Urológiai daganatok és öngyilkosság

Az urológiai daganatokban szenvedők ötször gyakrabban követnek el öngyilkosságot, és azok nagyobb arányban végződnek halállal, mint azt az átlagos népességben tapasztalhatjuk.

A daganatos betegségekben szenvedőknél nagyobb arányú szuicid viselkedése kétségtelenül a nagyfokú lelki distressz következménye, de az egyes daganatok esetén az öngyilkossági arány eltérő. Dr. Mehran Afshar (St. George’s Hospital in London) és munkatársai az Egyesült Királyság nemzeti statisztikai hivatalának (Office for National Statistics) adatai alapján a 2001 és 2011 közötti időszak öngyilkossági kockázatát értékelték. Eredményeiket az European Association of Urology 2018-as kongresszusán adták elő Koppenhágában.

Az urológiai daganatokban (hólyagrák, veserák, prosztatarák) szenvedők között 1222 öngyilkossági kísérletet jegyeztek fel, melyek közül 162 sikeres volt. Míg az átlagos népességben 25 öngyilkossági kísérlet közül csak 1 végződik valóban halállal, az urológiai daganatban szenvedőknél ez az arány 7-ből 1. Az öngyilkossági kísérletekben a beteg életkora is szerepet játszik: pl. az 50 év alatti veserákos betegek jóval hajlamosabbak az öngyilkossági kísérletre, mint az 50 fölöttiek (P=0,01). Ugyanakkor a hólyagrákban, vagy prosztatarákban szenvedők között az idősebbek esetén gyakoribb az öngyilkosság (P<0,01). Paradox módon a veserákos betegek közül azok vetnek nagyobb arányban önkezükkel véget életüknek, akiknek kevesebb a kísérő betegségük, és ritkábban azok, akiknek több (p=0,04).

Bár a férfiak az átlagos népességben is háromszor gyakrabban követnek el öngyilkosságot, mint a nők, rákos betegekben maga a rák és annak kezelése is jelentős lelki megterheléssel jár, ami az öngyilkosságok növekedését magyarázza.

A betegségspecifikus mortalitás prosztatarákban viszonylag alacsonyabb, mit számos más daganatos betegség esetén, de a prosztatarák egyre gyakrabban jelentkezik fiatalabb férfiakban is. Ez azt jelenti, hogy a betegek egyre hosszabb ideig szenvednek szexuális zavarban, vizelet- vagy székletinkontinenciában, és ezek a súlyos mellékhatások természetesen pszichés zavarokat eredményezhetnek. A korai stádiumú prosztatarákban bevezetett androgén-deprivációs kezelés „férfi klimaxot" okoz, mely szintén jelentős lelki zavarok kiindulópontja lehet. Fontos lenne azoknak a betegeknek – még akár a kezdeti stádiumú, jó prognózisú prosztatarákos betegeknek is - a kiemelése, akik pszichiátriai támogatásra szorulnak – akkor is, ha ezt ők maguk még nem igénylik. Az uro-onkológiai rendeléseken nagyobb figyelmet kell szentelni a lelki problémákra és találni kellene olyan prognosztikai jeleket is, melyek alapján ki lehetne választani az öngyilkosságra leginkább hajlamos, súlyosan sérülékeny betegeket. Tartozunk annyival betegeinknek, hogy a folyamatos lelki támogatást is beillesszük a rákgyógyítás komplex folyamatába.

Forrás:

1. Medscape Medical News > Conference News > European Association of Urology (EAU) 2018 Congress

2. European Association of Urology (EAU) 2018 Congress: Poster 68. Presented March 16, 2018.