XIX. századi technika segíthet Parkinson-kórban?
Az ismert neurológus, Jean-Martin Charcot a XIX. században fejlesztette ki azt a „vibrációs széket”, mellyel a Parkinson-kóros betegek tüneteit igyekezett csökkenteni. Charcot javulásról számolt be betegei esetében, az orvos azonban nem sokkal később meghalt, ezért azóta sem került sor terápiás módszerének alaposabb értékelésére.
Most viszont a Rush University Medical Center neurológusai megismételték Charcot próbálkozásait a vibrációs székkel annak tisztázására, hogy Charcot megállapításai kiállják-e a modern tudományos vizsgálatok próbáját.
Vizsgálatuk eredményei azt jelzik, hogy bár a vibrációs kezelés szignifikánsan enyhítette a betegek némely tüneteit, a kedvező hatás valószínűleg a placeboeffektusra vagy más nem specifikus tényezőre vezethető vissza, nem pedig a vibrációra. Megállapításaikat a Journal of Parkinson’s Disease című lap áprilisi számában hozták nyilvánosságra.
„Megkíséreltük modern berendezések segítségével reprodukálni Charcot protokollját a régmúlt megfigyelés megerősítésére vagy cáfolatára – magyarázza a vizsgálatot vezető kutató, Christopher G. Goetz, a Rush Egyetem Parkinson-betegséggel és mozgási zavarokkal foglalkozó központjának vezetője. – A kezelt és a kontrollcsoportban is hasonló mértékű javulást tapasztaltunk, ami arra utal, hogy egyéb tényezők befolyásolják a motoros funkciókat Parkinson-kórban.”
Charcot próbálkozásaihoz annak idején az nyújtotta a kiindulópontot, hogy a neurológus betegei arról számoltak be, hogy hosszú kocsi- vagy vonatutak kapcsán a Parkinson-kór kellemetlen vagy fájdalmas tünetei teljesen eltűnnek, és a kedvező hatás az utazás után meglehetősen hosszú ideig kitart. Ennek nyomán Charcot egy olyan széket tervezett és konstruált, mellyel utánozni tudta a kocsi vagy vonat okozta rázkódást.
Goetz és munkatársai 23 beteget vontak be vizsgálatukba, melyben véletlen besorolás alapján vibrációs székben kezelték betegeiket, illetve a betegek másik része ilyen kezelésben nem részesült. A kezelések alatt mindkét csoport betegei megnyugtató zenét, a természet hangjait hallgatták CD-ről. A vizsgálati csoport tagjai egy hónapon keresztül naponta részesültek terápiában.
A vibrációs kezelésen átesett betegek a négy héten át történt napi 30 perces terápiás ülések nyomán a motoros funkciók szignifikáns javulásáról számoltak be. Bár nem ilyen kifejezett mértékben, de a vibrációval nem kezelt betegek motoros funkcióit jelző pontszámok is szignifikáns javulást mutattak. Mindkét csoportban hasonló mértékben, szignifikánsan javult a depresszió, szorongás, általános fáradtságérzés és éjszakai alvás, és mindkét csoport tagjai hasonló mértékben voltak elégedettek a kezeléssel.
„Eredményeink megerősítik Charcot ama megfigyelését, hogy a krónikus vibrációs terápia javulást hoz a Parkinson-kór tüneteiben, e kedvező hatásról azonban nem sikerült bebizonyítanunk, hogy specifikusan a vibrációra lenne visszavezethető – mondja Goetz. – Adataink inkább arra utalnak, hogy a kényelmes fotelben végzett relaxáció okozta hanginger javította a motoros funkciókat. Emellett nem zárható ki, hogy pusztán a vizsgálatban való részvételből eredő placebohatásról van szó.”
„Miközben egyetértünk azzal, hogy eredményeink nem változtatják meg a terápiás mechanizmussal kapcsolatos tudományos vélekedést, mostani tapasztalataink nyomán a klinikusok legalább egy olyan berendezést javasolhatnak betegeiknek, mely biztonságos és objektív javulást eredményez a Parkinson-kór tüneteit jelző pontszámokban – zárja az ismertetést a kutatás vezetője.
