hirdetés

Szaglás és elhízás

Egy új vizsgálat szerint az elhízott emberek kevésbé képesek érzékelni a szagokat, illetve kevéssé képesek különbséget tenni az egyes szagok között, mint a normális testsúlyú emberek.

hirdetés

Az elhízás sok millió embert érint világszerte, és egy sor betegség – köztük a diabétesz és a szívbetegségek – kockázati tényezői között tartják számon. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint az elhízott személyek száma 1975 óta világszerte megháromszorozódott. 2016-ban körülbelül 2 milliárd felnőtt korú személy volt túlsúlyos, közülük 650 millió volt elhízott. Ugyanebben az évben 41 millióra becsülték az 5 évesnél fiatalabb túlsúlyos vagy elhízott gyermekek számát.

Az American Medical Association (AMA) 2013-ban betegségként ismerte el az elhízást, ezzel együtt az orvostársadalom feladatává is tette e komplex egészségi probléma kezelését. A szakemberek ma már megkérdőjelezik azt a széles körben elterjedt vélekedést, miszerint az elhízás a túl sokat evés és kevés mozgás egyenes következménye lenne. Az AMA szakértői bizottsága felvetette, hogy „egyes személyeknél a testsúly teljes szabályozási rendszere hiányozhat”.

A szaglás és a testsúly közötti összefüggés mind ez idáig egy viszonylag kevéssé ismert kutatási területet képviselt. Az új-zélandi University of Otago kutatói nemrégiben meglepő korrelációt tártak fel az elhízás és a szaglás képessége között. Eredményeiket az Obesity Reviews című lapban hozták nyilvánosságra.

Megállapításaikat a szaglás és a testsúly összefüggéseit taglaló tudományos közlemények összefoglaló elemzése alapján tették, csaknem 1500 személy empirikus és klinikai vizsgálatokból származó adatait vizsgálva. A legfrissebb kutatás például felvetette, hogy a szaglóreceptorok működésének pontosabb megismerése alapján egészen új típusú terápiás módszerekhez juthatunk számos betegség kezelésében.

„A bizonyítékok összegzését követően világossá vált előttünk, hogy szoros korreláció áll fenn a testsúly és a szaglásképesség között, ami azt jelenti, hogy minél jobb valakinek a szaglása, annál nagyobb annak esélye, hogy vékony testalkattal rendelkezik, és ez fordítva is igaz: a rosszabb szaglásképesség nagyobb testsúllyal párosul” − kezdi eredményeik ismertetését dr. Mei Peng, a vizsgálat vezetője, aki azt is hozzátette, hogy a szaglás alapvetően fontos szerepet játszik az étkezései szokások alakulásában, hiszen ez a képességünk teszi lehetővé, hogy azonosítsuk az ízeket, illetve különbséget tegyünk az egyes ízek között. Akinek rossz a szaglása, az nagyobb eséllyel választ egészségtelen ételeket, ami növeli az elhízás kockázatát. „Így fordulhat elő – mondja a vizsgálat vezetője −, hogy ezek az emberek jobban vonzódnak a sósabb és erősebb fűszerezésű élelmiszerekhez, például a szalonnához vagy a juharsziruphoz ahelyett, hogy semlegesebb ízű illetve kevesebb cukrot tartalmazó ételeket, például zsírban szegény gabonatermékeket választanának.”

A szerzők azt is megfigyelték, hogy azok, akiknek már közel álltak az elhízáshoz, kevésbé voltak képesek érezni és egymástól megkülönböztetni a szagokat. E megfigyelés alapján feltételezik, hogy az elhízás megváltoztatja az érintett személy anyagcseréjét, ami hatással van a bélrendszer és az agy közötti kommunikációra. E kommunikáció helyreállítása érdekében a szerzők az elhízás kezelésében használatos kétféle módszert teszteltek, a gastrectomiát és a gyomorszűkítő bypass műtétet.

Az eredmények azt igazolják, hogy gastrectomia után javulhat a szaglás képessége, miközben az elhízott betegek kezelésében alkalmazott más sebészeti módszerekkel nem sikerült elérni ugyanezt a hatást.

Dr. S. I.
a szerző cikkei

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.