hirdetés

Káliummal a magasvérnyomás ellen

A magas káliumbevitel legalább annyira fontos a normál vérnyomás fenntartásában, mint az alacsony nátriumtartalmú étrend – derül ki egy összefoglaló tanulmányból.

hirdetés

A WHO (Egészségügyi Világszervezet) adatai szerint a stroke okozta halálesetek 51%-ért, a szívbetegség miatti haláleseteknek pedig a 45%-áért tehető felelőssé a magasvérnyomás. Egy tipikus nyugati étrend, melyet magas sófogyasztás jellemez, igen megnöveli a magasvérnyomás, valamint szövődményeinek rizikóját. Az alacsony nátriumbevitel már régóta ismert módja a vérnyomás csökkentésének, azonban újabb tanulmányok arra utalnak, hogy legalább ekkora jelentősége lehet a magas káliumfogyasztásnak. Az erre irányuló tanulmányok eredményeit összegezte McDonough és kutatócsoportja, melyet az American Journal of Physiology - Endocrinology and Metabolism folyóirat ismertetett.

A kálium a neuromuszkuláris junkció, a szívműködés elengedhetetlen eleme, valamint fontos szerepe van a sejtek táplálásában és a bomlástermékeik kiválasztásában is. Mindemellett a csontok anyagcseréjében és a veseműködésben is jelentős feladatokat tölt be. Magas káliumtartalmú ételek között említhetők a tonhal, a lazac, a joghurt, zsírszegény tej, a kesudió, a mandula, a tojás és a korpa. Ezek gyakori fogyasztása csökkentheti a vérnyomást, akár még magas nátriumbevitel mellett is – derül ki az összefoglalóból, mely mind intervenciós, mind populációs, mind kísérleti szintű tanulmányok elemzéseit is feldolgozta.

A kálium vérnyomáscsökkentő hatásainak magyarázatára kísérleti patkánymodelleket alkalmaztak; ezen tanulmányokból az derült ki, hogy a szervezet a nátriumion segítségével féken tartja a szérum káliumszintjét. Magas káliumkoncentráció esetében a vesék több sót (és következményesen vizet) választanak ki, mely növeli a kálium kiválasztását is. A magas káliumtartalmú diéta ezáltal vízhajtóként funkcionál, így pedig a kálium alapvető fontosságú a normál vérnyomás fenntartásában. Természetesen a nátriumion is központi szerepet tölt be ebben, azonban a nátriumbevitel csökkentése nem feltétlenül elegendő a vérnyomás szabályozásában.

McDonough szerint a magas káliumbevitel egy igen tudatos döntés és odafigyelést igénylő folyamat. Az evolúció során ugyanis az emberiség a magas káliumtartalmú friss gyümölcsök és zöldségek helyett inkább feldolgozott élelmiszereket fogyaszt, melyek magas nátrium-, de alacsony káliumtartalmúak és sokkal több sót tartalmaznak, mint amennyire szükségünk lenne. Mindezek magas nátrium- és alacsony káliumszintet eredményeznek, megnövelve ezzel a magasvérnyomás kialakulásának esélyét. Egy 2004-es ajánlás szerint napi legalább 4,7 gramm kálium már elegendő a vérnyomás csökkentéséhez és csökkentheti a nátrium okozta ellenhatásokat, mindemellett pedig még a vesekő kockázatát és a csontveszteséget is mérsékelni képes.

A fentiek azért is lenyűgözőek, mert ez az összefoglaló számos tanulmány eredményeit összevetve jutott ezekre a következtetésekre, mely által ezek az eredmények mindenképpen ösztönzőek a nyugati étrend mellőzése és az egészségesebb táplálkozásra való áttérés szempontjából.

 

Forrás: 

1. Medical News Today

2. American Journal of Physiology - Endocrinology and Metabolism 

Dr. V-K. O.
a szerző cikkei

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.