hirdetés

Az ülő életmód is okozhat zsírmájat

Összefüggés mutatható ki az ülő életmód és a nem alkoholos zsírmáj között – számoltak be róla egy friss tanulmány alapján. Úgy tűnik, hogy ez a hatás közepes vagy erős intenzitású fizikai aktivitással ellensúlyozható.

hirdetés

Az ülő, inaktív életmód azt jelenti, hogy a szervezet állandóan „nyugalomban van”, azaz energiafogyasztása soha nem emelkedik a nyugalmi szint fölé.

Számos vizsgálat megerősítette már az ülő életmód összefüggéseit az olyan kórképekkel, mint például az elhízás, a cukorbetegség, a magas vérnyomás, a szív- és érrendszeri betegségek, a rosszindulatú daganatok, sőt a halálozás.

A 2008-as Physical Activity Guidelines for Americans ajánlása szerint a felnőtteknek heti 2,5 órányi közepes intenzitású-intenzív testmozgásra van szükségük. A National Health and Nutrition Examination Survey (NHANES) ugyanakkor megjegyzi, hogy a felnőttek a nap átlagosan 55 százalékát töltik ülő életmóddal.

A Journal of Hepatology című lapban most jelent vizsgálatban több mint 140 ezer középkorú koreai férfi és nő bevonásával elemezték az ülő testhelyzetben töltött idő, a fizikai aktivitás és a nem alkohol zsírmáj (NAFLD, nonalcoholic fatty liver disease) közötti összefüggéseket. A fizikai aktivitás és az ülő testhelyzetben töltött idő meghatározásakor az International Physical Activity Questionnaire Short Form egyik verzióját vették figyelembe, míg a zsírmáj kimutatása ultrahangvizsgálattal történt.

A vizsgálat résztvevői közül majdnem 35 százalékban fordult elő NAFLD. A hossza üldögélés és a kevesebb fizikai aktivitás egyaránt független korrelációt mutatott a NAFLD előfordulásával. Különösen fontos megjegyezni, hogy ugyanezeket a megállapításokat tették normális testsúlyú személyeknél (testtömegindex

„Eredményeink azt jelzik, hogy a fizikai aktivitás fokozása és az ülő tevékenységekkel töltött idő csökkentése egymástól függetlenül is csökkentheti a NAFLD kialakulásának kockázatát.” – mondja dr. Yoosoo Chang, PhD, a dél-koreai Sungkyunkwan University School of Medicine foglalkozás- és környezet-egészségtani tanszékének munkatársa. „Az üzenet világos, a székeink lassan, de biztosan megölnek bennünket. A szervezetünk arra van tervezve, hogy mozogjunk, ezért nem meglepő, hogy az alacsony szintű izomaktivitással jellemezhető ülő életmód közvetlenül is befolyásolja az élettani paramétereket” – teszi hozzá a fentiekhez Michael I. Trenell, PhD, a brit Newcastle University professzora.

A NAFLD kezelésére alkalmas gyógyszeres terápiák egyre szélesebb körben történő elterjedése ellenére az életmódbeli változtatások továbbra is a klinikai gondozás alapkövét képezik.

Dr. S. I.
a szerző cikkei

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.