Akut infarktusban nem tesz jót az oxigén

ST-elevációval járó infarktusban (STEMI) a korszerű rohammentőben, őrzőszobán szolgálatot teljesítő klinikus általában biztonsági többletnek gondolja, ha a szükséges kezelést oxigén alkalmazásával is kiegészítheti. Az American Heart Association (AHA) most befejeződött kongresszusán az egyik legnagyobb feltűnést keltő előadás megkérdőjelezte ennek a bevett klinikai gyakorlatnak a helyességét.

Dion Stub és munkatársai referátumukban az „Air Versus Oxygen in ST-Elevation Myocardial Infarction” (AVOID) vizsgálatról számoltak be. Az eredmények azt jelezték, hogy STEMI esetén, ha a beteg nem hipoxiás, a terápia kiegészítése oxigén adásával olyan többlet beavatkozás, mely fokozza a szívizom károsodását, az infarktus méretét, és veszélyes ritmuszavarokat válthat ki, sőt 6 hónapon belül az infarktus nagyságát is növelheti.

Több mint száz éve, 1900-ban jelent meg az első megfigyelés arról, hogy a többlet oxigén javítja az anginás beteg kórház előtti és kórházon belüli panaszait. Világszerte elterjedt ez a betegellátási mód. A terápiás irányelvek ugyan jelezték így vagy úgy, hogy az oxigénadás gyakorlatát randomizált klinikai vizsgálatok nem nagyon támasztották alá, de a mindennapi praxis ezeket a jelzéseket nem vette komolyan.

Az előadó emlékeztette a hallgatóságot, hogy új élettani adatok szerint az oxigén akár csak 15 perces oxigén alkalmazása már hiperoxiához vezethet, ami csökkenti a coronariás véráramlást, növeli a koszorúerek érellenállását és a szabadgyökök szintjét a koszorúerekben, rontja a mikrocirkulációt. „Ezek hozzájárulhatnak a fokozott reperfúziós károsodáshoz, az akut coronaria-károsodáshoz az akut coronaria-szindróma során” – tette hozzá Dr. Stub.

Az AVOID randomizált, kontrollcsoportos, multicentrikus tanulmány volt annak tisztázására, hogy STEMI-ben milyen hatása van külön oxigén adásának normális oxigénszaturáció esetén. A vizsgálatba bevont STEMI-betegek oxigénszaturációja 94% fölött volt. Az oxigénnel kezelt csoportba randomizált betegeket (218 fő) a katéteres laboratóriumba való felvételtől kezdve 8 liter/perc oxigénnel kezelték. A másik csoportba tartozók (223 beteg) csak akkor kaptak oxigént, ha oxigénszaturációjuk 94% alá csökkent.

A primer vizsgálati végpont az infarktus mérete volt, amit a szívenzimek és más markerek alapján számoltak ki. A kreatin-kináz szérumszintje az oxigént belégző csoportban 25%-kal magasabb volt, ami a kutatók szerint nagyobb mértékű szívizom-károsodást jelent. A troponin I szint is hasonlóan alakult, bár nagyobb szórással. A másodlagos végpont az MRI-vel kimutatott szívizom-károsodás. Az MRI 6 hónappal később történt, 135 betegen. Dr. Stub szerint ez a vizsgálat is az oxigénadás miokardiális károsodást fokozó hatására utalt.

A két csoport mortalitása nem különbözött, de az oxigénnel kezelt csoportban gyakoribb volt az ismétlődő infarktus és a jelentős ritmuszavar. Fél évvel később szignifikáns mortalitási különbség nem jelent meg a betegcsoportok között. „Semmiképp sem azt kívánjuk javasolni, hogy akut coronaria-szindrómában a hipoxiás betegeknek ne adjunk oxigént, mert az ilyenkor életmentő kezelés. A kérdés tisztázásához további, jól kontrollált vizsgálatokra van szükség” – zárta le a vitát Dr. Stub.