hirdetés

A hallásjavító eszközök kognitív hanyatlás ellen

A demencia szempontjából magas kockázatú, időskori halláscsökkenésben szenvedő betegeknél a hallásjavító eszközök használata jelentősen lassította a kognitív funkciók romlását.

hirdetés

Az időskori halláscsökkenés igen gyakori kórkép, mely a 60 év feletti lakosság kétharmadát érinti. Korábbi obszervációs vizsgálatok alapján felmerült a lehetősége annak, hogy a halláscsökkenés kezelése csökkentheti a kognitív hanyatlást, illetve a demencia kialakulását. Az ACHIEVE vizsgálat ebben a témában az első randomizált vizsgálat volt, melynek eredményeit július 17-én publikálták a Lancet folyóiratban, illetve bemutatták az Alzheimer's Association International Conference (AAIC) rendezvényen 2023-ban. A vizsgálatban 977, 70 és 84 év közötti beteg vett részt, akiknél kezeletlen időskori halláscsökkenést diagnosztizáltak és nem állt fenn érdemi kognitív zavar. A résztvevőket két betegpopulációból választották be: az kardiovaszkuláris és kognitív funkciók tanulmányozására létrehozott ARIC vizsgálati betegcsoportból, valamint az előbbi betegek közösségéhez tartozó egészséges önkéntesek csoportjából. Az ARIC csoport jellemzően idősebb betegekből állt, akik több rizikófaktorral bírtak a kognitív hanyatlás szempontjából (mint hipertónia, cukorbetegség, alacsonyabb iskolai végzettség). A vizsgálat kezdetekor a halláskárosodás tekintetében nem volt különbség a két (ARIC és nem-ARIC) csoport között. A betegeket ezt követően két kar között randomizálták: a vizsgálati csoport kétoldali hallásjavító eszközt kapott és rendszeres audiológiai kontrollon vett részt, a kontroll csoport pedig a halláskárosodásnak megfelelő szintű, rendszeres oktatásban részesült. A vizsgálat elsődleges végpontja egy összetett neurokognitív vizsgálati sor alapján felállított standardzált érték változása volt a vizsgálat harmadik évére (a továbbiakban kognitív változás).

A teljes vizsgálati populációban a kognitív változás nem különbözött szignifikánsan a kezelt és a kontroll csoport között. Azonban az ARIC betegeknél jelentős különbségeket észleltek: a hallásjavító eszközt használó csoportban a kognitív változás szignifikáns, 48%-os csökkenését igazolták a kontroll csoporthoz képest, valamint a halláscsökkentő eszköz használata mellett lassabban rosszabbodtak a nyelvi funkciók. A nem-ARIC csoportban nem észleltek különbséget a kognitív változásban. A tanulmány során nem jelentkeztek váratlan mellékhatások.

Bár a teljes vizsgálati populációban nem, csak az ARIC betegcsoportban igazolódott szignifikáns különbség a kognitív funkció változásában, a vizsgálat eredményei arra utalnak, hogy az idősebb, demencia szempontjából nagyobb kockázatú betegeknél a hallácsökkenés kezelése lassíthatja a kognitív hanyatlást. A vizsgálat eredményei alapján a szerzők javasolják a hallácsökkenés kezelésének hozzáadását a demencia rizikócsökkentő stratégiákhoz.

A kezeletlen halláscsökkenés és a kognitív hanyatlás közti összefüggés pontos mechanizmusa nem tisztázott: szerepet játszhat benne a halláscsökkenés miatti fokozott agyműködés és ennek negatív kognitív hatása, illetve a halláscsökkenés okozta szegényebb szocális kapcsolatrendszer és ebből adódóan a stimuláció hiánya, melyek mind agyi atrófiához vezethetnek.

Az ACHIEVE tanulmány hátrányai, hogy a két betegpopuláció között jelentős különbségek voltak, a vizsgálat nem volt vak, illetve a neurokognitív tesztsorozat egy része (két teszt a tízből) halláson alapult.

A vizsgálatot vezető Frank Lin kiemelte, hogy eredményeik alapján a hallácsökkenés kezelése hatékony módszer lehet a kognitív funkciók megőrzésében idős korban és hosszútávon akár a demencia kialakulásának késleltetésében is.

 

Írásunk az alábbi források alapján készült:

New Evidence Hearing Aids Help Slow Cognitive Decline - Medscape - Jul 18, 2023.

https://www.medscape.com/viewarticle/994483

Lin, Frank R et al., Hearing intervention versus health education control to reduce cognitive decline in older adults with hearing loss in the USA (ACHIEVE): a multicentre, randomised controlled trial. Lancet, Published online July 17, 2023

Alzheimer's Association International Conference (AAIC) 2023: Presented July 18, 2023.

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.