A venlafaxin hatásosan enyhíti a hőhullámokat

A major depresszió, a szorongás és a pánikzavar terápiájára törzskönyvezett venlafaxin javallatai között nem szerepel ugyan a menopauza vazomotoros tüneteinek enyhítése, a napi gyakorlatban mégsem rendkívüli, hogy ilyen célra rendeli az orvos – különösen az Egyesült Államokban. A szerotonin–noradrenalin reuptake-gátló venlafaxin kis adagjainak placebóhoz viszonyított hatásosságát korábban is vizsgálták már ilyen vonatkozásban, az etalonnak számító ösztradiollal azonban eddig nem történt összehasonlítás. A JAMA Internal Medicine című folyóiratban most először olvashatunk egy olyan vizsgálatról, amelyben amerikai kutatók ösztradiollal és placebóval vetették össze a kis dózisú venlafaxin-kezelés hatásosságát a menopauza vazomotoros tüneteinek megszüntetése tekintetében.

A véletlen besorolásos, kettős vak vizsgálatba 339 nőt vontak be a 40–62 év közötti korosztályból, akiket a peri- vagy posztmenopauza legalább két vazomotoros tünete gyötört napi rendszerességgel (átlagosan napi 8,1 tünet). A résztvevőket 8 héten át kezelték naponta egyszer kis dózisú, perorális 17β-ösztradiollal (0,5 mg/nap; n = 97), kis dózisú, tartós hatású venlafaxinnal (75 mg/nap; n = 96) vagy placebóval. A hatásosság megítélésének elsődleges végpontjaként a vazomotoros tünetek átlagos naponként számának változása szolgált az egyénileg vezetett tünetnaplók alapján. Másodlagos végpontokként azt elemezték, hogyan változik a vazomotoros tünetek erőssége és a mindennapi tevékenységekre gyakorolt kihatása a terápia során. Az adatgyűjtés többszöri telefonos kikérdezés és személyes orvos–beteg-találkozások keretében történt.

A vizsgálati alanyok 94 százaléka előírás szerint szedte a gyógyszert és hiánytalan feljegyzést vezetett az észlelt tünetekről. Az ösztradiol-kezelés 53 százalékkal csökkentette a menopauza vazomotoros tüneteinek előfordulási gyakoriságát (a naponkénti tünetszám átlagosan napi 3,9-re esett vissza). A venlafaxin ágán a csökkenés mértéke ugyancsak jelentős, 48 százalék volt (átlagosan napi 4,4 tünet maradt), míg a placebóval kezelt nőknél mindössze 29 százalékkal csökkent a tünetek gyakorisága (átlagosan 5,5 tünet/nap). Ugyanez a tendencia tükröződött a vazomotoros tünetek erősségének alakulásában és a mindennapi tevékenységekre gyakorolt kihatásának változásában is.

A fentiek alapján a kutatók megállapították, hogy az ösztradiol 2,3-szer, a venlafaxin pedig 1,8-szer hatásosabb a placebónál; a különbség mindkét esetben szignifikáns. Az ösztradiolt és a venlafaxint összehasonlítva a statisztikai modellezés azt jelzi, hogy az ösztradiol mintegy 15 százalékkal jobban csökkenti a vazomotos tünetek gyakoriságát, mint a venlafaxin.

Az ösztradiol-kezeléssel a nők 70 százaléka, a venlafaxin-terápiával a nők 51 százaléka, a placebóval a csoport tagjainak 38 százaléka volt elégedett. Ezen a téren az ösztradiol- és a placebokezelés közötti különbség szignifikáns, a venlafaxin és a placebo közötti különbség azonban nem.

Ami a terápia biztonságosságát illeti, az ösztradiol ágán 4, a venlafaxin-ágon 5, a placebocsoportban 2 esetben került sor kezelésmegszakításra nemkívánatos hatások miatt, ami a vizsgált betegszámhoz viszonyítva nem jelentős (összesséében 3,2 százalék). Az ösztradiol leggyakoribb mellékhatása az álmatlanság, a venlafaxin- és a placebokezelésé a fáradtságérzés volt. Öngyilkossági gondolatokról az ösztradiollal kezelt betegek 2,5 százaléka, a placebocsoport 0,7 százaléka számolt be; a venlafaxin-ágon ilyen nemkívánatos hatás nem fordult elő.

Az eredmények igazolják tehát a gyakorlati tapasztalatokat, mi szerint a venlafaxin jó alternatívája az ösztradiolnak a menopauza vazomotoros tüneteinek enyhítésére mindazok számára, akik a hormonkezelést elutasítják vagy nem tolerálják. A kutatók véleménye szerint a két szer hatásosságában mutatkozó csekély különbség klinikai szempontból nem számottevő, így a személyre szabott kezelés megválasztásánál az egyéni kockázati státuszt és a személyes preferenciákat javasolt figyelembe venni. Hasonló, nem hormonális alternatívát kínáló kezelésként említik a kis dózisú paroxetint (7,5 mg/nap), amit egy III. fázisú vizsgálat eredményei alapján az Egyesült Államok Gyógyszer-felügyeleti Hatósága (FDA) tavaly engedélyezett a menopauza vazomotoros tüneteinek enyhítésére.