Nem jó a kórházban infarktust kapni
Ha valaki otthon kap ST-elevációs infarktust, és gyorsan segítséget kér, jobb esélye van a túlélésre, mint annak, aki egyéb okból kórházban fekszik. Az utóbbi betegcsoport tagjainak infarktushalálozása háromszor akkora, mint a beszállított betegeké.
Ma már a laikusok többsége is tudja, hogy mellkasi fájdalom, infarktus gyanúja esetén nem szabad órákig várni a szakellátásra, mert a gyors segítség életet menthet. Azt gondolhatnánk, hogy ha már jön a szívroham, az a szerencsés, aki éppen a kórházban tartózkodik, mert ott gyorsabb, hatásosabb a segítség.
Orvosnak és laikusnak egyaránt megdöbbentő szembesülni a tényekkel. Prashant Kaul és munkatársai dolgozata, melyet a JAMA november 19-ei száma közölt, megmutatja Kalifornia állam kórházi betegnyilvántartása alapján, hogy a kórházban fekvő betegeknek mi a sorsuk, ha ST-elevációval járó infarktust kapnak.
„A korai reperfúzió perkután coronaria-intervenció (PCI) útján vagy a trombolitikus kezelés az első terápiájuk azoknak a betegeknek, akik ST-elevációs infarktus miatt kórházba kerülnek – emlékeztetett a munkacsoport vezetője. – Ennek a stratégiának az elfogadása egész sor regionális és nemzetközi lépés elfogadásához vezetett, melyek alapvetően előrevitték a heveny infarktus ellátásának gyakorlatát. Ezek az iniciatívák azonban teljes mértékben a kórházon kívül kezdődő betegellátásra vonatkoztak, és keveset tudunk arról, mi történik azokkal az infarktusos betegekkel, akiknél a ST-elevációval járó roham a kardiológiai osztályon kívül következik be.”
A munkacsoport 303 kórházban 2006 és 2011 között kezelt betegek sorsát követte, összesen 62 021 betegét. Közülük 3068 beteg (4,9%) volt kórházban, nem akut kardiológiai okból. Ez a betegpopuláció idősebb volt (p< 0,001) és többségében nőkből állt. A statisztikai értékelés során regressziós módszert alkalmaztak a kor, a nem, a komorbid állapotok és a kórházi jellemzők szerint.
Az eleve kórházban ápolt betegek mortalitási kockázata több mint háromszorosa volt a heveny infarktus miatt, akutan beszállított csoporténak (33,6% vs. 9,2%, p <0,001, és ezeket a betegeket kisebb arányban engedték haza (33,7% vs. 69,4%, p <0,001). Ráadásul a kórházban, más osztályon kezelt betegek esetében ritkábban történt szívkatéterezés, mint a kintről, akutan felvett csoport tagjainál (33,8% vs. 77,8%, p <0,001). PCI-re ugyancsak ritkábban került sor (21,6% vs. 65,0%, p <0,001). Az ST-eleváció miatt ellátott betegek közül a bent fekvő csoportba tartozók átlagosan hosszabb ideig feküdtek kórházban (13,4 nap vs. 4,7 nap, p <0,001), és az ápolásuk többe is került (425 000 USA-dollár vs. 129 000 USA-dollár, p <0,001).
A kutatók maguk is hangsúlyozzák vizsgálatuk vitatható pontjait: a retrospektív értékelést, a felvételi diagnózisok hiányát, az elektív vs. sürgős felvételek kérdését, a hazabocsátás után mortalitási adatok hiányát. „A kérdés az, miképpen lehet javítani a kórházban nem infarktus miatt ápolt betegek kardiológiai ellátását: mire kell jobban figyelni” – írják a tanulmány szerzői.
