Szívelégtelenség kockázatbecslés diabetesben
Néhány ismert biomarker mérésén alapuló pontrendszer alapján becsülhető lehet a diabeteses és prediabeteses betegek 5 éven belüli szívelégtelenség kockázata.
A nátrium-glukóz kotranszporter-2 (SGLT2) gátlók (gliflozinok) elég lassan válnak be a mindennapi klinikai gyakorlatrészévé, pedig számos adat szól amellett, hogy ezek a szerek diabeteses és nem diabeteses betegeknél segíthetnek a szívelégtelenség (HF) megelőzésében, vagy kezelésében. Az SGLT2 gátlókkal végzett vizsgálatokban ebből a szempontból a legnagyobb előnyt azoknál a betegeknél észlelték, akik kardiovaszkuláris kockázat eleve nagyobb volt, – azaz szívroham, vagy stroke szerepelt az anamnézisükben. Dr. Ambarish Pandey (Southwestern Medical Center, Dallas) és munkatársai ezért azt szerették volna megtudni, hogyan lehet felismerni a kardiovaszkuláris előzmények nélküli – de mégis magas kockázatú - betegeket, akik számára legtöbb haszonnal járhat az SGLT-gátló kezelés.
A JACC: Heart Failure c. lapban 2021 januárjában arról számoltak be, hogy egy viszonylag olcsó pontozásos rendszerrel jól becsülhető, hogy a diabeteses és prediabeteses betegeknél 5 éven belüli mekkora valószínűséggel fog szívelégtelenség előfordulni. Erre a következő négy, egyszerűen mérhető biomarkert találták alkalmasnak: nagy érzékenységű kardiális troponin-T (hs-cTnT) és C-reactiv protein (hs-CRP) szintek; N-terminalis proB-típusú natriuretikus peptid (NT-proBNP) mértéke és a bal kamrai hipertrófia EKG jelei (ECG-LVH).
Analízisüket 3 nagy közösségi alapú epidemiológiai vizsgálat: az Atherosclerosis Risk in Communities (ARIC), a Dallas Heart Study (DHS) és a Multi-Ethnic Study of Atherosclerosis (MESA) azon betegeinek adataival végezték, akik kórelőzményében nem szerepelt koronária betegség, stroke vagy HF, és akiknél elegendő adat állt rendelkezésre a kardiovaszkuláris kockázatokról, illetve az említett négy biomarkerről. A vizsgálat indításáig egyetlen vizsgálatba vont személy sem szedett SGLT2 gátlót. A diabeteses és prediabeteses beteg minden abnormális biomarker esetén 1 pontot kaptak. Az 5 éven belüli szívelégtelenség kockázata mind a diabeteses mind a prediabeteses betegeknél emelkedett az emelkedő pontértékkel párhuzamosan 1-espontérték esetén (a 0-ás pontértékkel rendelkezőkéhez képest) diabetes esetén 82%-kal, prediabetes esetén 40%-kal. A HF kockázat 3-as vagy 4-es pontértéknél diabetesben 4,5-szörösére, prediabetesben 3,5-szörösére emelkedett. A kockázat növekedés más HF kockázati faktoroktól független, és mindvégig szignifikáns volt.
A biomarkerek szerinti pontozás leginkább a klinikai jellegzetességek alapján alacsony, vagy mérsékelt kockázatú betegeknél használható, és segíti az SGLT2-gátló kezelésre valók kiválasztását. A vizsgálat másik szándéka az, hogy disglikémiában megelőzze a szívelégtelenséget. Egyelőre nincs elegendő egyértelmű bizonyíték, ami támogatná az SGLT2-gátló kezelést prediabetesben, de segíthet, mivel diabetes nélküli és diabeteses esetekben is védő hatásuk van. Az adatok arra utalnak, hogy prediabeteses betegekben az emelkedett biomarkerek magasabb HF kockázatra utalnak – így segítenek a terápia kiválasztásában.
Dr. James L. Januzzi (Massachusetts General Hospital, Boston) örvendetesnek találta, hogy a keringő biomarkerek bizonyítottan és pontosan azonosíthatók azok a betegek, akiknél az SGLT2 gátló kezelésektől a legnagyobb haszon várható. A biomarker abnormitások jól jelezhetik a szívelégtelenség kockázatának növekedését: a hs-cTnT, a hs-CRP, az NT-proBNP emelkedett értékei, valamint a bal kamrai hipertófia EKG jeleni (ECG-LVH), egymástól függetlenül a szívelégtelenség jelentősen megnövekedett 5 éves kockázatát jelezték 6799 betegnél – 33,2%-uk diabeteses, 66,8%-uk prediabeteses volt.
Pandey és Januzzi doktorok szerint a pontozásos rendszert egyéb kohorszokban való használat előtt validálni szükséges.
