Hatásos kezelés sclerodermában?

A Nature október 10-i számában közzétett vizsgálatban a kutatók állatkísérletekben tesztelték az új módszert, melynek során azt tapasztalták, hogy az integrinmoduláló szerek képesek voltak lassítani a fibrosis kialakulását, sőt − ami még ennél is fontosabb – képesek voltak a visszájára fordítani a már kialakult fibrosist. Bár hangsúlyozzák, hogy még sok évnek kell eltenie addig, amíg a mostani állatkísérletes eredmények törzskönyvezett gyógyszerben öltenek testet, az új megfigyelések gyökeresen ellentmondani látszanak annak a korábbi hagyományos vélekedésnek, miszerint a scleroderma irreverzibilis változásokkal halad előre és ellenáll mindenfajta terápiás próbálkozásnak. A mostani kutatást a scleroderma-kutatási alapítvány támogatta.

A szisztémás sclerosis (vagy más néven scleroderma) egy ritka autoimmun betegség, melynek jellegzetessége a bőr fibrosisa, megkeményedése, ám a betegség tipikusan érinti a tüdőt, vesét és más szerveket is, és ez vezet az életveszélyes szövődmények kialakulásához. Sok más komplex, felnőttkori kezdetű autoimmun betegséghez hasonlóan a sclerodermára is igaz, hogy állatkísérletekben a betegség számos, de nem az összes körülménye reprodukálható. Ez a tény nehezíti a sclerodermával kapcsolatos kutatásokat.

A Nature cikkében a vizsgálatot vezető dr. Hal Dietz, a Johns Hopkins Egyetem genetikus professzora ezt írja: „Kutatásainkban a kongenitális fascialis dystrophiával foglalkoztunk, mely az örökletes scleroderma-szerű bőr-fibrosis egyik igen ritka formája. Ez alapján igyekeztünk tapasztalatokat szerezni a szisztémás sclerosisban kialakuló fibrosisról, mely ehhez igen hasonló kórállapot. Ha megértjük, hogy a fibrillin-1 (FBN1) fehérjében kialakuló egyetlen pontmutáció miként vezethet fibrosishoz kongenitális fascialis dystrophiában (SSS, Skin Stiff Syndrome), akkor ez alapján következtethetünk a szisztémás sclerosis létrejöttében szerepet játszó biológiai folyamatokra, mely egy tipikusan szerzett, felnőttkori kezdetű autoimmun betegség. Felmerül, hogy létezik egy olyan közös út, melynek során a sejtek elvesztik normális szabályozásukat. Bár az egyik kórkép genetikailag öröklődik, a másik pedig nem, a háttérben álló mechanizmusok jórészt azonosak lehetnek. SSS egérmodelleken lépésről lépésre nyomonkövethettük, mi történik a szövetekkel a genetikai hajlamtól egészen a végstádiumú szervi elégtelenség kialakulásáig. Egészen alapvető folyamatokról van szó: a SSS egérmodell sejtjei elveszítik azt a képességüket, melynek segítségével képesek az extracelluláris mátrixhoz tapadva érzékelni környezetüket. Ezek a sejtek aztán aktiválódva immunreakciókat stimulálnak, melyek nyomán a környező sejtek feleslegesen nagy mennyiségben kezdenek kollagént termelni, ami a bőr fibrosisához vezet. A legizgalmasabb az egészben, hogy felfedeztünk egy olyan stratégiát, melynek segítségével gátolni tudjuk a kóros immunsejteket. Azt is megfigyeltük, hogy nemcsak megakadályozni, hanem megszüntetni is képesek vagyunk a fibrosist.”

SSS egérmodellekben a specifikus integrinkötő antitestek, valamint TGF-béta-neutralizáló antitestek adásával elejét vették a fibrosis kialakulásának, és egy másik kísérletben képesek voltak azt visszájára is fordítani. Dietz munkacsoportja ugyanezt a terápiás stratégiát tesztelte szisztémás sclerosisban szenvedő betegektől származó bőrsejttenyészetekben is, és azt találta, hogy a SSS egereknél már hatásosnak bizonyult kezelés a sclerodermás betegek sejtjeiben is gátolja a kollagéntermelést. Dietz úgy véli, hogy „e terápiás stratégiák némelyike igen rövid idő alatt eljuthat a betegekhez, mivel ezt a célpontot a gyógyszergyárak már jelenleg is tanulmányozzák más betegségek, köztük a rosszindulatú daganatok potenciális kezelésében”.

„A vizsgálat alapvető megállapítása az a váratlan felfedezés, hogy a fibrosis nem irreverzibilis folyamat, ami nagy előrelépést jelent abban, amit eddig a fibrosisról gondoltunk. Azt jelzi, hogy a fibrosis valójában egy eléggé dinamikus folyamat, ezért ha a szer sikeres lesz a kollagéntermelés elleni prevencióban, akkor ezzel együtt a már meglévő fibrosist is csökkenti – teszi hozzá a fentiekhez dr. David Botstein a Princeton Egyetem kutatója, a Scleroderma Research Foundation tudományos tanácsadója. – A kutatók már nyolc hetes kezeléssel teljesen normalizálták a fibrotikus bőrt egérmodellben olyan mértékben, hogy az már nem volt megkülönböztethető a normális szövettől.”

„Ugyanilyen meglepő az is, hogy a SSS egereknél megfigyelhető immunválasz célpontja ugyanaz a fehérje (topoizomeráz-I), ami szisztémás sclerosisban is. Reményeink szerint a patomechanizmusok hasonlósága nagyban hozzásegíthet bennünket a szisztémás sclerosis patológiai hátterének pontosabb megismeréséhez is” – mondja dr. Antony Rosen, a Scleroderma Research Foundation másik szakértője.