Ne hagyjuk el a metformint!
Egy vizsgálat szerint 2-es típusú diabeteszben a metforminról szulfonilureára történő váltás növeli a nem kívánatos események előfordulásának kockázatát.
A Dr. Antonios Douros (McGill University, Montreal, Quebec) és munkatársai a British Medical Journal 2018. július 18-i számában online megjelent közleményükben azt ismertették, hogy a metformin monoterápián maradókhoz képest megnövekszik a szívinfarktus-, a bármely okból bekövetkező halálozás- és a súlyos hipoglikémia kockázata azokban a betegekben, akiknél a metforminról a második választású szulfonilurea készítményre váltottak, még akkor is, ha a metformin mellett csak szuboptimális vércukor értéket értek el. A szívinfarktus és a mortalitás összefüggése kevésbé észlelhető, ha a szulfonilurea mellett megtartották a metformint.
A tanulmányhoz írt szerkesztőségi közlemény szerzői ismételten kiemelik, hogy a szulfonilureák változatlanul a leggyakoribb második választású gyógyszerek 2-es típusú diabéteszben annak ellenére, hogy magasabb kardiovaszkuláris kockázattal járnak, mint az egyéb szerek. De Lucy D’Agostino McGowan (Baltimore, Maryland) és Dr. Christianne L. Roumie (Nashville, Tennessee) felhívják a figyelmet, hogy „egy megfigyeléses vizsgálatból nem szabad a gyakorlat számára végső következtetéseket levonni".
A vizsgálatba 77.138, 40 évnél idősebb, 2-es típusú diabeteses beteget vettek be, akiknél 1998 és 2013 között elsőként metformint kaptak. Később 25.699 betegnél szulfonilureára váltottak, vagy kezelésük szulfonilurea hozzáadásával folytatódott. Az értékeléskor 23.592, metforminon maradt beteget tudtak összehasonlítani ugyanennyi, szulfonilureára váltott, vagy metformin + szulfonilurea kezelésben részesült beteggel.
A halálozás leggyakoribb oka a rák, vagy a kardiovaszkuláris betegség volt (31% és 31%), melyet a légzőszervi megbetegedés (10%) követett. A második kezelésként alkalmazott szulfonilurea (akár váltva, akár a metforminhoz hozzáadva) mellett jelentősen (26%-kal) nőtt a miokardiális infarktusok száma a folyamatosan metformin kezelésen maradt betegekhez képest (1000 beteg/évenként 7,8 eset, vs 6,2 eset, HR: 1,26). A szulfonilureát szedő betegeknél 28%-kal magasabb volt a bármely okból bekövetkezett halálozás, mint a metformin monoterápián maradóknál (1000 beteg/évenként 27,3 halálozás a 21,5 halálozással szemben, HR: 1,28), és csaknem nyolcszorosára növekedett a súlyos hipoglikémiás események száma (1000 beteg/évenként 5,5 vs 0,7, HR: 7,6). A szulfonilureát kapó betegeknél kissé (nem szignifikánsan) emelkedett az iszkémiás stroke és a kardiovaszkuláris halálozás aránya is. A folyamatos metformin szedés mellé alkalmazott szulfonilurea kezelés NEM emelte szignifikánsan a makrovaszkuláris történések arányát a folyamatos metformin monoterápiát kapó betegekhez képest.
A metforminról szulfonilureára váltó, vagy a szulfonilureát a metforminnal együtt szedő betegek adatainak fej-fej melletti összehasonlításban történő értékelésekor kiderült, hogy a „váltó” betegeknél szignifikánsan (51%-kal) emelkedik a szívinfarktusok kockázata (HR: 1,51), és a szignifikancia határán (23%-kal) emelkedik az összes okból történő halálozás kockázata (HR: 1,23). Nem volt szignifikáns különbség az iszkémiás stroke, a kardiovaszkuláris halálozás és a súlyos hipoglikémia arányaiban.
Dr. Douros és munkatársai szerint a szulfonilureára való váltás megnövekedett kockázatában számos mechanizmus szerepelhet, pl.: a szulfonilureák szedése mellé a testsúly növekedése és hipoglikémia is társul, melyek szerepet játszhatnak az arritmiák és a kardiális iszkémia kialakulásában. Ráadásul a metformin bizonyos védő szerepére utal az, hogy a metformin mellé adott szulfonilurea esetén elmarad a szívinfarktusok kockázatának növekedése.
Végül McGowan és Roumie megjegyzik, hogy a kockázatok emelkedésének az is lehet az oka, hogy a metforminról szulfonilureára váltás esetén magasabb szulfonilurea dózisokat kell adni, mintha a metformin mellé adnánk azokat.
(A közleményhez a net-en írt megjegyzések közül: „a kockázat emelkedése a metformin leállításából ered, nem a szulfonilureáktól”, vagy „melyik szulfonilureát használták, hiszen nagy különbségek vannak köztük").
Forrás:
2. BMJ
3. BMJ
