Mély agyi stimulációra reagáló depresszió
A pszichomotoros sebesség jó előrejelzője lehet annak, hogy az egyéb kezelésekre rezisztens depressziósok közül kik fognak reagálni a subcallosalis gyrus cinguli mély agyi stimulációjára.
Torontói kutatók arról számoltak be az American Psychiatric Association (APA) 2015-ös éves találkozóján , hogy a rossz pszichomotoros teljesítményt nyújtó betegek kisebb valószínűséggel reagálnak a subcallosalis gyrus cinguli mély agyi stimulációjára (SCG-DBS, subcallosal cingulate gyrus deep brain stimulation).
A rossz pszichomotoros teljesítményt a csökkent pszichomotoros sebesség jelzi - például alacsony pontszám egy ujjkopogtatós tesztben. Ők voltak azok, akik nem reagáltak a DBS-re” – mondta dr. Shane McInerney, az egyik kutató.
A vizsgálók azt is kimutatták, hogy a 12 hónapos követés alatt az SCG-DBS-nek nem volt káros hatása a kognícióra.
A mély agyi stimuláció során szterotaxikus ellenőrzés mellett bilaterálisan elektródákat vezetnek be egy specifikus neuroanatómiai célterületre, amelyet ingerelnek. Depresszióban az egyik ilyen célterület az SCG.
A mostani vizsgálatban 20 beteg vett részt, akiknek kezelésre rezisztens depressziójuk volt (9 férfi, 11 nő; átlagos életkor: 47,4 év). Minden betegnek legalább egy éve major depresszív epizódja (MDE) volt; életük során átlagosan 3,9 MDE-t szenvedtek el; és legalább két gyógyszeres kezelésre nem reagáltak. Valamennyiüknél hatástalan volt a pszichoterápia, és 75%-uknál az elektrokonvulzív terápia (ECT, electroconvulsive therapy) is.
A betegek korábban átlagosan valamivel több, mint négyféle gyógyszert kaptak. Emellett a Hamilton-féle 17 elemű Depresszió Skálán (HAM D-17) legalább 20 pontot értek el.
A stimuláció előtt előtt elvégzett neuropszichológiai tesztekkel felmérték a feldolgozási sebességet (az ujj kopogtatási teszttel, amelynek során ötször 10 másodpercig egy billentyűt kellett nyomogatniuk a betegeknek), az exekutív funkciót (a Wisconsin Kártyaszortírozási Teszttel [WCST]), a figyelmet (a Stroop teszttel), a verbális tanulást és emlékezetet (a Hopkins-féle Verbális Tanulási Teszttel [HVLT]) és a verbális fluenciát (a Fonéma Fluencia Feladattal).
A betegek az átlagos exekutív funkcióhoz képest 1 szórásnyival rosszabbul teljesítettek. (A skizofrén betegek teljesítménye tipikusan 2 szórásnyival marad el az átlagtól.) Mint dr. McInerney megjegyezte, ez már elég ahhoz, hogy súlyosan befolyásolja a mindennapi tevékenységeket, köztük a munkát is.
Az információfeldolgozási sebesség szintén 1 szórásnyival volt kisebb az átlagos értéknél; a többi kognitív funkció viszont belül volt az 1 szóráson.
A vizsgálat eredménye szerint 12 hónappal az elektródák beültetése és az ingerlés után szignifikánsan csökkent a HAM D-17 pontszám, és a stimulációra a betegek 55%-a ( n =11) reagált (ennek definíciója az volt, hogy legalább 50%-kal csökkent a HAM D-17 pontszám). A remissziós arány 20% volt.
Általában véve a követési időszak alatt nem romlottak a kognitív funkciók. Egyes kognitív deficitek, például az exekutív funkció „normalizálódott” a vizsgálat alatt – mondta dr. McInerney.
Érdekesen alakult a verbális tanulás; ez volt az egyetlen olyan kognitív mutató, amelynek változása korrelált a kedélyállapot változásával. Ez összhangban volt más olyan kutatások eredményeivel, amelyekben antidepresszívumok hatását vizsgálták.
Fontos eredmény volt, hogy a DBS-re reagálók és nem reagálók elkülöníthetők voltak a pszichomotoros sebesség alapján.
Bár a pszichomotoros sebesség előrejelezte a DBS-re adott választ, ő maga nem javult lényegesen a követési idő során. Ez arra utal, hogy az agyi ingerlés más mechanizmusok révén befolyásolja a kedélyállapotot és a pszichomotoros sebességet.
Forrás: Medscape