Antibiotikum használat és 2-es típusú diabétesz
Egy új, populáció alapú, esetkontrollos vizsgálat szerint összefüggés van az antibiotikum használat és 2-es típusú diabétesz megnövekedett kockázata között.
A Journal of Clinical Endocrinology and Metabolism online kiadásában tették közzé augusztus 27-én közzétett cikkükben dr. Kristian Hallundback Mikkelsen (Koppenhágai Egyetem, Hellerup, Dánia) és munkatársai három országos dán regiszter adatai alapján azt találták, hogy a korábbi antibiotikum alkalmazás esetén 53%-kal nagyobb volt a 2-es típusú diabétesz kialakulásának kockázata. Ez jelentheti azt is, hogy az antibiotikumoknak oki szerepük van a 2-es típusú diabétesz kifejlődésében, de azt is, hogy a még nem diagnosztizált diabéteszesekben nagyobb a fertőzés kockázata, és ezért nagyobb valószínűséggel kapnak antibiotikumokat. A szakirodalmi adatok mindkét magyarázatot alátámasztják.
Klinikai szempontból az eredmények újabb érvet szolgáltatnak arra, hogy az orvosok ritkábban és meggondoltabban alkalmazzák az antibiotikumokat – ezt az egyre terjedő tendenciát számos ok indokolja, például a rezisztencia kialakulásának veszélye és az antibiotikumok hosszú távú és potenciálisan káros anyagcsere hatásai.
A mostani eredmények összhangban vannak egy korábbi, hasonló, az Egyesült Királyságban végzett populáció alapú vizsgálat eredményeivel.
A felhasznált három dán regiszter az 5,6 millió lakosú ország szinte minden lakosának adatait tartalmazza.
A kutatók 170 504 olyan személyt találtak, akiknek 2012-ben glükózszint csökkentő gyógyszert írtak fel, és ezeket a betegeket olyan személyekkel állították párba, akiknek életkora és neme megegyezett a betegekével, és nem volt cukorbetegségük (ezek száma 1 364 008 volt). Az összes vizsgált személy medián életkora 62 év volt, és a férfiak aránya 52% volt.
Az antibiotikumok használatát 1995-től vizsgálták. Minimalizálni akarták azt a torzítást, amely abból fakadhat, hogy a még nem diagnosztizált diabéteszesek hajlamosabbak lehetnek a fertőzésekre, és ezért kizárták a vizsgálatból azokat, akik az első antidiabetikum rendelést megelőző 6 hónapban alkalmaztak antibiotikumot. Egy másik elemzésben minden olyan személyt kizártak, akinek a diabétesz diagnózisa előtti 3 évben írtak fel antibiotikumot.
A 2-es típusú diabétesz csoport tagjainak évente átlagosan 0,8-szor rendeltek antibiotikumot, míg a kontroll csoportba tartózóknak 0,5-ször. Az esetek csupán 9%-ának és a kontrollok 13%-ának nem írtak fel antibiotikumot az index dátum előtt.
Az esélyhányados (OR, odds ratio), amely azt mutatta, hogy az antibiotikumot kapó személyeknek mennyivel nagyobb hányadában alakult ki diabétesz. mint az antibiotikumot nem kapóknak, 1,53 volt. Ha kizárták azokat, akiknek a diabétesz diagnózisát megelőző 3 évben írtak fel antibiotikumot, az OR csak kevéssé csökkent, 1,43-ra.
Az OR valamivel nagyobb volt a szűk spektrumú és a baktericid antibiotikumok esetében, mint a széles spektrumúakéban és a bakteriosztatikus szereknél, de a clindamycin kivételével minden egyes antibiotikumra számított OR szignifikánsan nagyobb volt.
A fogyasztott antibiotikumok mennyisége és a 2-es típusú diabétesz kapcsolata dózis-válasz kapcsolatot mutatott minden egyes antibiotikumra vonatkoztatva, és ez valamivel erősebb volt a szűk spektrumú/baktericid szerek esetében. Ez a kapcsolat nem változott akkor sem, amikor a csoportokat kor, nem, illetve megfigyelési időtartam szerint stratifikálták.
Dr. Blaser elmondta, hogy az eredményt a korábban említett mindkét interpretáció magyarázhatja. Ezért a kérdést egerekben is vizsgálják, de elengedhetetlennek tartják a mostanihoz hasonló epidemiológiai vizsgálatokat is.
Forrás: Medscape
