A psoriasis kezelése várandósságban

Az új gyógyszerekkel folyó klinikai vizsgálat remélhetőleg egyre inkább kiterjednek majd a várandósságban történő alkalmazásra és biztonságosságra is. Ezzel kapcsolatban a szakemberek bizakodóak, dr. Christina Chambers, a MotherToBaby Pregnancy Studies elnevezésű vizsgálatsorozat vezetője például úgy látja, hogy a várandósok többsége a sorstársai iránti önzetlen segítőkészségtől hajtva szívesen megosztja tapasztalatait a várandóssága alatti gyógyszeres kezelésre vonatkozóan.

Ennek különösen az újabb biológiai szerek esetében van kiemelkedő jelentősége, hiszen ezek várandósság alatti biztonságosságára vonatkozóan még nagyon kevés adattal rendelkezünk. Szerencsére egyre több tapasztalat gyűlik össze várandósság alatti alkalmazásukról, leginkább talán a tumornekrózis-faktor- (TNF) inhibitorok tekintetében, azonban ennél jóval többre van szükség ahhoz, hogy a bőrgyógyászok és reumatológusok felelősen és biztonsággal kezelhessék psoriasisban és arthritis psoriaticában (PsA, psoriatic arthritis) szenvedő várandós betegeiket.

Az Organization of Teratology Information Specialists (OTIS) nevű nonprofit szervezet által szponzorált MotherToBaby elnevezésű prospektív kohorszvizsgálatokban psoriasis és PsA eseteiben tanulmányozzák kilenc gyógyszer hatásosságát és biztonságosságát, melyek legnagyobb részét biológiai szerek (TNF-alfa-inhibitorok és újabb antileukin szerek) teszik ki. Az OTIS vizsgálatokba tipikusan legalább 100 exponált várandósságot és hasonló számban nem exponált a várandósságokat választanak be, így a teljes vizsgálati csoport létszáma néhány vizsgálatban elérheti a 200–300 főt.

Négy vizsgálatban etanerceptet, adalimumabot, abataceptet és ustekinumabot alkalmaznak, ezekben a vizsgálatokban már lezárult a betegbeválasztás, és folyamatban van vagy már meg is történt az adatok elemzése. A fennmaradó öt vizsgálatban az alábbi hatóanyagokat tanulmányozzák várandósságban: certolizumab pegol, tildrakizumab, apremilast, guselkumab és tofacitinib.

Legutóbb az anti-TNF-alfa hatású adalimumabról jelent meg közlés a PLoS ONE című orvosi szaklapban. A rheumatoid arthritisben vagy Crohn-betegségben szenvedő várandósoknál először 2004-ben alkalmazott adalimumab esetén nem igazoltak összefüggést a gyógyszerhatás és a kedvezőtlen terhességi kimenetelek emelkedett rizikója között. A vizsgálatban kimeneteli paraméterként elemezték a nagyobb strukturális születési defektusok, a kisebb fejlődési rendellenességek, a spontán vetélés, a koraszülés, a prenatális és posztnatális növekedési elmaradás, a súlyos vagy opportunista fertőzések és a malignus betegségek előfordulását.

Jelenleg is folyamatban van egy vizsgálat, melyben az adalimumab hatásosságát és biztonságosságát elemzik PsA-ban szenvedő nőbetegek bevonásával.

Az egyik nemrégiben nyilvánosságra hozott OTIS vizsgálatban 257 olyan nőbeteg vett részt, akit adalimumabbal kezeltek, míg a kontrollcsoportba 120, expozíció nélküli nő alkotta. Azon túlmenően, hogy nem találtak összefüggést a gyógyszerexpozíció és a kedvezőtlen kimenetelek között, a vizsgálat azzal a további következtetéssel zárult, hogy rheumatoid arthritisben vagy Crohn-betegségben szenvedő várandósoknál fokozott a koraszülés kockázata, függetlenül attól, hogy kerül-e sor adalimumab alkalmazására vagy sem.

A szerzők hangsúlyozzák, hogy az esetszámok egyelőre nem elégségesek annak egyértelmű kimondására, hogy a gyógyszer várandósok számára is biztonsággal adható, azonban annyit bizonyosan kijelenthetnek: alaposan tanulmányozták a kimenetelek teljes körét és nem észleltek semmi szokatlant. A mostani tapasztalatokat nagyobb létszámú klinikai vizsgálatokban is meg kell erősíteni, melyekbe nem javasolják olyan betegek bevonását, akiknél a terhesség igazolódásakor felfüggesztésre kerül a biológiai terápia. Arra hivatkoznak, hogy a várandósság alatti IgG antitesttranszfer a 16. terhességi hét körül kezdődik meg, ezért ezeknek a pácienseknek a bevonása félrevezetően biztató eredményekhez vezethet.

A terhességi kimenetelek alakulásának ismeretében most a legfontosabb kérdés annak tisztázása, mi legyen azokkal a betegekkel, akiknek várandósságuk alatt mindvégig szükségük van a gyógyszeres kezelésre. Dr. Christina Chambers azonban azon a véleményen van, hogy a placentáris transzfer nem feltétele annak, hogy egy gyógyszer több-kevesebb befolyást gyakoroljon a terhességi kimenetelekre. Álláspontja szerint a gyógyszerek olyan hatása is befolyásolhatja a kimeneteleket, melyhez nem vagy csak kismértékben szükséges az, hogy a hatóanyag átjusson a méhlepényen. „A leginkább releváns az első trimeszterben érvényesülő expozíció vizsgálata, a jelentősebb veleszületett rendellenességek többsége ugyanis koraterhességben alakul ki. – Ezen túlmenően figyelembe kell vennünk a gyógyszerhasználat időtartamát is olyan specifikus kimenetelek tekintetében, mint amilyen a magzati növekedés, a koraszülés, valamint a súlyos vagy opportunista infekciók kockázata.”

A fenti kérdések tisztázása érdekében a MotherToBaby vizsgálatokban a várandósság alatt 2–4 interjúra kerül sor, esetenként egy szülés utáni interjúval is kiegészítve. Az elemzések számos kérdésre választ adhatnak. A vizsgálatok vezetői mind a páciensek, mint orvosaik számára hangsúlyozzák, hogy vizsgálataik szigorúan obszervációs jellegűek, és nem követelik meg az addigi szokásos kezelési terv módosítását. Úgy tapasztalják, hogy ennek hangsúlyozása rendkívül fontos, mert ha a betegek vagy orvosaik meghallják a „kutatás” szót, azonnal valamilyen klinikai vizsgálatra gondolnak új terápiás szerek tesztelése érdekében. „Ilyenkor mindig megnyugtatjuk őket, hogy mindent úgy kell csinálniuk, ahogyan egyébként tennék, mindössze annyit kérek tőlük, hogy figyelemmel kísérhessük a terhességet és annak kimenetelét” – fogalmaznak a MotherToBaby vizsgálatok vezetői, akik azt is fontosnak tartják hangsúlyozni, hogy egy adott gyógyszer vizsgálata nem jelenti azt, hogy az kockázatos lenne várandósságban, vagy legalábbis felmerülne az emelkedett terhességi rizikó gyanúja.

Forrás: Kilgore C. Pregnancy studies on psoriasis, PsA medications pick up. Medscape, 2020. október 2. https://www.medscape.com/viewarticle/938466