfigyelés során kétévenként.

A teljes csoportot négy részre osztották. Az első alcsoport placebót kapott, a második dokozahexaénsavat (DHA, 350 mg) és eikozapentaénsavat (EPA, 650 mg), a harmadik luteint és zeaxantint szedett, végül a negyedik csoport DHA/EPA-t és lutein/zeaxantint is kapott. A kognitív teljesítmény nem különbözött szignifikánsan a randomizáltan szétosztott vizsgálati alanyok között, bármilyen kezelést kaptak is. „Az eredmény gyakorlatilag független volt a kezeléstől – foglalta össze a vizsgálat vezetője, Emily Y. Chew. – A táplálékkiegészítőket hiába kapták: az órát nem lehet visszaállítani. Sokkal előbb kellett volna a készítmények szedését elkezdeni, hogy a hatás érvényesüljön. A táplálékkiegészítőktől sokat nem várhatunk, mert eddig gyakorlatilag egyik sem javította a gondolkodást” – mondotta Dr. Chew.

A szerkesztőségi közlemény szerzői, a kanadai Sudeep Gill és Dallas P. Seitz azzal zárják írásukat, hogy „a negativ eredmény nem jelent csalódást. Egy-egy vizsgálat adata az előző és következő tanulmányok eredményével együtt értékelendő. Úgy véljük, sok érv támogatja azt, hogy az idős embereket arra biztassuk: fizikailag és társadalmilag is aktívak maradjanak.”

Dr. M. L.
a szerző cikkei

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.