Miért alakul ki leukaemia az emlőrák kezelése után?
Az emlőrák túlélőinek egyes csoportjai esetén fokozott a leukaemia kialakulásának kockázata az emlőrák kemoterápiája és sugárkezelése után − számolt be a Cancer című lap.
A tumorsejteket megcélzó kezelések sok esetben a normális, egészséges sejteket is károsíthatják, melynek nyomán megnő annak esélye, hogy az ilymódon kezeltekben életük későbbi szakaszában leukaemia alakul ki. A terápiával összefüggő leukaemia (TRL, therapy-related leukemia) gyakran fatális kimenetelű, és a jelenlegi adatok szerint többségében az emlőrák túlélőit fenyegeti. A feltételezések szerint a TRL kialakulása direkt összefüggésben áll az onkológiai kezelés során alkalmazott citotoxikus szerek okozta mutációs eseményekkel, egyelőre azonban nem tisztázott ennek folyamata, illetve kockázati tényezői. A ráktúlélők meghosszabbodott túlélési idejének ismeretében ugyanakkor alapvetően fontos, hogy kellő erőfeszítéseket tegyünk e nem kívánt következmények alaposabb megértésére és megelőzésére.
A dr. Jane Churpek (University of Chicago) által vezetett munkacsoport 88 olyan eset jellemzői elemezte, ahol emlőrák túlélőinél alakult ki a terápiával összefüggő leukaemia. A résztvevők az emlőrák első diagnózisának felállításakor 23 és 83 év közöttiek voltak, az átlagéletkor 52 évnek adódott.
A korábbi citotoxikus expozícióra vonatkozó adatok a résztvevők 98 százalékánál álltak rendelkezésre; 78 százalékukat kemoterápiával, 79 százalékukat radioterápiával kezelték. A betegek egy része mindkét fajta kezelésben részesült.
A vizsgálatba bevont 88 beteg közül 22 százalékban derült fény további rosszindulatú megbetegedésre. Abból a 70 fős alcsoportból, ahol a családi kórtörténetre vonatkozó adatok rendelkezésre álltak, a résztvevők 57 százalékának közeli hozzátartozói körében fordult elő emlő-, petefészek- vagy hasnyálmirigyrák. Az ismert DNS-adatokkal rendelkező 47 beteg közül az esetek 21 százalékában volt kimutatható a rosszindulatú daganattal összefüggő génmutáció, ezen belül a BRCA1 vagy BRCA2 gén módosulása.
Azon emlőrákot túlélők esetében, akiknél később TRL alakult ki, az egyéni vagy családi anamnézis adatai gyakran örökletes rákhajlamra utaltak.
Dr. Churpek így fogalmaz: „Vizsgálatunk adatai megerősítik, hogy nagy szükség van arra, hogy az emlőrák kezelése után hosszú ideig kövessük nyomon betegeinket, függetlenül attól, hogy kimutatható-e náluk rosszindulatú daganatra hajlamosító génmutáció vagy sem. Ez lehetőséget nyújt számunkra arra is, hogy megértsük, hogy az említett gének miként befolyásolják a terápiával összefüggő leukaemia kialakulásának esélyét, illetve azonosítsuk azokat a specifikus terápiás formákat, melyek adott örökletes genetikai háttér mellett fokozott kockázatot hordoznak.”A vizsgálat vezetője úgy véli, hogy az erre vonatkozó információk segítséget nyújthatnak az egyénre szabott kezelés megválasztásához, mely figyelembe veszi az emlőrák első kezelésének kockázatait és előnyeit is.
A szerzők remélik, hogy mostani eredményeik az első lépést jelentik e súlyos és potenciálisan életveszélyes terápiás következmény megelőzése felé.
A közleményhez fűzött szerkesztőségi kommentárjában dr. Judith Kamp és dr. Antonio Wolff (Johns Hopkins University School of Medicine, Baltimore) ismét hangsúlyozzák a szerzők azon megállapítását, hogy igen nehéz eldönteni, mely esetek tekinthetők a kezeléssel összefüggő leukémiának, illetve melyek a korábbi kezeléstől független második malignitások. Azt is hozzáteszik, hogy a familiáris rákok adatait gyűjtő regiszterek hasznosak lehetnek a TRL előfordulási gyakoriságának meghatározásában, illetve az alkalmazott kezeléssel való összefüggések feltárásában. A különféle rákterápiák hosszú távú következményeivel kapcsolatos adatok kigyűjtése egyre fontosabb szerepet kap a rosszindulatú daganatok számának csökkentésében.
