A táplálkozási támogatás kulcsfontosságú lehet szívelégtelenségben

A Swiss EFFORT vizsgálat középpontjában olyan, krónikus szívelégtelenségben szenvedő betegek álltak, akiknél nagy volt a malnutríció kockázata, melyet a testtömegindex (BMI), a testsúlycsökkenés és a csökkent táplálékbevitel alapján definiáltak. A szerzők hangsúlyozzák, hogy ebben a nagy rizikójú alcsoportban jelentős javulást sikerült elérni a 30 és 180 napos mortalitás, valamint más klinikai kimenetelek terén, ha a kórházi tartózkodás idején egyénre szabott táplálkozási támogatást ajánlottak fel számukra. Azt is kiemelik ugyanakkor, hogy a tápláltsági státusz szűrésére az ambuláns gondozás keretében is szükség van, ám a krónikus szívelégtelenség miatt történő kórházi felvételkor a malnutríció irányában elvégzett szűrés segítséget nyújthat azoknak a betegeknek az azonosításához, akiknél a kórházi tartózkodás alatt az átlagosnál nagyobb a tápláltsági állapot romlásának a kockázata. Számukra előnyös lehet a tápláltsági állapot felmérése és ennek megfelelő egyénre szabott kezelés.

A Journal of the American College of Cardiology május 3-i online kiadásában nyilvánosságra hozott következtetések 645 beteg adatain alapulnak, akiknek medián életkora 78,8 év volt, a betegcsoportot közel azonos arányban alkották férfiak és nők. A vizsgálatba a nyílt jelölésű EFFORT vizsgálat krónikus szívelégtelenségben szenvedő résztvevőit vonták be.

A résztvevők egyharmada szorult kórházi felvételre a szívelégtelenség akut dekompenzációja miatt, illetve kétharmaduknál krónikus szívelégtelenség és kórházi kezelést igénylő más akut belgyógyászati kórállapot is fennállt. A Nutritional Risk Screening (NRS) 3-as vagy annál magasabb pontszáma minden beteg esetében malnutríció fokozott kockázatát jelezte.

A betegeket 1:1 arányú randomizációval két csoportba sorolták: a vizsgálati csoportban egyénre szabott táplálkozási támogatást nyújtottak az optimális energiaszint, fehérjebevitel és mikrotápanyag-ellátottság biztosítása érdekében; a kontrollcsoport tagjai a szokásos kórházi élelmezésben részesültek.

Harminc nap elteltével a vizsgálati csoportban 8,4%-nak (27/321 beteg) találták a kórházi mortalitást, míg a kontrollcsoportban 14,8%-nak (48/324beteg) (korrigált esélyhányados [OR, odds ratio] 0,44). A tápláltsági állapot szempontjából a legnagyobb kockázatú (NRS>4) betegek számára jelentette a legnagyobb előnyt az egyénre szabott táplálkozási támogatás. A szerzők megjegyzik, hogy a közepes kockázati pontszámot (NRS 3–4) elérő betegekhez képest a nagy kockázatú (NRS>4) betegek 180 napra számított halálozási aránya igen jelentősen, 65%-kal magasabb.

A vizsgálati csoportban ritkábbnak bizonyultak a kórházi tartózkodás alatt észlelt kedvezőtlen szív- és érrendszeri események is. Harminc napra számítva ezek aránya a vizsgálati csoportban 17,4%, a kontrollcsoportban 26,9% volt (OR 0,50).

A szerzők kiemelik, hogy a szívelégtelenségben szenvedő betegek gondozása során a kardiológusok és belgyógyászok elsősorban a sóbevitel megszorítására törekszenek a diéta összeállítása során, ezzel csökkentve keringési volument és tehermentesítve a szívet. Úgy tűnik azonban, hogy a sószegény diéta önmagában nem eléggé hatásos a klinikai kimenetelek javításában, sőt akár még növelheti is a malnutríció kockázatát, mivel a sótlan étel gyakran kevésbé ízletes és kívánatos.

A mostani adatok fényében úgy tűnik, hogy szemléletváltásra van szükség a sómegszorító diéta felől a fehérjében gazdag étrend felé, melyhez a nagy kockázatú betegek esetében megfelelő szűrésre, állapotfelmérésre és dietetikai tanácsadásra van szükség.

A cikkhez kapcsolódó szerkesztőségi kommentár is azt emeli ki, hogy a szívelégtelenségben szenvedő betegek gondozása során „viszonylag kis figyelmet” kap a táplálkozás szerepe azon túl, hogy a sóbevitel megszorítását javasolják a betegeknek. A kommentár szerzője megemlíti, hogy a szívelégtelenség kezelésére vonatkozó konszenzusos terápiás ajánlások mindössze néhány szót szentelnek az étkezés és a testmozgás szerepének a terápia optimalizálása során, és egyáltalán nem történik említés arról, hogy dietetikust is be kellene vonni a beteg gondozásába.