A nem diagnosztizált lábsérülés artritiszhez és rokkantsághoz vezethet
Lábsérülés gyanújakor kiegészítő képalkotó vizsgálatok és konzílium szükséges a megfelelő diagnózis felállításához, a hosszú távú károsodások megelőzése érdekében.
Egy most megjelent ortopédsebészeti kutatás szerint a nem megfelelő diagnózis kedvezőtlen hosszú távú kimenetelekkel jár, artritisz és rokkantság veszélyével.
A Journal of the American Osteopathic Association által közzétett klinikai áttekintő közlemény elemzi azokat a tényezőket, melyek megnehezítik az alábbi lábsérülések felismerését: az úgynevezett „snowboard-sérülés” (a talus laterális nyúlványának törése), az os trigonum fraktúrái, a Lisfranc-törések, az os naviculare stresszfraktúrái és a szindezmózis sérülései.
Az Egyesült Államokban évente több mint 3 millió sürgősségi osztályos vizitre kerül sor a láb és a boka gyakori töréseivel összefüggésben. A szerzők arra bátorítják a klinikusokat, hogy éljenek a gyanúval, hogy törésről van szó és kérjenek további képalkotó vizsgálatokat vagy második szakvéleményt ortopédszakorvostól az első diagnózisuk megerősítésére, amennyiben a legkisebb bizonytalanság is ébred bennük, ugyanis a fel nem ismert sérülések számos problémát okozhatnak a betegeknek a későbbiekben.
Dr. Jessica Reissng, a New York-i Plainview Hospital ortopédiai osztályának munkatárs hangsúlyozza, hogy a klinikai tünetek számos esetben nem szembetűnőek, és a szokványos képalkotó módszerekkel felderítésük sem könnyű feladat. A profi és amatőr sportolókon kívül bárki mást is érintő sérüléstípusok a morbiditás és a hosszú távú funkciókárosodás fontos klinikai okai.
Például a nem kezelt Lisfranc-sérülések szoros összefüggést mutatnak az artritisz jövőbeni előfordulásával, valamint súlyos fájdalom és rokkantság kiindulópontjai is lehetnek. A láb- és bokasérülések nem megfelelő ellátása nyomán kompenzációs sérülések alakulhatnak ki, és sérülhetnek más szövetek is, mely tendinitis vagy visszatérő bokaízületi rándulások formájában mutatkozhat meg.
Míg a sérülések jelentős része megfelelően kezelhető gyógyszerekkel, nyugalomba helyezéssel, rögzítéssel és az érintett terület jegelésével, más esetekben sebészeti beavatkozás válik szükségessé. Az élsportolók is gyakran a műtét mellett döntenek, mert így rövidebb idő alatt visszatérhetnek korábbi sporttevékenységükhöz.
„Amint a diagnózist sikerült megbízhatóan felállítani, a betegek számára különböző kezelési lehetőségeket ajánlhatunk fel a konzervatív terápiától kezdve a műtéti megoldásokig. A legjobb kezelésről egyedileg hozott döntéssel elejét vehetjük, hogy a sérülésnek jelentős hosszú távú kihatásai legyenek a beteg későbbi életére” – mondja dr. Adam Bitterman, a Hofstra Northwell School of Medicine szakembere.
