Polgár Csaba cikkei

A közlemény célja a prosztatadaganat kombinált külső és interstitialis sugárkezelése után kialakult helyi kiújulás miatt végzett „salvage” brachyterápia esetismertetése. Hatvanegy éves betegünk 2009-ben szervre lokalizált, közepes kockázatú prosztatadaganatára nagy dózisteljesítményű sugárforrással („high dose rate”, HDR) 1×10 Gy brachyterápiát és 60 Gy összdózisú, konformális külső besugárzást kapott. 2013-ig remisszióban volt. 2014-ben az emelkedő PSA-szint miatt végzett kismedencei MRI és egésztest-acetát-PET/CT a prosztatában jobb oldalon dorsalisan helyi kiújulást igazolt, a csontscan negatív volt. A „salvage” kezelés lehetőségeiről történt átfogó felvilágosítást követően a beteg brachyterápiát választott, így kis dózisteljesítményű 125I sugárforrással („low dose rate”, LDR) transrectalis ultrahangvezérlettel „salvage” brachyterápiát végeztünk. A kezelés során transperinealisan szúrt tűkön át 21 db 125I „seed”-et ültettünk be a beteg prosztatájába. A teljes prosztatára, illetve a tumoros részre leadott dózis 100 Gy, illetve 140 Gy volt. A beteg jól tolerálta a kezelést. A CT/MRI fúzió alapján végzett ún. posztimplantációs dozimetria kielégítő eredményt adott. A „salvage” kezelés előtti 1,46 ng/ml-es PSA-érték a kezelés után 1, illetve 2 hónappal 0,42 ng/l-re, ill. 0,18 ng/ml-re csökkent. A betegnél gastrointestinalis mellékhatások nem jelentkeztek, a vizeletürítése kissé gyakoribbá vált. Prosztatatumor primer besugárzását követő egyedüli helyi kiújulás esetén válogatott betegeknél a LDR brachyterápia jó választás a „salvage” kezelésre. A multiparametrikus MRI alapvető, az acetát/kolin-PET/CT fontos kiegészítő módszer lehet a tumoros kiújulás helyének megállapításához és a „salvage” brachyterápia dózistervezéséhez. Magyar Onkológia 58:219–224, 2014

Kulcsszavak: prosztatadaganat, helyi kiújulás, „salvage”, „LDR” brachyterápia

A tanulmány célja a prosztatába ültetett sugárfogó aranymarkerek alkalmazásának bevezetése a prosztatarákos betegek képvezérelt sugárkezeléséhez és a beültetés okozta mellékhatások ismertetése. 2011. 11. hó és 2013. 11. hó között 60 prosztatatumoros beteg prosztatájába 3-3 aranymarkert ültettünk be (Best Medical International, Springfield, VA, USA, 1,0 mm×3,0 mm) transrectalis UH és tűvezető sablon segítségével a gát felől szúrt tűkön át. A betegeknél helyi érzéstelenítést alkalmaztunk az implantációhoz. A beavatkozás után egy héttel a betegek kérdőívet töltöttek ki a beültetés okozta tünetekről: fájdalom, dysuria, gyakori vizelés, nocturia, rectalis vérzés, haematuria, haematospermia és láz. A betegek a beavatkozás alatt érzett fájdalmat 1–10-es skálán osztályozták. Egyesnek az igen gyenge, tízesnek az elviselhetetlen fájdalmat jelölték. A markerbeültetést követően tíz nappal végeztük el a besugárzástervezéshez a topometriai CT vizsgálatot, és azt követően egy héten belül elkezdtük a betegek kezelését intenzitásmodulált sugárterápiával (IMRT). A besugárzások előtt két irányból röntgenfelvételt készítettünk, és a markerek pozíciója alapján a betegbeállítást ellenőriztük és a pontatlanságokat korrigáltuk. Egy betegnél sem tapasztaltunk lázat vagy infekciót. A kérdőívek alapján senkinek nem volt nehézvizelése, rectalis vérzése a beültetés után. A 60 vizsgált beteg közül ötnél (8%) jelentkezett haematospermia és kilencnél (15%) haematuria, ami átlagosan 3,4 és 1,8 napig tartott, ebben a sorrendben. A fájdalom pontszámának átlagértéke a tízes skálán 4,2 (tartomány: 0–9) volt. 18 betegnek (30%) a biopszia, 10 betegnek (17%) a markerbeültetés fájt jobban, 27 beteg (45%) azonosnak értékelte a két beavatkozás okozta fájdalmat. Öt beteg, akiknél altatásban végezték a biopsziát, erre a kérdésre nem válaszolt. A beültetést követő fájdalom miatt egyik beteg sem használt fájdalomcsillapítót. A képvezérelt sugárkezeléshez történő aranymarker-beültetést a betegek helyi érzéstelenítés mellett jól tolerálták. A szövődmények mérsékeltek voltak, perioperatív fájdalom a biopsziához hasonló mértékű és gyakoriságú volt. A beültetés után enyhe analgetikum adására sem volt szükség. A módszer a klinikai gyakorlatban biztonsággal végezhető. Magyar Onkológia 58:182–187, 2014

