Tesztoszteronpótlás és töréskockázat
Egy új tanulmány meglepő módon arról számolt be, hogy a hipogonadizmusban szenvedő idősebb férfiak tesztoszteronkezelése növeli a csonttörések gyakoriságát.
A New England Journal of Medicine- benmegjelent tanulmány szerzői maguk is meglepődtek az eredményeken, hisz a legtöbb korábbi vizsgálat azt mutatta, hogy a tesztoszteron a csontok szerkezetének és minőségének számos mérőszámát javította. Vizsgálatuk tanúsága szerint a tesztoszteronnak a csontok egészségére gyakorolt ismert előnyeivel szemben a hipogonadizmusban szenvedő idősebb férfiaknak adott tesztoszteron pótlás növelte a törések gyakoriságát a placebóhoz képest, és a leggyakoribb törési helyek az alacsony csont ásványianyag sűrűséget (BMD) mutató területek voltak.
Szív- és érrendszeri kockázatban hypogonadizmusban
Mivel a tesztoszteron szerepe jól ismert a BMD növelésében és a csonttömeg csúcsértékének elérésében, a kezelés előnye a törések megelőzésében az alacsony tesztoszteronszintű férfiaknál megvalósíthatónak tűnt; azonban a témával kapcsolatos hosszú távú vizsgálatok hiányoztak.
Dr. Peter J. Snyder (Pennsylvaniai Egyetem) és munkatársai a mérföldkőnek számító, kettős vak, randomizált TRAVERSE vizsgálat részvizsgálata során a súlyos nemkívánatos kardiovaszkuláris események (MACE) kockázatát mérte fel a hipogonadizmus miatt tesztoszteron pótlásban részesülő magas kardiovaszkuláris eseménykockázattal bíró idősebb férfiak körében. Bár a vizsgálat nem mutatott megnövekedett MACE-kockázatot a placebóval szemben, a tesztoszteronpótlás mellett megnövekedett a pitvarfibrilláció, a tüdőembólia és az akut vesekárosodás kockázata.
A töréskockázatot vizsgáló új részelemzés a vizsgálat 5204, hipogonadizmusban szenvedő, átlagosan 64 éves résztvevőjének adatait értékelte az Egyesült Államok 316 helyszínén. A résztvevők randomizálást követően transzdermális 1,62%-os tesztoszteron gélt (n = 2601) vagy megfelelő placebo gélt (n = 2603) kaptak.
A vizsgálatban a hipogonadizmus kimondásához a legalább 48 óra különbséggel vett éhgyomri plazmamintákban két alkalommal 300 ng/dl (10,4 nmol/l) alatti reggeli tesztoszteron-koncentráció és egy vagy több hipogonadizmus tünet meglétére volt szükség. A résztvevők többsége obez (átlagos testtömegindex 35), közel 70%-uk cukorbeteg volt, és kevesebb mint 1%-uk kapott csontritkulás elleni gyógyszert.
A kezelt és a placebocsoportok az életkor, rassz, a csontritkulás kezelésére szolgáló gyógyszerek alkalmazása, a szérum tesztoszteron- és ösztradiolkoncentráció tekintetében hasonlóak voltak.
A 3,19 éves medián követési idő után a tesztoszteronnal kezelt csoportban 3,50% (91 résztvevő) volt a klinikai törések aránya, míg a placebocsoportban 2,46% (64 résztvevő), a szegycsont, az ujjak, a lábujjak, az arccsontok és a koponya töréseinek kizárása után (kockázati arány [HR], 1,43). A tesztoszteron-kezelt csoportban a nem nagy hatású klinikai törések aránya is magasabb volt, mint a placebocsoportban (HR, 1,32); csakúgy, mint az összes klinikai törésé (beleértve a fent kizárt töréseket is) (HR, 1,52); és magasabb volt, mint a csontritkulás elleni gyógyszert nem szedő résztvevők klinikai töréseinek aránya (HR, 1,41). A törések leggyakoribb helye a bordák, a csukló és a boka volt, ami arra utal, hogy a tesztoszteron negatív hatással lehet a csontozatra. Az ezeken a helyeken bekövetkező törések klinikai jelentősége, hogy alacsony csont ásványianyag sűrűségű és korábban töréseket elszenvedett helyeken következnek be, így ezek a területek csontritkulásosnak minősülnek. De a szerzők szerint ennél is fontosabb, hogy ezek a törések a jövőbeli törések és halálozás fokozott kockázatával járnak együtt.
Az eredmények váratlanul értek, mivel a vizsgálatot nem arra tervezték, hogy értékelje azokat a mechanizmusokat, amelyek magyarázatot adhatnak a törések számának növekedésére, például a csontsűrűség és -szerkezet változásaira.
Megjegyzendő, hogy a szérum tesztoszteron-koncentráció változása a tesztoszteron-kezelt csoportban a vizsgálat során alacsonyabb volt, mint amiről néhány más tanulmányban beszámoltak, a kiindulási érték 227 ng/dl mediánjáról 368 ng/dl-re emelkedett a 6. hónapban, és a vizsgálat időtartama alatt magasabb maradt; azonban a szerzők szerint az alacsonyabb növekedés nem magyarázza a törések számbeli növekedését.
Viselkedésbeli változások a megnövekedett töréskockázat hátterében?
Szerkesztőségi véleményükben Dr. Bradley D. Anawalt (Washington Egyetem Orvosi Kara, Seattle, Washington), és Dr. Mathis Grossmann (Melbourne-i Egyetem Orvoskara, Austin Health) megjegyezték, hogy mivel a vizsgálatban a tesztoszteron-kezelést követően viszonylag hamar következett be a törésnövekedés, nem valószínű, ez a csontok szilárdságára és szerkezetére gyakorolt negatív hatást tükrözi, szerintük inkább a tesztoszteron viselkedési hatásai (pl. fokozott fizikai aktivitás) miatt lehetett nagyobb a betegeknél a törés kockázata.
Snyder, a mostani tanulmány első szerzője is részt vett azokban a korábbi vizsgálatokban, amelyekben az alacsony tesztoszteron-koncentrációval kezelt férfiak valóban nagyobb valószínűséggel számoltak be megnövekedett energiaszintről, mint a placebóval kezeltek, írják a Anawalték. "Ezek a férfiak gyorsabban és messzebbre is gyalogoltak az igyaloglási tesztekben, és lehetséges, hogy a megnövekedett energia növelheti az esés vagy a trauma kockázatát a placebóhoz képest, de az is lehetséges, hogy a tesztoszteron növelheti a kockázatvállaló viselkedést, ami növelné a traumás törés kockázatát" - tette hozzá.
A vizsgálatban az elhízás és a cukorbetegség magas aránya, a nemi hormon-kötő globulin szuppresszióját okozhatja, melynek következtében a résztvevők jelentős részének alacsony lehetett a szérum teljes tesztoszteron-koncentrációja, viszont normális szintű a szabad tesztoszteron-koncentrációja, azaz pszeudo-hipogonadizmussal, vagy mérsékelt hipogonadizmussal állhattak
Mivel a tesztoszteronkezelés növeli a törés, a pitvarfibrilláció és a tüdőembólia kockázatát, kockázatai felülmúlják a jobb szexuális funkció, a járás és a hangulat kismértékű javulásának előnyeit, ezért a szerzők a legtöbb, az életkorral összefüggő hipogonadizmusban szenvedő férfi estén nem javasolják a tesztoszteronkezelést.
Forrás: https://www.nejm.org/doi/full/10.1056/NEJMoa2308836 https://www.nejm.org/doi/full/10.1056/nejmoa1506119
