Világjárvány idején stresszesebb a várandósság
A depresszió még „békeidőben” is jelentős problémát jelent a várandósok és kismamák körében. Egy kutatás szerint a COVID-19-pandémia idején csaknem megkétszereződött a várandósok között a depresszió kockázata.
A vizsgálat rávilágított a pandémia mentális következményeire ebben a különösen sérülékeny populációban, illetve felhívja figyelmet arra, hogy az egészségügyben dolgozóknak és az egészségpolitikusoknak is kiemelt támogatást kell nyújtaniuk azoknak a nőknek, akik éppen a világjárvány idején várják gyermeküket. A Psychological Medicine online kiadásában megjelent tanulmány szerzői kiemelik, ez azért is különösen fontos, mert a terhesség alatti depresszív tünetek bizonyítottan nem csak az anya egészségi állapotát befolyásolják kedvezőtlenül, hanem a gyermekét is mind az anyaméhben, mind a megszületést követően.
Mostani vizsgálatukban a Stanford kutatói két időpontban, a 2020 márciusában elrendelt lezárások előtt és után elemezték a várandósok mentális állapotát. A prepandémiás csoportban minden negyedik várandósnál álltak fenn olyan jelek vagy tünetek, melyek felvetették depresszió lehetőségét, míg a posztpandémiás csoportban már a várandósok több mint felénél mutatkoztak ilyenek.
Ez az arány a szerzőket is meglepte. Bár feltételezték, hogy a világjárvány korábban nem ismert nehézségeket is támaszt a várandósokkal szemben, arra azonban nem számítottak, hogy ekkora mértékű növekedést észlelnek a depresszió előfordulásában a pre- és posztpandémiás csoport között. Azt is kiemelik, hogy a depresszió gyakoribb előfordulása a COVID-19-járvány okozta járulékos károsodások körébe sorolható, mely olyanokat is sújt, akiknél soha nem alakult ki tényleges vírusfertőzés.
A korlátozó intézkedések előtti adatok a Brain and Behavior Infants Experiences (BABIES) projektből, míg a lezárások utáni adatok COVID-19 Perinatal Experiences (COPE) projektből származnak. Az elsőben 90, a másodikban több mint 700 várandós vett részt. A COPE vizsgálatban egy kérdőív kitöltésére kérték a résztvevőket, mely körülbelül 16 indikátor alapján mérte fel a pandémiához társuló stressz mértékét. Olyanok szerepeltek a kérdések között, hogy például a megkérdezett elveszítette-e állását, tapasztalt-e változásokat a várandósgondozás menetében és minőségében, illetve előfordult-e, hogy a tervezett hüvelyi szülés helyett szülésindítást vagy császármetszést javasolt számára orvosa. A kérdések másik részével a válaszolók pandémiára adott szubjektív stresszválaszát mérték fel: mennyire aggasztotta őket, hogy elkaphatják a vírust; tapasztaltak-e minőségi változást a szülés során kapott egészségügyi ellátás terén, illetve a világjárvány körülményei közepette képesek voltak-e megfelelően gondoskodni újszülöttükről.
A kutatók az így kapott adatokat egy olyan 164 fős csoport adataival hasonlította össze, melynek tagjai életkoruk, családi állapotuk és etnikai hovatartozásuk, iskolázottságuk, valamint a mentális problémákkal és szerhasználattal kapcsolatos anamnézisük szempontjából hasonlóak voltak.
A több mint 700 fős posztpandémiás csoport körülbelül 51%-ánál igazolódtak depressziós tünetek a kérdőívre adott válaszok alapján, ami több mint kétszeres növekedést jelent a prepandémiás csoportban észlelt 25%-hoz képest.
Adataik birtokában a szerző azt javasolják, hogy a várandósság alatt történjen szűrés depresszió irányában.
A vizsgálat gyengéjeként említhető, hogy mivel az elemzések 2020 áprilisában történtek, ez alapján nem dönthető el, hogy a depresszió mértéke a világjárvány idején állandó szinten maradt-e vagy a pandémia leszálló ágát elérve változott-e valamilyen irányban.
A szerzők fontos megállapítása ugyanakkor, hogy a járvány alatt különösen azokat veszélyeztette depressziós tünetek előfordulása, akik már a pandémia előtt és nehézségekkel voltak kénytelenek szembenézni, például társadalmi egyenlőtlenségek (pl. színes bőrűek, bevándorlók) vagy már korábban, a járványtól függetlenül fennálló rossz egészségi állapot vagy mentális problémák miatt.