Kulcsszavak: képvezérelt sugárterápia, aranymarker, transperinealis beültetés

Az onkoplasztikus sebészi technikák látszanak először alkalmasnak arra, hogy évtizedes célokat megvalósítva a tumor radikális eltávolítása mellett kozmetikailag értékes emlőt őrizzenek meg. A jelen vizsgálat célja a hagyományos (BCS), illetve onkoplasztikus (OPS) emlőmegtartó műtétek klinikopatológiai összehasonlítása, kiegészítve a betegek szubjektív kozmetikai és életminőség értékelésével, magyar beteganyagon először. A vizsgálat korai emlőrákoknál egy sebész által végzett 60 emelt szintű onkoplasztikus és 60 hagyományos emlőmegtartó műtéttel kezelt eset retrospektív klinikopatológiai adatfeldolgozását, valamint az adjuváns radioterápiát követően a betegek szubjektív kozmetikai és életminőség felmérését (EORTC BR23) végezte. Az eredmények összehasonlítása statisztikai módszerekkel történt. A két csoportban az életkor, a tumorok elhelyezkedése, az emlők mérete, az axilláris műtétek típusa (őrszemnyirokcsomó-biopszia vs. axilláris lymphadenectomia), a grade, a receptorstátusz érdemben nem tért el. Az OPS csoportban szignifikánsan nagyobb volt a tumorméret (p=0,0009), több volt a kvadrantektómia (p=0,0032), gyakoribb volt a regionális nyirokcsomóáttét (p=0,0043) és az adjuváns kemoterápia (p=0,0122). Az OPS csoportban a műtéti idő hosszabb (p<0,001), a specimen tömege nagyobb (p=0,0308), a mikroszkóposan pozitív szél és emiatt a komplettáló műtétek aránya (p=0,0306) szignifikánsan kisebb volt, mint a BCS csoportban. Nem volt különbség a két csoport között a szövődmények arányában és az adjuváns kezelés megkezdéséig eltelt időben. A kozmetikai eredmény az OPS csoportban egyértelműen jobb volt (p<0,001), kevesebb volt a kar- és váll- (p=0,0399), illetve az adott oldali mellkasfali fájdalom (p=0,0304) és jobb volt az operált oldali felső végtag mozgása (p=0,006). Az OPS csoport rövid átlagos utánkövetési ideje (BCS átlag 32,2 hónap vs. OPS átlag 8,7 hónap) nem tette lehetővé az onkológiai végpontok érdemi megítélését. Az onkoplasztikus műtétek a hagyományos emlőmegtartó sebészethez képest, bár hosszabb műtéti idővel, de nagyobb tumoroknál is lehetőséget adnak a mikroszkóposan radikális daganateltávolításra, valódi kvadrantektómiákra, magasabb szövődményarány nélkül, nem késleltetve az adjuváns kezeléseket, nem fokozva ezzel az onkológiai kockázatot. Emellett az OPS műtétek jobb kozmetikai eredményt és magasabb betegelégedettséget biztosítanak, mint a hagyományos BCS műtétek. Az OPS műtétekkel elérhető helyi daganatmentesség pontos megítéléséhez nagyobb esetszám és hosszabb utánkövetési idő szükséges. Magyar Onkológia 58:116–127, 2014

Kulcsszavak: onkoplasztikus sebészet, emlőmegtartó műtét, emlőrák

Az emlőmegtartó műtétet követő sugárkezelést többféle technikával végezhetjük. A hagyományos módszer a teljes emlő külső besugárzása. Megfelelően válogatott betegcsoportban azonban elfogadott kezelési alternatíva a részleges emlőbesugárzás is, akár teleterápiával, akár brachyterápiával. A jelen tanulmányban három besugárzási technikát hasonlítunk össze dozimetriai szempontból. Harminc, emlődaganat miatt műtét utáni külső konformális (KONF), részleges emlőbesugárzásban részesült nőbeteg CT-alapú dózistervét értékeltük ki dózis-térfogat hisztogramok segítségével. Ugyanezen betegekre elkészítettük a teljesemlő-besugárzási terveket (TELJES) is, és azokat összehasonlítottuk a KONF tervekkel. Védendő szervként körberajzoltuk a mindkét oldali emlőt és tüdőt, valamint bal oldali daganat esetén a szívet. Ezt követően harminc, intersticiális brachyterápiával (IBT) kezelt beteg CT-alapú dózistervét elemeztük és hasonlítottuk össze a KONF tervekkel. Eredményeink alapján a 90%-os izodózisgörbe mindhárom technikánál a céltérfogat legalább 97%-át körbevette, a KONF technikánál ez az érték 100% volt. A céltérfogaton belüli maximális dózis a KONF terveknél 106%, míg a TELJES-nél 115% volt. A TELJES, KONF és IBT terveknél az azonos oldali emlő térfogatának 66%-a, 15%-a és 13%-a kapta meg az előírt dózist. Az ellenoldali emlő sugárterhelése a KONF technikánál kisebb volt, mint a TELJES-nél. Az azonos oldali tüdőnek az előírt dózis 30%-ával besugarazott térfogata 15%, 8% és 1%, a maximális dózisok pedig rendre 105%, 94% és 47% voltak a TELJES, KONF és IBT tervekben. A bal oldali emlődaganatoknál ugyanebben a sorrendben a szív maximális dózisa 82%, 49% és 25%, a térfogat 5%-át besugarazott relatív dózis pedig 27%, 19% és 14% voltak. A KONF-nál a dóziseloszlás homogénebb volt, mint a TELJES-nél, és a céltérfogat ellátottsága tekintetében a KONF technika volt a legjobb. A védendő szervek dózisterhelése szempontjából a részleges emlőbesugárzások sokkal kedvezőbbek voltak a teljesemlő-besugárzásnál, a legkisebb dózisterhelések a brachyterápiánál voltak. Magyar Onkológia 58:108–115, 2014

