– Hogy indult a pályafutása?  – Az Eötvös Loránd Tudományegyetem vegyészeti szakán végeztem 1966-ban. Mindig is nagyon érdekelt a kémia, bár egyesek szerint azért mentem erre az egyetemre, mert közel volt a lakásunkhoz, ugyanis a Bródy Sándor utcában nőttem fel. De félretéve a tréfát, 23 éves koromban, egy év várakozás után mentem ki a férjemhez Kanadába, aki már néhány éve ott élt. Természetes volt, hogy munkába álljak. Először egy magánorvosi laborban helyezkedtem el technikusként, de önálló munkát akartam végezni, ezért jelentkeztem a McGill Egyetemre, ahol tanulmányaimat folytattam és megszereztem a Ph.D. fokozatot a fizika és kémia területén. Szeretném kiemelni, hogy kiváló alapokat kaptam az ELTE-n, ami egy kutató számára rendkívül fontos.  – Nem volt problémája a nyelvvel?  – Akadtak. Bár középiskolában és az egyetemen is tanultam angolul, Kanadában nem igazán értettem, mit is mondanak nekem, annyira más volt, mint az itthoni nyelvórákon. Utazás közben, a buszon és otthon gyakorolgattam üres óráimban, de igen nagy segítségemre voltak kedves kolléganőim, akik jószándékúan mindig kijavítottak, ha valamit nem jól mondtam.   A gyógyszeripari szókincsem egyébként angol. Ezért, ha például Magyarországon adok elő, fontosnak tartom, hogy helyes legyen a kiejtésem, választékosan tudjam előadni a mondandómat magyar nyelven is.

Esetismertetések 1. eset: A 23 hónapos Dale szüleit aggasztja, hogy fiuk szókincse mindössze nyolc szóból áll. Bár e néhány szóval és mutogatással megérteti magát gondozóival, egyre inkább frusztrálja, hogy szülei elvárják, hogy beszéljen, és képtelenek megérteni kívánságait. Étkezések alkalmával és a nap folyamán Dale „társalog” családtagjaival és élvezettel utánozza a motor hangját, miközben autóit tologatja a földön. Édesapja kérésére örömmel „hívja” vacsorázni idősebb testvéreit és általában jól viselkedik.2. eset: Az 5 és fél éves Sarah-nak, aki hibás beszéde miatt óvodás korában már részt vett logopédiai foglalkozásokon egy gyermekfejlesztési program (Early Childhood Program) keretében, nehézséget okoz az ábécé néhány nagy- és legtöbb kisbetűjének felismerése. Körülbelül öt betű hangalakját ismeri fel. Az óvodáskor végén elvégzett felmérés alapján a logopédus nem tartotta szükségesnek a nyelvi készségeket fejlesztő foglalkozásokat. Bár szereti, ha szülei vagy óvónője felolvasnak neki, az óvónő által irányított olvasás iránt nem mutat érdeklődést, figyelme könnyen elkalandozik. Óvónője szerint megfontolandó lenne, hogy a gyermeket egyelőre ne írassák be az első osztályba.

FÔ SZEMPONTOK A dyslexia (más néven specifikus olvasási zavar) a tanulási zavarral küszködők legalább 80%-át érinti – ez alapján a leggyakrabban előforduló és legalaposabban tanulmányozott tanulási zavar. Dyslexiában a megértéshez szükséges magasabb szintű kognitív és nyelvi funkciók (általános intelligencia, gondolkodás, szókincs, mondatszerkesztés) nem szenvednek zavart, hiszen a specifikus fonológiai hiba független a nem fonológiai jellegű nyelvi képességektől. Nyelvi és olvasási zavarokat idézhetnek elő bizonyos nemhez kötött genetikai betegségek, például a Klinefelter-szindróma is, így speciális esetekben ezek kimutatására irányuló kivizsgálásra is szükség lehet. A dyslexia egész életen át tartó kezelést igényel. A hatékony terápiás módszerek elsődleges célja a dyslexia hátterében álló fonológiai tudatosság fejlesztése. Az olvasási zavar egyetlen csodagyógymóddal sem orvosolható, a közleményben ismertetett irányelvekre épülő kezelési módok azonban bizonyítottan hatékonyan segítik az olvasás képességéhez az ilyen gyermekeket. Definíció és történeti áttekintés A fejlődési dyslexia jellegzetes olvasási zavar, amely a pontos és folyékony olvasáshoz megfelelő intelligenciával és motivációval rendelkező gyermekek és felnőttek esetében váratlanul jelentkezik. Felnőtt korban észlelt dyslexiát elsőként a XIX. század második felében, gyermekkori fejlődési dyslexiát először 1896-ban írtak le. Az 1920-as években a dyslexia jellegzetességét – a betűk és szavak megfordítását – a látás zavarával magyarázták. A későbbi kutatások azonban megcáfolták e népszerű elképzelést, bebizonyítva, hogy a dyslexiás gyermekek rendszerint nem visszafelé látják a betűket és szavakat. Sokkal inkább a betűk megnevezése okoz nekik gondot, emiatt a „b” hangot gyakran „d”-nek ejtik, a szavakat fordítva olvassák ki (lát–tál).