Sokgénes vizsgálatok a recidívakockázat és a kemoterápiás hatékonyság felmérésének javítására korai stádiumú vastagbélrákban: Eljött végre az idő, vagy még mindig a stádiumokhoz kötött a kezünk?

A colorectalis carcinoma világszerte a harmadik leggyakoribb rosszindulatú daganat a tüdőrák és férfiaknál a prosztatarák, nőknél pedig az emlőrák után. A legtöbb rákhoz hasonlóan a hosszú távú túlélés attól függ, hogy a betegség milyen stádiumú a diagnózis felállításakor. Például az I. stádiumú vastagbélrákos betegek 5 éves túlélési aránya meghaladja a 90%-ot, de ez az arány II. stádiumú betegségben 72–83%-ra, III. stádiumú betegségben (American Joint Committee on Cancer) pedig 44–83%-ra csökken. A jelenlegi stádiummeghatározási rendszer azonban nem teszi lehetővé az egyéni kockázat pontos megítélését. Például ismert, hogy a IIB stádiumú betegek prognózisa rosszabb, mint a IIIA stádiumú betegeké, ami arra utal, hogy jobb eszközök kifejlesztésére van szükség.

A jelenlegi stádiummeghatározási rendszer korlátai zavarhatják az optimális klinikai ellátást, mivel a műtét utáni adjuváns kemoterápia adásával kapcsolatos döntés többnyire ezen az osztályozórendszeren alapul. Hármas stádiumú vastagbélrákban széles körben standard kezelésnek tekintik az adjuváns terápiát, és alkalmazását többek között az American Society of Clinical Oncology (ASCO) és a European Society for Medical Oncology is jóváhagyta. Az elmúlt évtizedben a vastagbélrák adjuváns kezelési sémája és időtartama a 12 hónapos fluorouracil (FU) bolusból és levamisolból álló kombinációról 6 hónapos FU-infúzióból + leucovorinból (LV) és oxaliplatinból vagy egy orális fluoropirimidinből (pl. capecitabin) álló kombinációra változott. Másrészt az adjuváns kemoterápia szerepe II. stádiumú betegségben ellentmondásosabb.