Biohasonló rituximab non-Hodgkin limfómában
A fázis III JASMINE vizsgálat eredményei szerint hatásosan és biztonságosan alkalmazható non-Hodgkin limfóma kezelésben a rituximab biohasonló szere, az ABP798.
- Újdonságok a gyermekkori non-Hodgkin- limfóma kezelésében és kivizsgálásában. Szakirodalmi áttekintés és a debreceni gyermekhematológiai központ adatai
- Hemato-onkológiai gyógyszerek alkalmazása időskorban
- Utógondozás egyes szolid tumorok és hematológiai neopláziák kezelése után
- Az immunglobulin gén szekvenciaanalízise és a fluoreszcens in situ hibridizáció használatának kérdése krónikus lymphocytás leukaemiában
Az Amgen és az Allergan augusztus 22-én jelentette be, hogy a fázis III JASMINE komparatív klinikai vizsgálat eredményei szerint az ABP798 kódnevű vizsgálati hatóanyag hatásossága és biztonságossága CD-20 pozitív B-sejtes non-Hodgkin limfóma kezelésében nagymértékben egyezik a Rituxan (rituximab, az Egyesült Államokban a Biogen és a Genentech, Európában pedig a Hoffmann-La Roche forgalmazza) hatóanyagáéval. Az elsődleges végpont a 28. héten mért teljes válaszarány (ORR, overall response rate) volt, amelyben az ABP798 és a Rituxan klinikai ekvivalenciát mutatott.
Az Amgen és az Allergan PLC együttműködéséről
Az Amgen és az Allergan PLC (székhely: Dublin, Írország, korábban Watson Pharmaceuticals Inc.) együttműködése 2011-ben kezdődött, ekkor négy onkológiai antitest biohasonló szerének kifejlesztésére és globális piaci bevezetésére kötöttek partnerséget. A megállapodás feltételei szerint az Amgen elsődleges felelőssége a fejlesztés és a gyártás, illetve az onkológiai antitestek forgalomba hozatalához is kezdeti segítséget nyújt az Allergan részére.
A hatóanyagról (rituximab)
A rituximab (ATC kód: L01XC02) géntechnológiával előállított, egér/humán monoklonális kiméra antitest, glikozilált immunglobulin, mely humán IgG1 konstans régiókat és egér könnyű- és nehézlánc variábilis régió szekvenciákat tartalmaz. Az antitestet emlős (kínai hörcsög petefészek) sejt szuszpenzió kultúrákban termeltetik, affinitási és ioncserélő kromatográfiával tisztítják, speciális vírusinaktiváló és eltávolító eljárásokat is alkalmazva. A rituximab specifikusan kötődik a CD20 transzmembrán antigénhez, mely egy nem-glikozilált foszfoprotein, és mely a pre-B és az érett B limfocitákon lokalizálódik. Az antigén az összes B-sejtes non-Hodgkin limfóma > 95%-ában expresszálódik. A CD20 megtalálható mind a normális, mind a malignus B-sejteken, de nem található a hematopoietikus (vérképző) őssejteken, pro-B-sejteken, normális plazmasejteken vagy más normális szövetben. Ez az antigén az antitest kötődésekor nem kerül a sejtek belsejébe, és nem válik le a sejtfelszínről. A CD20 nem kering a plazmában szabad antigénként, és így nem vesz részt a plazmában keringő antitesthez való kötődésben. A rituximab Fab doménje kötődik a B limfocitákon lévő CD20 antigénhez és az Fc domén fokozni képes az immun effektor funkciókat a B-sejt lízis mediálása céljából. Az effektor által mediált sejt lízis lehetséges mechanizmusai a komplement-függő citotoxicitás (CDC), ami a C1q kötés eredménye és az antitest-függő celluláris toxicitás (ADCC), melyet egy vagy több Fcγ receptor közvetít a granulociták, makrofágok és NK sejtek felszínén. A B limfociták felületén lévő CD20 antigénhez kötődő rituximab apoptosis révén szintén sejthalált indukál.
A rituximabot Nabil Hanna és társai fedezték fel az IDEC Pharmaceuticals vállalatnál, az FDA pedig 1997-ben engedélyezte más kemoterápiákra rezisztens B-sejtes non-Hodgkin limfómák kezelésére. A hatóanyag amerikai szabadalmi védettséget kapott 1998-ban, ami 2015-ben járt le. Az Európai Unióban 2010-től follikuláris limfóma kezdeti kezelését követő fenntartó kezelésre is engedélyezett.
A JASMINE vizsgálatról
A 2016 áprilisában indult fázis III JASMINE vizsgálat (NCT02747043) 256 beteg bevonásával folytatott randomizált, kettős-vak, klinikai vizsgálat, mely az ABP798 és a rituximab biztonságosságát, hatásosságát és immunogenitását hasonlította össze CD20-pozitív B-sejtes non-Hodgkin limfóma kezelésében. A vizsgálat két elsődleges társvégpontja az objektív válaszarány, valamint a teljes válaszarány volt a kezelés 28. hetén. A betegek mindkét karon 375 mg/m2 hatóanyagot kaptak intravénásan (ABP798 vagy rituximab) hetente egyszer 4 héten keresztül, majd a 12. és a 20. héten. Az objektív és teljes válaszarány eredmények a vizsgálat előtt meghatározott sávban voltak, és a biztonsági és immunogenitási profilban sem észleltek jelentős eltérést a rituximabhoz képest. A JASMINE a második bioekvivalencia-vizsgálat a hatóanyaggal, az elsőben (NCT02792699) 311 beteg bevonásával azt vizsgálták, hogy az ABP798 mennyire biztonságos és hatásos a közepesen súlyos és súlyos reumatoid artritisz kezelésében.
