Idiopátiás membranózus nefropátia cukorbetegségben

A membranózus nefropátia (MN) a felnőttkori nefrózis szindróma gyakori oka, melynek incidenciája Észak-Európában 5-10 eset/1 millió fő. A MN-ban szenvedő betegek mintegy harmadánál a betegség kialakulásának kiváltó oka ugyan pontosan behatárolható (fertőzés, daganatos megbetegedés, szisztémás autoimmun betegség, illetve egyes gyógyszerek szedése (pl.: NSAID-ok)), közel 70%-ában azonban nem meghatározható a kóreredetet (idiopátiás MN/iMN). Az MN a cukorbetegek primer glomeruláris betegségének egyik leggyakoribb oka, mely jelentkezhet izolált lézió formájában, vagy diabéteszes nefropátiával (DN) társulva is. DN-ban mikroszkóposan a mezangialis régió kötőszövetes proliferációját láthatjuk, a glomerulusok noduláris elhegesedésével (nodularis sclerosis), valamint a bazális membrán megvastagodásával és kifejezett interstíciális fibrózissal.

Cukorbetegek hirtelen kialakuló nefrózis szindrómájának hátterében állhat egyrészt a DN gyors progressziója, de akár egy másik, primer glomerulopátia (GP) is (membranózus, minimal change, vagy IgA NP). Mivel pedig mindkét kórkép fehérjevizeléssel jár, a cukorbetegek rohamosan romló vesefunkciója minden esetben igen komoly diagnosztikai, illetve terápiás kihívást jelent a kezelőorvos számára. Az iMN esetén alkalmazott immunszupresszív kezelés ugyan a vesebetegség szempontjából eredményes lehet, a betegek glikémiás kontrollját azonban jelentősen ronthatja és visszatérő fertőzések kialakulásához is vezethet.

Az iMN klinikai kórlefolyásával, kimenetelével és kezelésének potenciális mellékhatásaival kapcsolatos rendkívül kevés adatot kívánta kiegészíteni nemrég megjelent közleményében egy indiai kutatócsoport, akik cukorbetegek retrospektív analízisét végezték el és gyűjtötték össze a betegség klinikai viselkedésével, terápiás lehetőségeivel kapcsolatos eddigi eredményeket. Vizsgálatukban összesen 134 cukorbeteg vett részt, akiktől nem cukorbetegség eredetű vesebetegség (NDRD) miatt kellett vesebiopsziát venni. A beválogatott betegek átlagéletkora 54 (+/- 11,77) év volt, cukorbetegségük átlagos fennállási ideje pedig 9,4 évnek bizonyult. A páciensek közül 16 esetben igazolódott iMN, 12 esetben izolált, 4 esetben pedig cukorbetegséggel társult formában. A betegek kezelése az adekvát szupportív ellátását követően minden esetben a módosított Ponticelli séma (MP) szerint történt. A 16 betegből mindössze 3 páciens (18%) reagált a MP terápiára, a fennmaradó 82% esetében tacrolimusra és alacsony dózisú kortikoszteroidok kombinációjára való váltásra volt szükség, de körükben is igen alacsony volt a klinikai válasz (4 beteg/28,57%), így 10 betegnél (71,43%) esetében további terápiaváltás történt: mikofenolát mofetil (MMF) és alacsony dózisú szteroidok kombinációjára. A tacrolimus és MMF alkalmazása mellett a betegek válaszaránya rendre 35,71% és 63,63% voltak. A legsúlyosabb mellékhatást általában a romló glikémiás kontroll jelentette.

A fentiek alapján a cukorbetegség mellett jelentkező iMN esetében alkalmazott módosított Ponticelli séma alacsony klinikai válaszarányt eredményez, míg a legkevesebb mellékhatás és a legmagasabb terápiás válaszarány az MMF alkalmazása mellett mutatkozik.

Forrás: Clinical Kidney Journal