Idős férfiak tesztoszteron kezelése nem veszélyezteti a szívet
Ismét egy nagy esetszámú, hosszú követési idejű vizsgálat utal arra, hogy a hipogonadizmusban szenvedő idősödő férfiakban a tesztoszteron-pótlás nem növeli a szívrohamok gyakoriságát.
Az idősödő férfiak tesztoszteron-pótlása egyre gyakoribb: az utóbbi évtizedben az Amerikai Egyesült Államokban mintegy megháromszorozódott. Ez több tényező következménye, mint pl. az alacsony tesztoszteron-szint kezelésére specializálódó intézetek megszaporodása, az új gyógyszerek és az új kiszerelések (pl. transzdermális gélek) megjelenése, az erősödő marketing, valamint a primér és szekunder hipogonadizmus egyre hozzáférhetőbb diagnosztikája. A tesztoszteron-pótlás kockázatai viszont nem teljesen tisztázottak, hiszen a különféle klinikai vizsgálatok nem zárták ki egyértelműen a mellékhatásokat, különös tekintettel a kardiovaszkuláris kockázatokra. Egy 2004-es és egy 2008-as vizsgálat szerint nincs emelkedett kockázat, viszont egy 2009-es vizsgálatot idő előtt leállítottak, mivel a tesztoszteronnal kezeltek között a statisztikai határnál magasabb volt a kardiovaszkuláris kockázat (Xu). Ráadásul egy 2012-es vizsgálatban egyenesen a kardiovaszkuláris események jelentős szaporodását észlelték (Basaria). Egy, a Veteran Affairs-ben végzett vizsgálat szerint a tesztoszteron-pótlás mellett kimutathatóan emelkedett a szívinfarktusok, az iszkémiás stroke, és a bármilyen okból bekövetkező halálozás is (Vigen). Pár hónapja egy közlemény a PLoS-ban megjelent közleményben pedig szintén a miokardiális infarktus emelkedett kockázatáról számoltak be (Finkle).
A tisztázatlan kérdések miatt indítottak Texasban egy retrospektív kohorsz vizsgálatot, amelybe 6355 tesztoszteronnal kezelt Medicare ellátottat, és 19 065 kontrollt rekrutáltak 1997 és 2005 között. A betegeket 1495 napig, a kontrollokat átlag 1193 napig követték. A vizsgált 66 évnél idősebb férfiak különféle tesztoszteron-készítményeket kaptak: tesztoszteron cipionát 100-200 mg, tesztoszteron enanthát 100-200 mg és tesztoszteron pirula 75 mg formában. Az intramuszkuláris tesztoszteronnal kezelt csoportban nem növekedett a miokardiális infarktusok (MI) száma a nem kezeltekhez képest (HR: 0,84, 95%CI 0,69-1,02), és ez igaz volt a nagyobb tesztoszteron adagokra is, tehát a tesztoszteron kumulatív dózisának növekedésével nem emelkedett az MI-k száma. A vizsgálat szakmailag minden tekintetben elfogadható, úgy a betegszámok, mint a szenzitivitás, mint az alkalmassági kritériumok, mint a követés és a kovariánsok tekintetében. A tesztoszteron valójában egyáltalán nem fokozta a kockázatot, sőt, a legrosszabb prognosztikai jellemzőkkel bíró egyéneknél még védett is a szívrohamok ellen (HR: 0,69, 95%CI 0,53-0,92). Ez utóbbit a vizsgálat vezetője, Dr. Jacques Baillargeon (University of Texas, Medical Branch, Galveston) avval magyarázza, hogy tesztoszteron adagolás mellett csökkent a férfiak zsírtömege, testük karcsúbbá vált, lipidprofiljuk javult és csökkent az inzulin-érzékenységük. „ A tesztoszteron ezeken kívül anti-inflammatorikus és antikoaguláns tulajdonságokkal is rendelkezik, ugyanakkor valamilyen módon valóban növelheti a kardiovaszkuláris kockázatot, tehát érvek szólnak mindkét lehetséges hatás mellett”.
Régebben izomba adott injekciókkal, ma már inkább gél és tapasz formában, vagy orálisan adagolják a férfihormont, a régebbi kardiális mellékhatások oka az i.m. injekció által okozott magasabb csúcskoncentráció (tulajdonképpen „szuper normális” koncentráció) következménye lehet. A gél kiszerelés látszik ma a legelfogadhatóbbnak.
Dr. Bradley D. Anawalt (University of Washington, Seattle) kommentárja szerint a fenti vizsgálat kétségtelenül újabb lökést adhat a téma széleskörű vizsgálatának, hiszen más vizsgálatokhoz képest jóval nagyobb esetszámon és jóval hosszabb (8 éves) megfigyelésen alapul. A lehetséges veszélyek miatt azonban egyelőre az a leghelyesebb, ha az orvosok csak a valódi hipogonadizmusban szenvedő idősödő férfiaknak, és nem a „fiatalság forrásának” pótlására írják fel a gyógyszert.
Írásunk az alábbi közlemények alapján készült:
2. The Annals of Pharmacotherapy
3. BMC Medicine
4. The New England Journal of Medicine
5. JAMA
6. PLoS One