Pulzusszám-ingadozás és traumát követő lelki zavarok
A pulzusszám-ingadozás alacsony értéke a szakértők szerint a vegetatív idegrendszer megzavart működésére utal, és mint egy új vizsgálat megmutatta, a poszttraumás stressz tünetcsoport kialakulásának fokozott kockázatát jelzi.
Szívverésünk szaporasága, szervezetünk igényétől függően, igen tág határok között mozog, és az utóbbi években a pulzusszám változékonysága nagy figyelmet kapott az orvosi szakirodalomban. Az élettan kutatói szerint, a variabilitás alacsony értéke a vegetatív (más szóval: autonóm) idegrendszer zavart működését mutatja, és egy új, részletes vizsgálat szerint egy ugyancsak gyakran tanulmányozott pszichés kórkép, a trauma utáni stressz tünetcsoport (posttraumatic stress disorder, PTSD) etiológiájában szerepel.
A San Diegó-i Kaliforniai Egyetem kutatói a pszichiátria professzornője, Arpi Minassian vezetésével katonákat vizsgáltak aktív időszakuk előtt és után. A vizsgálat eredményeit a JAMA Psychiatry szeptemberi száma közölte. A munkacsoport prospektív, longitudinális megfigyelés formájában, 2008. július 14-e és 2012. május 24-e között 2160 tengerészgyalogost vizsgált a PTSD-kockázat és a tünetek szempontjából, a harci cselekmények előtt 1-2 hónappal, majd 4–6 hónappal az aktív katonáskodás után.
A munkacsoport tagjai a pulzusszám variabilitását vizsgálták 5 percig a kérdéses paraméter szempontjából optimális technikával, ujjpletizmográfiával, nyugalomban. Ezt követően a pulzushullámok közötti intervallumot olyan algoritmussal elemezték, amely a pulzusszám-variabilitást kis frekvenciájú és nagy frekvenciájú komponensre osztotta. „Általában az a vélemény, hogy a kisebb pulzusszám-variabilitás a szimpatikus idegrendszer túlsúlyát jelzi, a nagy frekvenciájú variabilitás pedig a paraszimpatikus idegrendszer aktivitását tükrözi. Így, ha a két komponens arányát figyeljük, azzal a vegetatív idegrendszer két részegységének arányát vizsgáljuk. A magasabb arány arra utalhat, hogy a paraszimpatikus idegrendszer nem ellensúlyozza megfelelelően a szimpatikus rendszer működését” – foglalta össze Minassian professzorasszony.
A vizsgálat első felében 1415 férfi tengerészgyalogosból 54 esetében diagnosztizáltak PTSD-t a leszerelés után. A második vizsgálati csoport 745 tagjából 25 katonánál észlelték a poszttraumás stressz működési zavar tüneteit. Amikor a frontszolgálat előtti pulzusszám-variabilitást és a leszerelés utáni regisztráció adatait összehasonlították, az első mérés alacsony értéke a PTSD megjelenésének nagy valószinűségére utalt: az esélyhányados 1,47 volt (95%-os MT: 1,10–1,96, p =0,01.
A normál pulzusszám-variabilitású katonák leszerelés utáni PTSD-jének esélye 3,7% volt, ugyanez a csökkent pulzusszám-variabilitást mutató csoportban 15,8%-nak bizonyult. „A pszichológiai kezelés a PTSD sok esetében hatásos, de ha a kórképet sikerül jobban megismerni, az okokat, a valószínűsíthető biológiai tényezőket tisztázni, a terápiás beavatkozások eredménye jobb lehet” – mondotta a munkacsoport vezetője. Hangsúlyozta, hogy további pszichológiai központok adataira is szükség van a PTSD-vel kapcsolatban. Korábban ezt a pszichés zavart szinte kizárólag nőbetegeken írták le. Ez az első, sok esetet ismertető tanulmány, amely férfiakra vonatkozik.
