Nem javasolt a klorokin és a hidroxi-klorokin COVID-19-fertőzésben

Egy nagy obszervációs vizsgálat tapasztalatai szerint a malária kezelésére kifejlesztett klorokin és analógja, a hidroxi-klorokin (azithromycinnem vagy clarithromycinnel együtt vagy antibiotikumok nélkül alkalmazva) nem hatásos COVID-19-fertőzésben. A szerzők 81 ezer kontrollszemély adataival hasonlították össze csaknem 15 ezer olyan COVID-fertőzött adatait, akiket a felsorolt négy szer valamely kombinációjával kezelték.

Külön veszélye az önmagukban vagy makrolid antibiotikummal együtt adott antimaláriás szereknek, hogy szedésükkor növekszik a szívritmuszavarok rizikója.

A malária terápiájában használt klorokin/hidroxi-klorokint autoimmun betegségek, például lupus és arthritis kezelésében is alkalmazzák, jó biztonságossági profil mellett. Ezen túlmenően laboratóriumi tesztekben antivirális hatást is mutattak, ezért merült fel potenciális hasznosíthatóságuk COVID-19-fertőzésben.

A közlemény első szerzője dr. Mandeep R. Mehra professzor (Brigham and Women’s Hospital Center for Advanced Heart Disease in Boston, USA), aki így fogalmaz: „Ez az első olyan, nagyszámú beteget felölelő vizsgálat, amely statisztikailag meggyőzően bizonyította, hogy a klorokin és a hidroxi-klorokin nem alkalmas a COVID-19-fertőzés kezelésére. Sőt e szerek alkalmazásához a súlyos szívproblémák és a halálozás fokozott kockázata társult. Véletlen besorolásos klinikai vizsgálatok elengedhetetlenek annak tisztázásához, hogy ezek a kedvezőtlen kimenetelek valóban e hatóanyagok szedésének következményei. Addig is azt javasoljuk, hogy a klorokin és a hidroxi-klorokin alkalmazása kizárólag a klinikai vizsgálatokra korlátozódjon.”

A fenti megállapításokat 2019. december 20. és 2020 április 14. között laboratóriumilag igazolt SARS-CoV-2-infekció miatt kórházba felvett betegek adatai alapján szűrték le, akiket 671 különböző kórházban kezeltek. A vizsgálatban csak olyan betegek vettek részt, akiket 2020. április 21-e előtt hazabocsátottak vagy meghaltak.

A kutatók négy beteg csoportot hasonlítottak össze: klorokin-monoterápia (n = 1868), hidroxi-klorokin-monoterápia (n = 3016), klorokin + makrolid antibiotikum (n = 3783) és hidroxi-klorokin + makrolid antibiotikum (n = 6221). A kontrollcsoportot 81.144 beteg alkotta.

A vizsgálat lezárásáig a kontrollcsoportban körülbelül minden 11 beteg közül egy halt meg a kórházban (9,3%, 7.530/81.144). Mind a négy kezelési séma a kórházi halálozás fokozott kockázatával társult. A monoterápiával kezelt betegek csoportjában a halálozás 16,4% (klorokin), illetve 18,0% (hidroxi-klorokin) volt. Makrolid antibiotikummal együtt adva ennél is magasabb mortalitási arányokat észleltek: 22,2% (klorokin), illetve 23,8% (hidroxi-klorokin).

Ezen túlmenően az arrythmiák gyakoribb előfordulását is észlelték: míg a kontrollcsoportban ezek aránya 0,3% volt, addig antimaláriás szer és makrolid antibiotikum kombinációja mellett 8%. A demográfiai paraméterek és a komorbiditások befolyásoló hatásának kiiktatása után a különbség továbbra is sokszoros – ötszörös – maradt.

A különbségek egy része feltehetően a kezelésben részesült betegek eltérő egészségi állapotában, társbetegségeiben, és egyéb jellemzőiben mutatkozó eltérésekre vezethetők vissza. De a kedvezőtlen kimenetelekben és a halálozási arányokban mutatkozó különbségek a befolyásoló tényezőkkel (életkor, etnikai hovatartozás, nem, testtömegindex, komorbiditások [szívbetegség, tüdőbetegség, cukorbetegség]) történő korrekciókat követően továbbra is statisztikailag szignifikánsak maradnak.

A szerzők ugyanakkor arra figyelmeztetnek, hogy a különbségek hátterében – legalábbis részben – egyéb, nem mért faktorok is állhatnak, ezért ennek tisztázására szerintük sürgősen véletlen besorolásos klinikai vizsgálatokat kell kezdeni.