A non-Hodgkin limfómáról
A limfóma a nyirokrendszerben kialakuló, magukból a nyiroksejtekből kiinduló rosszindulatú daganatos megbetegedés; a limfómák a hazai rákos esetek 1-2%-át teszik ki. A limfómák egyik fajtája a Hodgkin-kór, és minden olyan limfómás megbetegedést, amely nem Hodgkin-kór, a non-Hodgkin limfómák közé sorolnak: ezen betegségek esetén a nyirokrendszer sejtjei rendellenesen szaporodnak, a rosszindulatú daganatos sejtek pedig más szervekre is átterjedhetnek. A nyirokrendszerben a sejtek szabálytalan és ellenőrizetlen osztódása és növekedése indul meg, amelynek következtében végül szövetszaporulat, vagyis tumor alakul ki. A non-Hodgkin limfómák legáltalánosabb tünete a fájdalmatlan nyirokcsomó duzzanat (vagy duzzanatok) a nyak, a hónaljak, a lágyékhajlatok területén, valamint a mellkasban és a hasban. Előfordulhat még láz, éjszakai izzadás, fáradékonyság, fogyás és bőrviszketés.
A kezelés megtervezése igen összetett folyamat, amihez figyelembe kell venni a limfóma típusát és stádiumát, a beteg általános állapotát, valamint az életkorát. Lassú növekedésű, kevés tünetet okozó limfóma esetén akár várni is lehet a kezelés elkezdésével mindaddig, amíg nem jelentkeznek a betegség terjedésének tünetei. Közepes és gyors növekedésű limfómák eseten kemoterápiás kezelést szokás elrendelni, amely sugárterápiával egészíthető ki. A non-Hodgkin betegeknél általában gyógyszer-kombinációkat alkalmaznak. Néhány gyógyszer szájon át szedhető, más gyógyszereket injekció formájában juttatnak a vérkeringésbe, illetve az izomszövetbe. Általában még az agresszív limfómák is jól reagálnak a kezelésre, akiknél pedig nem ez a helyzet, azoknak is segíthet a nagydózisú kemoterápia vagy az őssejt-transzplantáció. Agresszív non-Hodgkin limfómában az esetek 40-75 százalékában érhető el teljes gyógyulás. Őssejt-transzplantáció esetén a nagydózisú kemoterápia (néha sugárterápia) elpusztítja a csontvelőt. Az elpusztított csontvelő működését helyre kell állítani, ezt a célt szolgálják az átültetett őssejtek.
A monoklonális antitest kezelés fokozza más kezelések (általában a kemoterápia) hatékonyságát. Indolens non-Hodgkin limfómában növeli a remisszió hosszát. Bebizonyosodott, hogy agresszív non-Hodgkin limfómában, bizonyos monoklonális antitest kezelés hozzáadása a standard kemoterápiához növeli a beteg esélyét a gyógyulásra és javítja a túlélést az önmagában adott kemoterápiához képest.
Az infúzióban adott bizonyos monoklonális antitest kezelés mellékhatása az első alkalmazáskor jelentkezik, majd a későbbi adagok során csökken és kemoterápiával való együttadása nem növeli jelentősen a kemoterápia mellékhatásait. A néhány óránál tovább tartó mellékhatás ritka és nincs klinikai jelentősége.
A kemo- és sugárterápiától eltérően, melyek kevésbé specifikusan hatnak, a monoklonális antitest célzottan pusztítja a non-Hodgkin limfómás sejteket, a többi sejtet nem károsítja. A sejtek felszínén fehérje markerek, úgynevezett antigének találhatók. A monoklonális antitesteket laboratóriumban állítják elő, oly módon, hogy felismerjenek adott antigéneket a rákos sejtek felszínén. A monoklonális antitestek ezután "rátapadnak" ezekre a fehérjékre. Ettől a sejt vagy elpusztul, vagy beindulnak azok az immunmechanizmusok, amelyek a limfómás sejt pusztulását okozzák.
A non-Hodgkin limfóma kezelésében használt, monoklonális antitest például felismeri a CD20 antigént. A CD20 a kóros B-sejteken található, melyek a non-Hodgkin limfómák leggyakoribb formáira jellemzők. Amikor az anti CD 20 monoklonális antitest hozzákapcsolódik a CD20-hoz egy B-sejt felszínén, a kapcsolódás vagy közvetlenül elpusztítja a sejtet, vagy riasztja a szervezet természetes védekező mechanizmusait. A. monoklonális antitest jó hatásfokkal találja meg a limfóma sejteket, amelyeket azután a szervezet immunrendszere elpusztít. A non-Hodgkin limfómában használt monoklonális antitest kezelést intravénásan alkalmazzák, infúzión keresztül, amelyet rendszerint egy kar vénába vezetnek be. Ha a kemoterápiát monoklonális antitesttel kombinálják, a monoklonális antitestet a kemoterápia előtt adják be, az egyes kezelési ciklusok elején. Ha a gyógyszer adása közben jelentkezik mellékhatás, az infúziót le lehet lassítani, sőt le is lehet állítani, amíg a mellékhatás elmúlik.
Írásunk az alábbi közlemények alapján készült:
Rituximab Biosimilar Shows Equivalency in CD20+ Non-Hodgkin Lymphoma
