Késői leukémia az emlőrák kezelése után

Több mint 20 000 olyan beteg adatait tekintették át, akik szerepeltek az USA-beli Országos Átfogó Rák Hálózat (NCCN) adatbázisában, és közülük 51-ben alakult ki leukémia a kezelést követő 10 éven belül. Azoknak a nőknek volt a legnagyobb a kockázata, akiket kizárólag kemoterápiával kezeltek – köztük mintegy hatszor olyan valószínű volt a leukémia kialakulása, mint a csak műtéttel kezelt kontroll csoportban – erről számolt be dr. Antonio Wolff, a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem rákközpontjának munkatársa az éves San Antonio-i Emlőrák Szimpóziumon. „Gyakran olyan a helyzet, hogy nincs speciális okunk a kemoterápia alkalmazására, hanem ’csak úgy’ adjuk. Ezzel nagyon óvatosnak kell lenni, mert egyes betegeknek talán semmi hasznuk nem lesz ebből a kezelésből, viszont a kemoterapeutikumok toxikus hatásainak ki lesznek téve” – mondta.

Dr. Wolff és munkatársai az NCCN adatbázis 1997 és 2008 közötti adatait tanulmányozták, összesen 20 533 nőét, akiknek először volt emlőrákjuk és nyolc intézmény valamelyikében kezelték őket. A medián utánkövetési idő 5 év volt, de egyes betegeknél még a 15 éves adatok is rendelkezésre álltak.

A kohorsz mintegy felének I. stádiumú betegsége volt; legtöbbjüknek invazív duktális emlőrákja volt. Valamivel több, mint a felüknek hormonreceptor-pozitív/HER2-negatív rákja volt.

Az alapadatok közül csak életkor különbözött szignifikánsan a csoportok a között. Azok a nők, akik később leukémiások lettek, szignifikánsan idősebbek voltak a kezelés időpontjában, mint azok, akik nem lettek betegek (60 vs. 54 év, p=0,02). A leukémiás betegek 78%-a 50 évesnél idősebb volt.

Az 51 leukémiás eset közül 44 akut mieloid leukémia (AML) volt, s a betegség kezdetének medián időpontja 3,5 év volt a rákterápia után. A leukémiás esetek egyharmada olyan nőkben fordult elő, akiknek családi anamnézisében emlőrák vagy petefészekrák szerepelt.

A leukémia kialakulása nem állt összefüggésben a tumor egyetlen jellegzetességével sem. A leukémia teljes gyakorisága 1000 beteg-évre számítva 0,46 volt; a csak műtéti kezelésben részesülőkben a gyakoriság 0,16/1000 beteg-év volt, a csak radiológiai kezelésben részesülőkben 0,43, a csak kemoterápiát kapókban 0,52 és a kombinált kezelés esetén 0,54.

Öt év elteltével a leukémia kumulatív incidenciája 0,05% volt a csak műtéttel kezeltekben, 0,19% a csak besugárzást kapókban, 0,30% a csak kemoterápiás kezelésben részesülőkben és 0,32 a kombinált kezelést kapókban. Sok új leukémia eset azonban csak 5 év múltán alakult ki. Tíz év elteltével a csak műtéttel kezeltekben 0,2% volt az incidencia értéke, a csak radiológiai kezelés esetén 0,44%, a csak kemoterápiás csoportban 0,52% és a kombinált terápiában részesülőkben 0,51%.

Kockázatelemzéssel – a csak műtétes csoportot használva kontrollként – kiszámították, hogy a leukémia kockázati aránya a csak sugárkezelést kapókban 2,7 volt, a csak kemoterápiában részesülőkben 5,68 és a kombinált terápiás csoportban 5,64. Mint a számok mutatják, a sugárkezelés nem járt kockázattöbblettel, ha a kemoterápiával együtt alkalmazták.

Az eredmények jelentősen különböznek a korábbi vizsgálatokéitól. Az ezzel a kérdéssel foglalkozó legnagyobb tanulmányt 2003-ban publikálták; ebben hat vizsgálatot tekintettek át, amelyek az AML és a mielodiszpláziás szindróma gyakoriságát vizsgálták doxorubicin és ciklofoszfamid kezelés után. Abban az alcsoportban, amely antraciklin/ciklofoszfamid kezelést kapott a 8 éves kumulatív incidencia 0,24% volt – ezzel szemben a dr. Wolff-féle vizsgálatban ugyanez a paraméter 0,52%-nak adódott.

„Ne feledjük, hogy a leukémia látenciája antraciklin esetén 1–3 év, azonban az olyan alkiláló szerek esetén, mint amilyen a ciklofoszfamid is, 4–6 év, és vannak esettanulmányok, amelyek szerint még 10 év múltán is kialakulhat a betegség” – próbálta feloldani az ellentmondást dr. Wolff.

Forrás: Internal Medicine News