Prof. dr. Wittmann István cikkei

Az albuminúria/proteinúria tubulointersticiális károsodást okoz a vesében, így nefronvesztéshez vezet. Ezért a proteinúriát a vese „anginájának”, és mint ilyent, mindenképpen kezelendő elváltozásnak tartjuk. Kiemelt fon­tosságú a krónikus vesebetegség szempontjából nagy kockázatú betegek fehérje-/albuminvizelésének szűrése és erélyes kezelése. A kezelésben alap­vető a renin–angiotenzin–aldoszteron rendszer gátlása: az ezeken a táma­dáspontokon ható szerek csökkentik a proteinúriát, kombinációs kezelés esetén ez a hatásuk additív lehet. Nagy áttörést jelentett a diabéteszes vesebetegek kezelésében az SGLT2-gátlók és a GLP1-receptor-agonista liraglutid vesevédő és albuminúriát csökkentő hatásának kihasználása.

A cukorbetegség azok közé a népbeteg­ségek közé tartozik, amelyeket sokszor nem tudunk kielégítő módon kezelni. Sőt, azoknak a népbetegségeknek a csoportjába is beleillik, amelyek előfordulása folyamato­san növekszik. Ezek az adatok köztudottak, az viszont kevésbé ismert, hogy a cukorbeteg­ség patofiziológiai és terápiás sajátosságainak megismerése lehetőséget ad a teljességre törekvő, vagyis holisztikus szemléletmód el­sajátítására és gyakorlására.

A belgyógyászat egy nagy területé­nek 20 éves fejlődését sokféleképpen össze lehet foglalni. Jelentős elméleti nefrológiai tudományos eredmények születtek ebben az időszakban, és a klinikai kutatás fejlődése is szembeszökő. A gyógyszeres kezelés radikális meg­újulásával a vesebetegek életkilátásai és életminősége is sokat javult. Az elmúlt két évtized alatt a magyarországi dialí­ziskezelés magas színvonalúvá vált és a transzplantációs gyakorlat előtt is új lehetőségek nyíltak. Ezek alapján a szer­zők úgy döntöttek, hogy a következő főbb szempontok alapján mutatják be a nefrológia hazai alakulását:
• A hazai nefrológiai tudomány fejlő­dése
• A hazai klinikai nefrológia fejlődése
• A hazai dialíziskezelés fejlődése
• A hazai transzplantáció fejlődése

Ez a nefrológiai szimpózium is ráirányítja a figyelmet azokra a fontos tényekre, amiket a nefrológiai szakma évek óta hangsúlyoz, nevezetesen a krónikus vesebetegségek népbetegség jellegére, az akut vesebetegségek súlyosságára, az életet nagymértékben veszélyeztető voltára, a korai diagnózis és a kezelés bonyolultságára. A szimpózium három kiváló ismertetőből és két magas színvonalú kommentárból áll. A kommentátorok remek érzékkel egészítik ki az ismertetőket és teszik alkalmazhatóvá a hazai viszonyok között. Megtisztelő lehetőség, hogy ezekhez bevezetést írhatok.

A veseglomerulus szerkezetének és működésének kutatásáról szóló dolgozat részletes áttekintést ad a proteinuria és a félholdas glomerulonephritis (gyors progressziójú glomerulonephritis) keletkezéséről. Ebben a cikkben is tükröződik a dicséretes szándék, hogy egyszerre szolgálja a krónikus vesebetegségek (proteinuria) és az akut, egyes esetekben potenciálisan életet veszélyeztető kórképek (félholdas glomerulonephritis) megismertetését. Ma már nem csak a nefrológusoknak kell ismerniük a proteinuria fontosságát (lásd a kardiovaszkuláris kockázati tényezők között). A cikk remek fiziológiai értelmezését adja a vese működésének és érdekes megközelítését az anatómiai felépítésének. Felhívja a figyelmet arra, hogy régi anatómiai tanulmányaink során úgy tanultuk, a glomeruláris endothel fenesztrált, az új kutatások szerint azonban a glomeruláris endothel fenesztrumain a fehérjék nem tudnak szabadon átjutni, mert az endothel felszínén található glikoprotein réteg, az ún. glikokálix megakadályozza azt.