hirdetés

Otthoni önszűréssel korán kimutatható a demencia

Előzetes vizsgálatok szerint egy új, otthon használható eszközzel a személyek tesztelni tudják kognitív képességeiket, s így potenciálisan nagyon korán felfedezhetik demenciájukat.

hirdetés

Dr. Ellen Yi-Luen Do, az atlantai Georgiai Műszaki Egyetem munkatársa és kollégái kimutatták, hogy az idősek még akkor is képesek voltak egy órarajzolási feladatot elvégezni számítógépes tablettel és hozzá való „tollal” – papír és ceruza helyett –, ha egyébként nem tudták használni a komputert.

Mint dr. Do elmondta, az Alzheimer-kórosokban és a hasonló betegekben sokszor csak akkor állapítják meg a diagnózist, amikor már túl késő, s ekkorra már nem sok kezelési lehetőség marad. „Jó lenne, ha a változásokat korán észrevennénk, mert számos kutatás igazolta, hogy különféle életmód-változtatásokkal késleltetni lehet a kognitív hanyatlást” – tette hozzá. Vizsgálatukat a Journal of Ambient Intelligence and Smart Environments szeptemberi számában publikálták.

A kutatók kifejtették, hogy a világ népességének rohamos elöregedése miatt egyre nagyobb szükség van a hatékony kognitív szűrőmódszerekre. Mint megjegyezték, a papír-ceruza órarajzolási teszt egyike a demencia legnépszerűbb szűrési eljárásainak. „A technológiai fejlődés lehetővé tette, hogy megmérjük súlyunkat, vércukorszintünket és vérnyomásunkat, de kognitív képességeinket nem tudjuk felmérni. Az általunk kifejlesztett ClockMe rendszer segít az időseknek felismerni a romlás jeleit, és lehetővé teszi, hogy az orvosok gyorsan elemezzék az eredményeket és megismerjék a beteg gondolkodási folyamatait” – nyilatkozta dr. Do.

A ClockMe rendszer két fő összetevőből áll: az Órarajzoló és az Óraelemző applikációból. Amikor a vizsgált személy befejezte az óra megrajzolását, e-mailben elküldi a rajzot orvosának, aki az Óraelemző applikáció segítségével pontozza a tesztet. A szoftver 13 tulajdonságot vizsgál a rajzon, például azt, hogy jó helyen vannak-e a számok és az óra mutatói. Kognitív zavar esetén a betegek gyakran kihagynak számokat vagy plusz számokat rajzolnak az órára. Máskor a számokat az órán kívülre rajzolják, vagy nem azt az időpontot tüntetik fel a rajzon, amire megkérték őket. A rendszernek a papír-ceruza teszthez képest extra funkciói is vannak: méri, hogy mennyi ideig tartott a rajzolás és hogy mennyi idő telt el az egyes vonalak meghúzása közt.

A vizsgálók 20 önkéntesen (átlagos életkor: 75 év) hasonlították össze a papír-ceruza tesztet és a ClockMe rendszert. Legtöbbjük azt mondta, hogy kevéssé ért a számítógép használatához. Valamennyien elvégezték az órarajzolási tesztet a papír-ceruza módszerrel és a ClockMe rendszerrel is. A kétféle rajz összehasonlítása azt mutatta, hogy a résztvevőknek nem jelentett nehézséget a tablet PC és a számítógépes toll használata, 10 percig sem tartott vele az óra megrajzolása.

A vizsgálók szerint a ClockMe rendszer lehetővé teszi, hogy az orvos jobban észrevegyen bármilyen viselkedési rendellenességet, mint a papír-ceruza teszt. Könnyűvé válik a beteg kognitív hanyatlásának monitorozása is, mivel a rajzokat elmentik egy számítógépre. Az eredmények a családtagok, illetve a gondozók számára is fontosak lehetnek, mert elképzelhető, hogy a beteg tagadja kognitív változását, de a családtagok követni tudják, hogy mi történik.

Dr. Dean Hartley, a chicagói Alzheimer Szövetség tudományos igazgatója azt mondta, hogy nagyon fontos, hogy különböző technológiákkal fel tudják mérni és monitorozni tudják az Alzheimer-kóros (AD) betegek állapotát. „Jelenleg 36 millió AD beteg van, és a becslések szerint 2050-re 115 millióan lesznek” – közölte. Már létezik egy közös programja az Intelnek és az Alzheimer Szövetségnek, amely arra irányul, hogy olyan módszereket fejlesszenek ki, amelyekkel otthon vizsgálható a személyek kognitív hanyatlása, és amelyek megvédik a betegeket a figyelmetlenségből fakadó elesésektől s az egyéb veszélyektől.

Dr. Hartley elsősorban abban látja a ClockMe rendszer hasznát, hogy longitudinálisan követhető vele a beteg kognitív állapota, az, hogy az AD spektrumának mely részén helyezkedik el. Előnyösnek tartja azt is, hogy a részletesebb digitális információk jobb betekintést nyújtanak az orvos számára a személy kognitív állapotába, mint a standard papír-ceruza teszt, s végül megemlítette, hogy gyors és kényelmes vizsgálatról van szó. Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy az órarajzolási teszt nem olyan érzékeny, mint a standardizált emlékezeti vizsgálatok, és hogy természetesen arra sem alkalmas, hogy kimutassa az AD legkorábbi élettani manifesztációit, amelyek pedig akár 15–20 évvel is megelőzhetik a klinikai jeleket.

Forrás: Medscape

Dr. W. J.
a szerző cikkei

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.