Új potenciális szer az epilepszia kezelésében

A temporalis epilepszia különösen rontja a beteg életminőségét, mert a memória és a hangulat szabályozásáért felelős agyi területeket pusztítja. Emiatt a betegek például nem vezethetnek járművet, hiszen a potenciális rohamok ön- és közveszélyesek, és a betegség a vállalható munkaköröket is meglehetősen behatárolja.

Vannak gyógyszerek a temporalis epilepszia kezelésére, ezek azonban inkább a tüneteket csökkentik, illetve ritka esetekben mód van a temporalis lebeny eltávolítására, ahonnan a rohamok kiindulnak. Ugyanakkor – az agy belső szerkezetében rejlő számos más rendellenességhez hasonlóan – nem áll rendelkezésünkre olyan szer, mely megakadályozhatná a görcsrohamokat, illetve lassíthatná a betegség progresszióját.

A Neuron című lap novemberi száma azonban egy olyan új vegyületről adott hírt, mely változtathat a jelenlegi helyzeten. Bár ahhoz, hogy a jelenlegi állatkísérletek eljussanak a klinikai vizsgálatok stádiumába, sok időre és munkára van még szükség.

A Duke Egyetem neurobiológiai és neurológiai intézetének professzora, dr. James McNamara hangsúlyozza, hogy a temporalis epilepszia – legalább az esetek egy részében − vélhetőleg az élet korai szakaszában fellépő egyetlen elhúzódó görcsrohamból alakul ki, amely sokféle életeseményre, például a magas lázzal járó állapotra lehet válaszreakció. A görcsrohamok állatkísérletes és humán megfigyelései támogatják ezt a teóriát.

A kutatások azt is kimutatták, hogy a TrkB-nek nevezett agyi receptor az elhúzódó görcsrohamok utáni periódusban fokozottan aktív állapotba kerül, és ez lehet a felelős azért, hogy az egyszeri esemény krónikus állapottá alakul. A Neuron című lapban 2013-ban nyilvánosságra hozott vizsgálatukban McNamara és munkatársai ezt egyértelműen bebizonyították oly módon, hogy egerekben kémiai-genetikai úton blokkolták a TrkB szignált, ami elhúzódó görcsrohamokhoz vezetett. Ennek gátlása később megakadályozta az epilepszia kialakulását.

A TrkB azonban messze nem optimális gyógyszercélpont, mivel aktiválódásának kedvező és kedvezőtlen következményei is vannak. Az aktiválódás egyik előnye, hogy megvédi a neuronokat attól, hogy a rohamok kapcsán elpusztuljanak.

Új vizsgálatában McNamara munkacsoportja arra kereste a választ, hogyan aknázhatók ki a TrkB aktiválódásának kedvező hatásai, és hogyan blokkolhatók szelektíven a nem kívánt hatásokat eredményező utak.

A későbbi görcsrohamok okaként a foszfolipáz Cγ1-et azonosították, egy olyan enzimet, melyet a TrkB aktiválódása hoz működésbe. A kutatók azt találták, hogy olyan transzgén egerekben, melyekben a foszfolipáz Cγ1-et lekapcsolták a TrkB receptorról, kisebb volt a görcsrohamok kialakulásának esélye, mint normál egereknél. McNamara munkacsoportja ezt követően kidolgozott egy kis fehérjemolekulából álló gyógyszert (melyet pY816-ként jelöltek) annak érdekében, hogy megakadályozzák a TrkB kötődését a foszfolipáz Cγ1-gyel. Miután a szer jól működött neurontenyészetekben, a szert egerek vérébe infundálták, ahol a pY816 felére csökkentette az aktivált foszfolipáz mennyiségét az agyban. A legfontosabb, hogy az elhúzódó roham után három nappal az egereknek adott pY816 sok héttel később is csökkentette az epilepszia valószínűségét és súlyosságát. A szerzők megerősítették, hogy a szer egerekben gátolja a foszfolipáz Cγ1 aktiválódását.

A munkacsoport tagjai most azt remélik, hogy a pY816-tal kapcsolatos állatkísérletek a klinikai vizsgálatok irányába mozdulhatnak el. Azt is vizsgálják, hogy a TrkB és a foszfolipáz Cγ1 miként alakítja át az agyat normális állapotból epilepsziás állapotba.

„A kérdés az, hogy e jelút aktiválódása miként módosítja a sejtek működését és az agyi köröket olyan irányban, hogy epilepszia jöjjön létre.” – mondja a vizsgálat vezetője.