Parazitaellenes készítmény ígéretes lehet COVID-19 ellen

Ausztrál kutatók szerint egy parazita-fertőzés kezelésére használatos olcsó szer laboratóriumi körülmények között 48 órán belül elpusztította a COVID-19-et.

Az ivermectin nevű szert 1970-től széles körben használják az állatgyógyászatban, humán vonatkozásban pedig többek között a fejtetű, rüh, folyami vakság (onchocerciasis), orsóférges fertőzés (ascariasis) és egyéb parazita fertőzések kezelésére alkalmazzák. A Journal Antiviral Research folyóirat számára benyújtott és publikálásra elfogadott egyik közlemény szerint pedig gyorsan megakadályozta a COVID-19-et okozó SARS-CoV-2 vírus szaporodását.

A kutatók a SARS-CoV-2-vel fertőzött sejtekhez petri-csészében ivermectint adva azt tapasztalták, hogy a szer egyetlen dózisa 48 óra alatt elpusztította a COVID-19- et, ami hatásos antivirális aktivitására utal. David Jans (Monash University,Melbourne), a cikk egyik társzerzője úgy nyilatkozott, hogy már 24 óra elteltével a vírusszám szignifikáns csökkenését észlelték.

A szakértők figyelmeztetnek, hogy sok vizsgálat szükséges még ahhoz, hogy kiderüljön, a szer emberben is hatékony-e és biztonságos-e a használata. Ezért azt kérik, hogy senki se kezdjen öngyógyításba!

A kutatók úgy vélik, hogy az ivermectin az emberi sejt azon molekuláját támadja meg, amely feltételezések szerint a vírus szaporodását segíti. E molekula gátlásával a vírus replikációja lelassul, így az immunrendszerünknek több esélye van a vírus elleni válasz kialakítására és a vírus elpusztítására. Ennek alapján akár az ivermectin, akár más antivirális szer idejekorán adva segíthet a szervezetnek a vírusfertőzés legyőzésében.

Az ivermectinről más kutatók igazolták, hogy dengue-láz ellen is hatékony, valamint egyéb, a COVID-19-hez hasonló fertőzések (pl. a Nyugat-Nílusi vírus) esetén is korlátozza a fertőzés kialakulását.

A szer nagy dózisban is biztonságos, széles körben hozzáférhető és viszonylag olcsó. A következő lépésként a COVID-19 elleni harcban leghatékonyabb dózist kell megkeresni, majd neki kell látni az embereken történő kipróbálásnak. A kutatók nyomatékosan hangsúlyozzák, hogy senki ne próbálkozzon önkezeléssel az állatgyógyászatban kapható, vagy az emberi rühességre és fejtetűre forgalomban lévő gyógyszerformákkal. "Kizárólag az ivermectin orvosi rendelvényre kapható formái szedhetők az orvos által előírt esetben"

Dr. Jill Weatherhead, aki a houstoni Baylor College of Medicine infektológusa, a külföldről hazatérők és a bevándorlók bélparazitáinak kezelésében alkalmazza az ivermectint, igen érdekesnek találja a felfedezést, és azt várja, hogy kiderüljön, a szer emberben is képes-e a SARS-CoV-2 elpusztítására és ha igen, milyen dózisban alkalmas erre, és ez a koncentráció biztonságosan adható-e.

Katherine Seley-Radtke, biokémikus (University of Maryland, Baltimore), aki maga is egy, a COVID-19 kezelésére vizsgált hatóanyag szabadalmának tulajdonosa, szintén ígéretesnek tartja az eredményeket. "Az ivermectin, bár parazita ellenes szer, már bizonyította hatékonyságát más vírusokkal szemben. Tehát mindenképp további vizsgálatra érdemes, de az ausztrál eredmények nagyon előzetesnek számítanak."

Forrás:

Antiviral Research: “The FDA-approved Drug Ivermectin inhibits the replication of SARS-CoV-2 in vitro.”

Dr. N. J.
a szerző cikkei

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.