Ha szorongsz, hamar megöregszel!

A telomerek a kromoszómák végein elhelyezkedő speciális DNS szakaszok az életkorral egyre rövidülnek, azaz a sejtek „öregedésének” indikátorai. Azt is kimutatták, hogy a leukociták telomerjének hossza (TL) a kumulatív stressz mértékét jelezheti. A depresszió szoros kapcsolatban van a stresszel így a depresszió a stressz szabályozásban központi szerepet játszó hipotalamusz-hipofízis-mellékvese (HPA) tengely működési zavarához vezet.

Már néhány éve közölték, hogy a depresszió és a krónikus stressz okozta alacsony kortizolszint fokozott „öregedéssel” jár: a depressziós betegek sejtjeinek telomerje lényegesen rövidebb, mint az általános népességé (p=0,001). A telomerek hossza fordítottan arányos volt a kérdőívekkel mért stressz erősségével (Perceived Stress Questionnaire).

Egy 2015. február 5.-én a British Journal of Psychiatry-ban megjelent nagy vizsgálat szerint a jelenleg is fennálló szorongás a fehérvérsejtek telomerjeinek megrövidülésével jár, míg ez a kontrol személyekben, illetve a szorongásból kigyógyult betegeknél nem észlelhető. A közlemény első szerzője, Dr. Josine Verhoeven (Department of Psychiatry and the EMGO Institute for Health and Care Research, VU University Medical Center, Amsterdam) és munkatársai a Netherlands Sudy of Depression and Anxiety keretein belül több mint 2 300 személyt vizsgáltak meg.

A vizsgálatba vontak közül 1 283 betegnél a vizsgálat idején is szorongásos állapot állt fenn, 459-en túl voltak a szorongáson, és az 582 kontroll betegnek korábban sem volt pszichiátriai problémája. A vizsgáltak átlagos életkora 41,7 év volt és 66%-uk volt a nő. A szorongásos zavarok között a generalizált szorongás, a szociális fóbia, az agorafóbia és a pánikbetegség (agorafóbiával vagy nélküle) fordult elő. A leukociták telomerjeinek hosszát (LTL) kvantitatív polimeráz láncreakcióval (PCR) mérték, és bázispárokra (bp) konvertálták át. Az LTL hossza szignifikáns fordított összefüggésben állt az életkorral, átlagosan 14 bp/év rövidüléssel. A nők hosszabb LTL-el rendelkeznek. Az életkoron és a nemen kívül az LTL számos életmódbeli faktorral is összefüggésben áll: a testtömeggel (rövidebb az LTL a túl sovány és a túl kövér egyénekben), a dohányzási és ivási szokásokkal (rövidebb az LTL dohányosoknál és nagyivóknál), és a testi betegségek számával (több betegség esetén rövidebb LTL). A szociodemográfiai, egészségi, életmódbeli faktorok hozzáigazítása után a jelenleg is szorongással küzdő egyéneknél szignifikánsan rövidebb az LTL a kontroll (bp 5431 vs bp 5506; p=0,01), és a gyógyult szorongásos egyének leukocita telomerjeihez képest (bp 5499; p=0,03). A teljesen igazított anyagban a vizsgálat idején is szorongásos betegeknél átlagosan 75 bp-vel (p=0,01) rövidebbek a telomerek, mint a kontroll személyeknél, és 68 bp-vel (p=0,03) rövidebb a remisszióban lévőkhöz képest.

Ha átlagosan 14-20 bp/év rövidüléssel számolunk, akkor ez azt jelenti, hogy átlagosan 3-5 évvel meggyorsul az öregedési folyamat: 3,5-5 évvel szociális fóbiában, 4-6 évvel a pánikbetegségben, 5,5-8 évvel a generalizált szorongásos zavarban. A régebben szorongással küszködők csoportja és a kontroll csoport között nem volt szignifikáns a különbség (p=0,84). A remisszió óta eltelt idő pozitív összefüggésben van az LTL-el: ha 10 évnél kevesebb telt el a kigyógyulás óta, rövidebbek a telemorek, míg a 10 évnél régebbi szorongásos epizódok esetén ez már nem figyelhető meg (p=0,022), ami arra utal, hogy a sejtes öregedés legalábbis részben reverzibilis. A kutatók észlelték azt is, hogy a szorongásos zavar súlyossága negatívan befolyásolta az LTL-t, ami „dózis-hatás” összefüggést utánoz. Megjegyzik, hogy a szorongásos zavarok és a sejtes öregedés közötti összefüggés biológiai mechanizmusa további kutatásokat igényel, bár számos in vitro és in vivo anyagban a kortizol, az oxidatív stressz, a proimflammatorikus citokinek szerepe is felmerült. A szorongásos zavarból való gyógyulás során a test stressz-rendszere normalizálódik.

Dr. Mikal Wikgren, a svéd ůmeói Egyetem pszichiátere szerint a holland tanulmány bővíti a telemerek megrövidülésével járó folyamatokkal szerzett eddigi ismereteket. Különösen érdekes, hogy a szorongási zavarokból gyógyult eseteknél a telomerek hossza nem különbözik a kontrollokétól: és jogosan vetődik fel a kérdés, ez annak a következménye, hogy a szorongás negatív hatásai megszűntek, vagy a kezelések hatásának tulajdonítható. Ezt nem tudhatjuk, hisz a vizsgálat nem szól arról, részesültek-e és ha igen, milyen kezelést kaptak azok, akik leküzdötték korábbi szorongásukat.