Kulcsszavak: részleges és teljesemlő besugárzás, emlő-brachyterápia, besugárzástervezés, dozimetria

A lágyrészszarkómák ritkán fordulnak elő, az összes rosszindulatú daganatok 1%-át teszik ki, 15%-uk a retroperitoneumban helyezkedik el. Elsődleges kuratív kezelésük a lehetőség szerinti teljes sebészi eltávolítás. Elhelyezkedésük és nagy méretük miatt azonban sokszor a komplett reszekció (R0) nem lehetséges. A retroperitoneális szarkóma (RPSZ) okozta halálozás leggyakoribb oka a helyi kiújulás, így a sugárterápia a lokális tumorkontroll biztosításával hozzájárulhat a túlélési eredmények javulásához. Irodalmi adatok alapján a gyakori pozitív sebészi szél (R1-2 reszekció) ellenére a RPSZ miatt operált betegek mindössze 25%-a részesül sugárterápiában. Dolgozatunkban a szakirodalom alapján áttekintjük a radioterápia (RT) szerepét a RPSZ-k ellátásában. Egyedüli műtéttel, illetve műtét és RT együttes alkalmazásával az 5 éves, lokális kiújulástól mentes túlélés 23–54%, illetve 40–62%, míg a teljes túlélés 33–49%, illetve 48–64%, azonos sorrendben. Az egyedüli műtétet a műtét + sugárkezeléssel összehasonlító randomizált, prospektív klinikai vizsgálat nem áll rendelkezésre. A legtöbb közlemény retrospektív és évtizedekre nyúlik vissza. A leadott dózis, az alkalmazott sugárterápiás módszerek és a besugárzás időzítése a műtéthez képest nem egységesek. A sugárterápiát követő gasztrointesztinális és urogenitális mellékhatások gyakoriak, de a modern technikák igénybevételével előfordulásuk és súlyosságuk jelentősen csökkenthető. Az eddig rendelkezésre álló vizsgálatok alapján a műtéthez adott sugárterápia a RPSZ lokális kontrollját jelentősen javítja. A RT teljes túlélést javító hatásának bizonyításához azonban prospektív, randomizált vizsgálatok szükségesek. Magyar Onkológia 58:77–82, 2014

Kulcsszavak: retroperitoneális, lágyrész, szarkóma, sugárkezelés

A lágyrészszarkómák a felnőttkori rosszindulatú tumorok 1%-át alkotják. A gyűjtőnév szövettanilag és klinikailag is nagyon heterogén daganatcsoportot jelent, amelyen belül a felnőttkori végtag- és törzsfelszíni lágyrészszarkómák (VTLSZ) kezelése többé kevésbé egységes. E betegeknél az elmúlt harminc évben az amputáció helyét felváltotta a szervmegtartó műtét és sugárkezelés +/– kemoterápia, amely a radikális sebészi megoldáséval azonos lokális tumorkontrollt biztosít. A vezető sebészeti ellátáshoz a különböző időzítéssel adott adjuváns sugárkezelés több formája, valamint a stádium függvényében kemoterápia, de a plasztikai, rekonstrukciós sebészet megoldásai és a rehabilitáció is mind szorosan kapcsolódnak. Közleményünkben áttekintjük a felnőttkori VTLSZ-k sugárkezelésében az elmúlt évtizedek publikációi alapján kialakult irányelveket és gyakorlatot. Összegezzük a VTLSZ-ban alkalmazott sugárkezelés indikációját. Bemutatjuk a külső besugárzás sebészi ellátáshoz való időzítésének típusait, az alkalmazható külső besugárzás és brachyterápia módszereit. Ismertetjük az alternatív frakcionálási sémák szerepét, a radioterápia dózisait, együtt adását kemoterápiával, hipertermiával. Bemutatjuk a VTLSZ sugárkezelésének különleges gyakorlati szempontjait, a kezelési céltérfogatokat, a különböző újabb sugárterápiás technikai lehetőségek helyét a lágyrészszarkómák e csoportjának kezelésében. Magyar Onkológia 58:65–76, 2014

Kulcsszavak: végtag, törzs, lágyrészszarkóma, sugárkezelés