hirdetés

Az FDA távol akarja tartani a serdülőket a szoláriumoktól

Az FDA arra hivatkozva, hogy a fiatal felnőttekben egyre gyakoribb a bőrrák, olyan szabályokat javasolt, amelyek megakadályoznák, hogy a 18 éven aluliak használhassák a szoláriumokat.

hirdetés

Az új szabályok nem csak a serdülőket védenék az erős ultraibolya (UV) sugárzás veszélyeitől, hanem a 18 éven felülieknek is félévenként alá kellene írniuk egy nyilatkozatot, amelyben kijelentik, hogy megértették: e lámpák egészségügyi kockázatokkal – például égéssel és bőrrák kialakulásával – jár.

A szoláriumok lámpái a déli napsütésnél 10–15-ször erősebb ultraibolya sugárzást bocsátanak ki magukból – mondta dr. Vasum Peiris, MPH, az FDA (az USA Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hatósága) radiológiával foglalkozó munkatársa.

A személy UV sugárzás okozta bőrkárosodásai az egész élet során összeadódnak, s ezért a szoláriumok kibocsátotta nagy dózisok különösen veszélyesek a gyermekekre és a serdülőkre nézve.

Az FDA 2014-ben a szoláriumokat a mérsékelt kockázatú eszközök közé sorolta – korábban a kis kockázatú eszközök közé tartozott. Azt is előírták, hogy a legszigorúbb biztonsági feliratnak kell rajtuk lenni, egy fekete keretes figyelmeztetésnek, amely szerint nem alkalmazhatják őket 18 évesnél fiatalabb személyek, valamint olyanok, akiknek nyílt sebük vagy sérülésük van, illetve akiknek családjában bőrrák fordult elő. A hatóság azt is javasolta, hogy azok, akik rendszeresen szoláriumoznak, időről időre menjenek el bőrrák ellenőrzésre.

Egy hónappal később az országos tisztifőorvos felhívást tett közzé a bőrrák megelőzésére vonatkozóan, és ebben kiemelte a szoláriumokat, mint a betegség megelőzhető okait.

A gimnazisták azonban a hangsúlyos figyelmeztetések ellenére továbbra is szoláriumoztak – mondta dr. Peiris –, és ezért hatékonyabb cselekvésre van szükség.

A Szolárium Szövetség (ITA, Indoor Tanning Association) azonban kétségbe vonta a szorosabb felügyelet szükségességét.

„A szoláriumozást mind szövetségi, mind állami szinten szigorúan szabályozzák, és fogyasztóink nagyon is tudatában vannak a túlzott mértékű sugárzással járó veszélyeknek” – jelentette ki az ITA.

„Az ITA véleménye szerint a szülőknek, és nem a kormányzatnak kell dönteniük arról, hogy gyermekük mennyit napozik odakint és a szoláriumban” – írták.

Dr. Peiris viszont elmondta, hogy a fiatal felnőttekben a leggyakoribb rákok egyike a melanóma, amely egyre sűrűbben fordul elő, és az utóbbi évtizedekben előfrodulása nagymértékben növekedett a 15–19 éves lányok körében.

Már 13 államban és a District of Columbia-ban betiltották a fiatalkorúak szoláriumozását. Legalább 23 államban megkövetelik a szoláriumok kezelőitől, hogy ragaszkodjanak a szoláriumgyártók által megadott időhatárokhoz.

Bár a szoláriumok okozta bőrkárosodás kockázata a serdülőkben a legnagyobb, ugyanakkor ők a szoláriumipar legnagyobb fogyasztói közé tartoznak – a CDC egy országos felmérése szerint évente 1,6 millió fiatalkorú szoláriumozik. Az Amerikai Dermatológiai Akadémia szerint a gimnazisták majdnem 13%-a számol be arról, hogy már szoláriumozott, s ezek legtöbbje lány.

A bőrgyógyászok üdvözölték az FDA intézkedéseit. „Egyre-másra találkozunk melanómás fiatalokkal” – mondta dr. Jennifer Stein, a New York University bőrgyógyász docense. „Bármi, amit az FDA tehet azért, hogy megóvja a fiatalokat a szoláriumozás veszélyeitől, igazán nagyon fontos.”

A bőrrák kockázata mellett a szoláriumok olykor súlyos égéseket és egyéb sérüléseket okoznak. A CDC szerint évente 3000 esetben kerülnek ügyeletre a szoláriumozó személyek.

Az FDA a fiatalkorúakat mindenképp távol akarja tartani a szoláriumoktól, de számos más olyan változást is javasol, amelyek biztonságosabbá tehetik az eszközöket. Ezek a következők:

  • a figyelmeztetések jobban látható helyeken legyenek, és legyenek jól olvashatók
  • legyen a szoláriumokban egy azonnali kikapcsoló, más néven pánik gomb
  • több figyelmet fordítsanak a szem védelmére; vezessenek be olyan módszereket, amelyek csökkentik a szemvédőn átjutó fény intenzitását
  • jól láthatóan tüntessék fel a lámpákon az adatokat, hogy a szolárium kezelői biztosak lehessenek abban, hogy a megfelelő lámpát használják

és mindenképp megtiltaná, hogy ezeket a berendezéseket veszélyes módon változtassák,  például az FDA jóváhagyása nélkül erősebb lámpákat helyezzenek el bennük.

Forrás: Medscape

Dr. W. J.
a szerző cikkei

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.